
Az Őrségi Nemzeti Park keleti szélén elterülő szőcei tőzegmohás láprétek számos ritka növény- és állatfajnak adnak otthont. Bár már számtalan, különböző témájú publikáció jelent meg a területről, a puhatestű-faunával kapcsolatban eddig egyetlen közlemény sem látott napvilágot. Vizsgálatunk célja egyrészt a réteken és környezetükben élő puhatestűfajok jobb megismerése volt, másrészt arra a kérdésre kerestük a választ, előfordulnak-e itt a védett, közösségi jelentőségű törpecsigafajaink (Vertigo angustior és Vertigo moulinsiana), valamint hogy ezek mely területeken és milyen élőhelyi viszonyok mellett találhatók meg. A 2020. és 2022. közötti gyűjtések során 33 puhatestűfajt mutattunk ki a területről, amelyek közül 16 fajnak még nem volt adata Szőcéről. Különösen érdekes a Pisidium pulchellum kagylófaj előkerülése, amelynek ez az első bizonyítottan recens magyarországi előfordulása. Mindkét védett törpecsigát több mintavételi ponton is megtaláltuk. Előfordultak különböző nedvességű, kitettségű, illetve különböző gyakorisággal kaszált részeken is. Egyedsűrűségük más hazai előfordulási helyeikkel összevetve nem mondható alacsonynak, amely ellentmond annak a tapasztalatnak, miszerint e fajok mészben szegény, savanyú talajú élőhelyeken nem, vagy csak kis számban lelhetők fel. A réteken alkalmazott különböző intenzitású kaszálás látszólag nem befolyásolja a Vertigo-fajok előfordulását, de ahol nagyobb egyedszámban vannak jelen, ott az igényeiket előtérbe helyező, a növényborítást meghagyó kezelés lehet indokolt.
QL Zoology / állattan
QL Zoology / állattan
| selected citations These citations are derived from selected sources. This is an alternative to the "Influence" indicator, which also reflects the overall/total impact of an article in the research community at large, based on the underlying citation network (diachronically). | 0 | |
| popularity This indicator reflects the "current" impact/attention (the "hype") of an article in the research community at large, based on the underlying citation network. | Average | |
| influence This indicator reflects the overall/total impact of an article in the research community at large, based on the underlying citation network (diachronically). | Average | |
| impulse This indicator reflects the initial momentum of an article directly after its publication, based on the underlying citation network. | Average |
