• Other research productsclose
• 2019-2023close
• Hungarian close
• Corvinus University of Budapest close

A disszertáció a negatív kampány magyarországi megjelenését mutatja be az 1998 és 2018 közötti parlamenti választási kampányok vizsgálatán keresztül. A dolgozat két szempontból vizsgálja a magyarországi negatív kampányokat. Egyrészt leíró jelleggel bemutatja az 1998 és 2018 közötti választási kampányokban a negatív kampány jellemzőit és változásait, arra keresve a választ, hogy hogyan alkalmazzák a politikai szereplők a negatív kampányt Magyarországon. Ennek keretében vizsgálja a negatív kampány tartalmát és azt, hogy negatívabbá váltak-e a magyar választási kampányok ebben az időszakban. Másrészt a disszertáció a magyar esetre vonatkozóan vizsgálja a negatív kampány alkalmazásának nemzetközi szakirodalomban is megjelenő magyarázatait, és új magyarázatokkal igyekszik kiegészíteni az eddigieket. A disszertáció fő kérdése ezzel kapcsolatban, hogy a szereplők milyen esetekben választják kampánystratégiájukban a negatív kampány alkalmazását, mi motiválja őket a kockázatosabb negatív üzenetek alkalmazására a pozitív kampánnyal szemben. A disszertációban amellett érvelek, hogy a szakirodalomban megjelenő statikus magyarázatok, amelyek a kampányokban résztvevő pártok és politikusok jellemzőire és helyzetére vezetik vissza a negatív kampány alkalmazását, önmagukban nem magyarázzák a negatív üzenetek használatát. A statikus magyarázatok hiányosságait a dolgozat arra vezeti vissza, hogy ezek nem veszik figyelembe a kampány dinamikus változásait, azt, hogy a kampány résztvevői a a körülmények változásával változtatnak a kommunikációjukon, reflektálnak a saját korábbi üzeneteire, és reagálnak az ellenfelek és a szövetségesek kampányára is. A negatív kampány leíró vizsgálata, valamint a disszertációban megfogalmazott statikus és dinamikus magyarázatok tesztelése az 1998 és 2018 közötti kampányok sajtóközleményeinek és beszámolóinak kvalitatív tartalomelemzésére épül. Az elemzés megmutatja, hogy a magyarországi kampányok a vizsgált időszakban negatívabbá váltak, tartalmilag pedig a kampányokban megnőtt az értékelő – pártok és politikusok univerzálisan elvárt tulajdonságaira, képességeire, értékeire vonatkozó – üzenetek szerepe szemben a szakpolitikai üzenetekkel. Mindez összefüggést mutat a mediatizáció, a professzionalizáció és a perszonalizáció jelenségével, és valószínűsíthetőn hozzájárul a politikai polarizációhoz, valamint ahhoz, hogy a választók a kampányok eldurvulását érzékelik. Az eredmények emellett arra utalnak, hogy a magyarországi pártok a negatív kampányt saját választótáboruk mobilizálására használják. A statikus magyarázatokhoz köthető hipotézisek tesztelése megmutatta, hogy olyan tényezők, mint az ellenzéki pozíció, a mediántól való nagyobb távolság, az ügybirtoklás és két párt közötti nagyobb ideológiai távolság növelik a negatív kampány alkalmazásának valószínűségét. A negatív kampány kapcsán emellett a pártokon belül egyfajta munkamegosztás figyelhető meg: a pártvezetésben részt vevő politikusok, illetve a kormányzati pozícióval rendelkező politikusok kisebb, míg az ilyen pozíciókkal nem rendelkezők és a szóvivők nagyobb valószínűséggel alkalmaznak negatív kampányt. A dinamikus magyarázatokhoz kötődő hipotéziseket a disszertáció a hálózatelemzés megfigyeléseiből vezette le. Vizsgálatuk megmutatta, hogy a magyarországi kampányokban a reakcióknak és reciprocitásnak, jelentős szerepe van, a pártok viszonozzák egymás támadásait, és ez jellemzőbb stratégia, mint a pozitív cáfolatok használata. A kampányokban érvényesül a strukturális egyensúly, a szereplők kampányukat a szövetségi rendszereiket figyelembe véve folytatják. A kampányok hálózatai klaszteresednek, és jellemzően két fő ellenfél és szövetségesei támadják egymást a kampány során, ami szintén a polarizáció jelének tekinthető. Az elemzés alapján a negatív kampány alkalmazásának valószínűségére a dinamikus tényezők jelentősebb hatást gyakorolnak, mint a statikus magyarázatok, ami alátámasztja a dolgozat fő hipotézisét, miszerint a kampány lefolyása jelentősen befolyásolja a negatív kampány alkalmazását.

