Lehet-e a kultúra ellenzékben? Van-e bármi esélye egy totális hatalomra törekvő államnak a szabad gondolkodással szemben? Állami ideológia helyett szabad művészet? Párttaggyűlés helyett formabontó vallási gyakorlatok? Nagygyűlés helyett táncházmozgalom?A pártlap olvasása helyett interjúzás a múltról?Kispolgári fogyasztás helyett új életformák? Szamizdat és underground? Punkok, hippik, rockerek? Szubkultúrák a mindennapokban? A kötet arra keresi a választ, milyen lehetőségei voltak a kulturális ellenállásnak a Kádár-korszakban, és milyen gyűjtemények tették lehetővé, hogy a korszak ellenzékinek számító kultúrája fennmaradjon. A magyar kultúra az 1989 előtti évtizedekben sem csupán a szocialista realizmust vagy a lapos propagandát jelentette. Bár beszűkített keretek között, de virágzott egy másik, alternatív szféra, amely a legkülönfélébb mozgalmakat és műfajokat ölelte fel, és számos értékes műalkotást hozott létre. A kötet célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen azoknak a köz- és magángyűjteményeknek a történetéről, amelyek gyűjtőkörébe a szocializmus kori ellenkultúra és a kulturális ellenzékiség beletartozik.