Karinthy Frigyesnek az a törekvése, hogy az általa művelt „irodalmi karikatúrára” szabatos műfaji meghatározást adjon, valójában egy olyan, a szabályos szépségideál holt eszménye ellenében elgondolt „kvázi-platonista” szépségfelfogást sejtet, amelynek elevenségét a hiba garantálja: „A bájban és kedvességben mindig van valami torz és viszont a torzban valami báj”. Ezt a szépségfelfogást nevezem „kvázi-platonizmusnak”, szembeállítva a „tiszta platonizmussal”, vagy inkább elhaladva mellette, egyfajta ugródeszkának használva a művészi szépség feltárására, megvilágítására irányuló kutatásokhoz. A művészi szép, bár bizonyos meghatározott szabályszerűségek, törvények alapján jön létre és működik, nem „szabályos” mégsem, nem „tökéletes”. Karinthy szemében a szabályos szépség „unalmas, báj, kedvesség nélkül való formula”.