Az értekezés célja az elméleti keretet biztosító szakirodalom alapján a luxusszállodai környezet és szolgáltatások helyi társadalom által történő feltáró elemzése, az elsődleges céllal turisztikai szolgáltatást nyújtó városi szállodák, mint turisztikai terek vizsgálata a helyi lakosok szemszögéből két luxusszálloda mintáján keresztül. A kutatás során ismertettük, de a tartalmi és terjedelmi vonatkozások miatt nem tértünk ki részletesen a design és az építészet, továbbá a szállodák üzemeltetési és tulajdonlási formáival kapcsolatos aspektusokra, ugyanis ezek a környezeti térészlelés és a miliő elmélete kapcsán nem voltak annyira relevánsak, mint a fogyasztói viselkedés. Az egyik fő megállapításunk az, hogy a szállodák belső környezete számos kiaknázatlan lehetőséget rejt, menedzseri javaslat, hogy a jövőben javasolt – a luxusszálloda adottságai, elhelyezkedése, üzemeltetési formájának figyelembevételével – a kiegészítő szolgáltatások révén a helyi közönséget is megcélozni, ugyanis visszatérő vendégeket eredményezhet az ilyen szempontú megközelítés. A szakirodalom és a két esettanulmány kutatási eredményei alapján a szállodai környezet azon elemeit azonosítottuk, amelyek a vendég visszatérése szempontjából hozzájárulnak, ugyanis a helyi lakosok viselkedésének szempontjából ez a kérdés volt szignifikáns menedzseri nézőpontból: - helyspecifikus elemeket (megközelíthetőség, lokáció, épület mérete, alaprajz, lobbi, étterem, bár, rendezvényterület, kulturális örökség, és panoráma) - időspecifikus elemeket (történelmi múlt, látogatás gyakorisága, látogatás időtartama) - turisztikai miliő elemeit (épített környezet, szálloda belső design, vendégkör, személyzet, egyes egységek hangulata, fények, színek, hőérzet, anyagok, illatok/szagok, zene, zörej, hangok). A két esettanulmány két történelmi jelentőséggel bíró luxusszállodában készült, a visszatérés elemeiként az alábbi tényezőket azonosítottuk: vendégéjszaka eltöltése, egyéb szolgáltatás igénybevétele, rendezvényeken/programokon való részvétel, műemlék vagy kiállítás megtekintése. A szállodai környezet vizsgálata mellett azokat a szállodai szolgáltatásokat azonosítottuk, amelyek a helyi lakosok számára kínálhatóak.

• A magyar és dél-koreai kultúra eltéréseinek szakirodalmi és empirikus vizsgálata időszerű kutatási cél, és a kutatás eredményei hiánypótlóak. A disszertáció alapját adó kutatás eredményei elméleti, módszertani és gyakorlati területen is hozzáadott értékkel bírnak a gazdálkodástudományok területéhez. • A kutatás vizsgálati terepe, a nemzetközi (gazdasági) tevékenység kultúrákon, határokon átívelővé vált napjainkra. Az egyének, a saját és a szervezeti céljaik megvalósítása érdekében napi szinten érintkeznek más kultúra tagjaival online térben vagy személyesen. Két kultúra tagjainak találkozásakor esetleges nézetkülönbségek, értékkülönbözőségek, konfliktushelyzetek, kommunikációs problémák léphetnek fel. Azevedo (2011) kutatásai alapján tudjuk, a hatalmas kulturális különbségek ellenére az együttműködés zökkenőmentes lehet két kultúra tagjai között, de két kultúra találkozása mindig hatással van az egyénekre. • Korábban nem álltak rendelkezésre olyan adatok, amelyek közelebbi ismeretet adhattak volna a dél-koreai és a magyar kultúra közvetlen, magyar szempontú eltéréseiről. A szakirodalomban eddig a kultúradimenziós modellek eredményeiből származtak információk a dél-koreai és magyar kultúráról, illetve egyoldalúan a koreai vagy a magyar kultúra jellegzetességeiről voltak kutatási eredmények. • A megfigyelt jelenségekkel a cél a mélystruktúra megértése volt, azaz hogy milyen mechanizmusok irányítják a kultúra tényleges szintjét, tehát a dél-koreaiakkal folytatott interakcióik során a megkérdezett magyarok milyen típusú (kulturális eredetűnek vélt) eltéréseket tapasztaltak. A kutatás célja az volt, hogy feltárja és értelmezze, hogy az interjúalanyok által átélt interakciós szituációkban a kulturális eltéréseket hogyan interpretálják, milyen tényezőkre, értékekre vezetik vissza a másik kultúrában. Ezzel a kutatással egy mélyebb megértést kaphatunk a két