A jogot általában abból a szempontból vizsgáljuk, hogy az miképp hat az érintettek külső magatartására. Ezzel szemben ez a könyv a jogi normával szembesülő egyén belső nézőpontjára koncentrál. E megközelítés szerint a jog nem csupán azt írja elő, milyen magatartást tanúsítsunk másokkal szemben, hanem önmagunk tökéletesítését is szolgálja. Segít abban, miként reagáljunk indulatainkra és vágyainkra. Hogy milyen életet éljünk, sőt, miképp éljük jól az életünket. A jog egyes szabályai e megközelítésben nemcsak azt írják elő, hogyan viselkedjünk másokkal, hanem támpontot adnak ahhoz is, miként viszonyuljunk önmagunkhoz.A latin animus szó három fő jelentése párhuzamba állítható a belső nézőpont három alapvető összetevőjével: egyrészt a közösségi normával történő belső azonosulással, másrészt az egyéni akarattal, harmadrészt az emberi személyiséggel, a jellemmel. Manapság a joggal összefüggésben ritkán beszélünk e szempontokról. A jog többnyire a társadalomirányítás egyik eszközeként, és nem a jó élet kulcsaként kerül górcső alá. A jogfejlődés során a belső nézőpont egyre inkább háttérbe szorult. A helyére idővel egyéb, racionális vagy gazdasági jellegű megfontolások kerültek. De a római jogi források kortárs elemzésekor is kevésbé fontos ez a szempont. A belső nézőpont háttérbe szorulása szinte észrevétlenül ment végbe, a változás mégis gyökeresen módosította a jog társadalmi funkcióját.Jelen mű annak bemutatására vállalkozik, hogy a látszólagos funkcionális azonosság ellenére a belső nézőpont miatt az egyes római jogi megoldások lényegileg térhettek el nemcsak az érintett ókori esetek modern értelmezésétől, de a rájuk épülő, modern jogi megoldásoktól is.