A szerző bemutatja az alternatív vitarendezési módszer egyik típusát, a közvetítést. A mediációs eljárás lényege, hogy a felek között nem peres eljárás keretén belül egy független, pártatlan harmadik személy, a közvetítő vagy mediátor közreműködésével az egyezség létrejöjjön, amelyben a felek egyező akarattal vesznek részt. A mediátor az eljárás folyamán nem dönt, nem vizsgálja a vétkességet, nem ad jogi tanácsot, nem nyilváníthat saját véleményt, feladata, hogy a felek rövid időn belül (120 nap) közelítsék álláspontjukat, és egyezséget kössenek. A szerző összefoglalja a magyar egészségügyi közvetítői törvény hatálybalépése óta a gyakorlatból levonható tanulságokat, és bemutatja a közvetítői eljárás előnyeit a peres eljárással szemben (az utóbbi hosszadalmas évekig is elhúzódhat). A közvetítés nagy előnye, hogy a mediátort és a feleket titoktartási kötelezettség terheli, az eljárás olcsóbb, mint a bírói út, a felek „megőrizhetik arcukat” (saving face), mivel elkerülik a perből adódó győztes és vesztes pozíciók konfrontálódását, és ezáltal a győztes-győztes formula érvényesül. A szerző elemzi továbbá az eddig hozzáférhető részletes adatokat. A jövőben a törvény módosítását javasoljuk. Különösen sürgető ez a biztosító és a szolgáltató között, miután a felelősségbiztosítás nem fedezi a bíróság által megítélt kártérítési összeget, így a szolgáltató csődközeli állapotba kerülhet; tekintettel arra, hogy a felső limitösszegen felüli (esetenként ötmillió forint) különbözetet a szolgáltató saját költségvetéséből – fenntartási kerete terhére – kényszerül kifizetni. Továbbá szükséges a szakértői tevékenység áttekintése és módosítása, valamint elkerülhetetlen lenne az adatszolgáltatás kötelezővé tétele, mivel enélkül követhetetlen a mediációs eljárások száma az egészségügyben. Ma ugyanis kvázi szívességi alapon történik adatszolgáltatás – ami nem támogatható.