kultúra eltéréseiről, magyar szempontból. A disszertáció kutatását felhasználva tehát új elméleti eredményekkel gazdagodott a szakirodalom a két kultúra vonatkozásában. • A kutatásom elemzéséhez a kvalitatív tartalomelemzést választottam, amely mennyiségi elemzések alapján vizsgálja az interjúalanyok által elmondott narratívákat. Így a kódolási folyamatban használt módszerről és az adatelemző Nvivo szoftver használhatóságáról is tapasztalatokat gyűjtöttem a kutatás során. • A kutatás alapját adó gondolkodási paradigma, a kritikai realizmus. A kultúra kutatások során különösen ritka ennek a paradigmának a használata, így a kutatás tapasztalatai, használhatósága a szervezetelméleti kutatások területén is hozzáadott értékkel bír. • A koreai nemzeti kultúra értékei a koreai szervezeti életben is visszaköszönnek. A disszertáció kutatása feltárta, az erősen kollektivista, nagy hatalmi távolsággal jellemezhető, maszkulin jellegzetességeket magán hordozó koreai szervezeti kultúra jellegzetességei mögötti mozgatórugókat, a szervezeti szereplők hatékonyabb együttműködésének céljából. A kutatás eredményei alkalmasak, átdolgozás után, egy interkulturális tréning elméleti alapjának.

A disszertáció igyekszik feltárni a kínai kulturális és oktatási csereprogramok alakulását a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét követően, majd az így kapott információk alapján megvizsgálni a kínai puha hatalom kialakítását és forrásait Magyarországon. Az értekezésben néhány olyan reprezentatív történelmi időszakot választok ki a Kínai Népköztársaság megalapításától napjainkig, amely a két csúcspontot és annak folytatását mutatja a hidegháború és multipolarizálódó világrend ideje alatt, és ily módon megvizsgálom és értékelem Kína puha erejének magyarországi kialakítását, annak módozatait, valamint Kína puha hatalmának forrásait. A kutatás hipotézise a következő: Kína saját politikai értékei és filozófiái a legfőbb irányelvek puha hatalmának építésében Magyarországon. Tekintettel arra, hogy a bipoláris és a többpólusú világrendben a nemzetközi helyzet gyökeresen megváltozott, ezért a fenti hipotézisból két alhipotézis születhet külön-külön a bipoláris és a többpólusú világrendre vonatkozva. A bipoláris világban még nem ismerték a puha hatalom elméletét, viszont a puha erő mint jelenség Joseph Nye előtt is létezett. Ennélfogva indokolt, hogy a puha hatalom szemszögéből vizsgáljuk a hidegháború alatti kulturális diplomáciát is. Az első alhipotézis az, hogy a bipoláris világban a kínai politikai értékek döntő szerepűek voltak Kína puha hatalmának magyarországi kialakításában. Az esettanulmány kutatása során láthatjuk, hogy a kínai kulturális diplomáciai cselekvései közvetlen és mechanikus válaszok voltak az adott politikai helyzetekre, a kül- és belpolitikai tényezőkön kívül más tényező alig hathatott az akkori kulturális és oktatási cserére Kína és Magyarország között. A második alhipotézis a hidegháború befejezése utáni világrendre vonatkozik: a többpólusú világrendben a kínai hagyományos értékek és filozófiák egyre nagyobb szerepet játszanak Kína puha hatalmának magyarországi kialakításában. Példaként vettem a Kína által kihirdetett „Egy Övezet Egy Út” kezdeményezést, amely a tervezéstől a megvalósításig mélyen megtestesítette a kínai hagyományos filozófiát. A kezdeményezés pozitív választ kapott számos országból, amely lehetővé teszi Kínának, hogy elérje azt a célját, hogy fokozza saját puha hatalmát a nemzetközi színpadon, miközben politikai és gazdasági előnyökhöz jut. Az értekezés újabb eredményekre jutott, és további kiegészítéseket javasol a puha hatalom elméletével kapcsolatban. A Joseph Nye által javasolt puha hatalom elmélet nagyban gazdagította az emberek ismereteit a hatalomról, rendkívül fontos elméleti jelentőséggel bír, ámde a puha erő fogalma alapvetően a nyugati értékrendszeren alapul, nem mindig van magyarázatképesség a globális jelenségekre, különösen Kína vonatkozásában. A puha erő kritikus szemléletű kutatásához a következő következtetéseket tettem: 1. Véleményem szerint a puha hatalom elméletében való áttörés elérése érdekében ezt az elméletet a különböző keleti és a nyugati értékek keretébe kell helyezni, vagyis egy kultúrák felett álló általános elméletet kell kidolgoznunk. 2. Nye a tanulmányában nem építette be a gazdaságot a puha hatalom fogalmába. Véleményem szerint azonban a gazdaság nem tisztán kemény erőt jelenthet, hanem kétféleképpen is lehet a puha hatalom forrása: egyrészt az elért gazdasági eredmények formájában (ha nem fenyegetést jelentenek más országokra nézve), másrészt más országok elvárásai formájában a jövőbeli nemzetközi gazdasági és kereskedelmi együttműködési lehetőségeivel és az ezzel járó potenciális nyereséggel kapcsolatban. A puha hatalom forrásainak vizsgálatakor szükséges a gazdasági teljesítmény és a gazdasági rendszer fogalmak megkülönböztetése. 3. Annak ellenére, hogy Joseph Nye hivatalosan nem vonta be a gazdaságot a puha erő fogalmába, a „Kína felemelkedése” c. fejezetben úgy fogalmazott, hogy „a kínai »piaci leninizmus« gazdasági modellje puha erőt jelent néhány tekintélyuralmi országban, azonban ellenkező hatást vált ki számos demokráciában”. A jelen disszertációban az esettanulmányon keresztül bizonyítottam, hogy a kínai gazdaság demokratikus országban is nyerhet puha erőt.

Az alábbiakban bemutatjuk a „Az egzisztenciális fogyatékosságban rejlő kiteljesedési lehetőségek – Betekintés a fogalom jelentésvilágába” című disszertáció célkitűzéseit és a fogyatékosság-akadálymentesség fogalompár újragondolt értelmezési kereteihez és az azokat alátámasztó, megvilágító új vagy újszerű fogalmakhoz vezető utak sajátos bejárásának módjait. A vizsgálódás során arra törekedtünk, hogy egy újszerű hermeneutikai megközelítés alapjainak a lerakása által, továbbá az antropológiai-filozófia a buddhista bölcselet és az egzisztenciálfilozófia vizsgálódások eredményeit, illetve következtetéseit segítségül hívva, bizonyosodjon be, hogy a fogyatékosság az ember olyan alapvető létezésbeli tulajdonsága, mely életfilozófiai, értelemben független a testi, érzékszervi, mentális stb. hiátusok esetleges meglététől. Éppen ezért is a magában hordozza, mindannyiunk számára a teljesebb lénnyé válás lehetőségét. A doktori értekezés alapvető célja tehát a következő: a fogyatékosság és az akadálymentesítés közismert fogalomtársításait egy alapvetően többdimenziós filozófiai hálóba szőve igyekszik kiterjeszteni „a tér, a lét és az idő minden irányába”. Mindezt azért tartjuk elengedhetetlenül fontosnak és a társadalmunk szempontjából közép- és hosszútávon hasznosnak, mert – mint az alábbiakból is kiolvasható lesz – a tudományos és köznapi diskurzusokban használva a fenti fogalompárhoz és a hozzájuk kapcsolódó értelmezési tartományokhoz – minden eddigi jó szándék, szakmai törekvés ellenére – az esetek túlnyomó többségében negatív értelmezési keretet társul. A dolgozat bölcseleti beágyazottsága többirányú, mely nemcsak a filozófiatörténet több korszakába enged – első pillantásra talán eklektikusnak tűnő – betekintést, hanem az úgynevezett keleti és nyugati életbölcseleti hagyományok, talán kevésbe ismert, általunk „fogyatékosság-specifikusnak”, nevezett tanításait hívja elsődlegesen segítségül. Ezt annak ismeretében és éppen ezért tesszük így, mert a fogyatékosság filozófiai értelmezése és vizsgálata a huszadik század közepétől napjainkig szinte kizárólagosan a szakbölcseletek területeire korlátozódik. Elsősorban a társadalom, a jog és a feminista filozófia fogadta be az érintett emberek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos problematikákat vizsgáló gondolkodók egyre gyarapodó körét. Úgy gondoljuk, hogy például az életfilozófia, illetve egzisztenciálfilozófia, nem utolsó sorban pedig a történeti Buddha bölcseleti gondolatvilágának ebbe az irányba történő kiterjesztésével egy régi adósságot törlesztésébe fogunk, amit a bölcselet ezidáig felhalmozott a fogyatékosságok esetében. Illetőleg az említett többségében negatív és a hiátusokra koncentráló tudományos, illetve hétköznapi diskurzusok attitűd váltását is elő kívánjuk segíteni az említett új, újszerű fogalmak bevezetése és alkalmazása által.

A krónikus megbetegedések közgazdaságtana egészségpolitikai, népegészségügyi forrásallokációs, és finanszírozási szempontból kiemelten fontos kérdés, hiszen ezek betegségterhe, költségei nem csak egyéni, családi, hanem társadalmi szinten is jelentős és folyamatosan egyre növekvő mértékűek. A fenntartható finanszírozás az egészségügyben és az ehhez szükséges optimális forrásallokáció megteremtésének szempontjából a költségek és az outcome-ok (eredmények, kimenetek) ismerete, betegségteher vizsgálata a terápiák költség-hatékonyságának elemzése nélkülözhetetlen információkat jelent a finanszírozó és egészségpolitikai döntéshozó számára. Az egyes krónikus betegségek esetében a különböző költségek azonosítása és mérése, valamint a terápia nélküli és a terápiás kimenet, eredmény elemzése, ide tartozik a betegek (és a családtagok, gondozók) életminőségének vizsgálata is, jelentősen hozzájárul a betegségteher felméréséhez, amely megalapozza az egészségpolitikai és finanszírozói döntéseket. Az egészségügyi közgazdaságtani elemzések jelentősége, más fejlett országokhoz hasonlóan, hazánkban is nagy és folyamatosan növekvő. Ennek oka az, hogy az egészségügy költségvetésének egyre nagyobb részét, törvényi előírásoknak megfelelően, az egészségügyi közgazdaságtani elemzések eredményeinek a figyelembevételével is allokálják A Doktori Értekezés a betegségteher mérésére fókuszál: a költségszámítás és az életminőség mérés területére koncentrálva mutat be kutatási eredményeket. A Doktori Értekezésben közölt kutatási eredmények korábban sem hazánkban és régiónkban nem álltak rendelkezésre. Új tudományos eredmények: 1. Az EQ-5D-3Lkérdőív esetében az értékkészlet-választás egyes állapotok hasznosságára gyakorolt hatását vizsgáltuk .Ezeket a hatásokat elsőként mutattuk ki és publikáltuk régiónkban, ilyen sok különböző betegség és minta elemszámon alapuló vizsgálat sem lelhető fel az irodalomban. 2. Elsőként mutattuk ki és közöltük a szakirodalomban, hogy a DLQI kérdőív „nem releváns” válaszainak részletes elemzése azt mutatja, hogy a nem releváns válaszok előfordulása gyakori. Az idősebb, alacsonyabb iskolázottságú és női betegek körében nagyobb valószínűséggel fordulnak elő, ezért a DLQI pontozás sajátosságai miatt ezek a betegek hátrányos helyzetbe kerülhetnek. 3. Elsőként számoltunk lakossági értékeket az ICECAP-A és az ICECAP-O mércékkel Magyarországon és a Közép-Kelet-Európai régióban, az EQ-5D-5L és a WPAI kérdőívek használata mellett. Eredményeink, amelyeket régiónkban elsőként közöltünk, a nemzetközi szakirodalomban is a legújabb eredmények közé tartoznak. 4. Hazánkban és a régióban először mértük fel és publikáltuk az informális ellátás igénybevételét valamint költségeit és ennek kapcsolatát az életminőséggel számos krónikus betegségben, ezekkel az alapadatokkal szolgálhatunk további egészség-gazdaságtani elemzésekhez. 5. Először elemeztünk és publikáltunk a Közép és Kelet Európai régióban több országra kiterjedő, betegség-költség vizsgálatok összehasonlítását tartalmazó vizsgálati eredményeket. 6. Európában negyedikként, a helyi adatok használatának igénye okán, a releváns publikációk azonosítása segítségével elvégeztük a Magyarországra vonatkozó egység-költségeket összesítő adatbázis kialakítását. A Doktori Értekezésben közölt eredmények nem állnak rendelkezésre rutinszerűen gyűjtött adatbázisokban, csak a dolgozatban bemutatotthoz hasonló vizsgálatok útján ismerhetőek meg, és alapvető jelentőségűek az egészség-gazdaságtani elemzésekhez és értékes adatokkal járulnak hozzá a fenntartható egészségügyi finanszírozás kialakításához és a megfelelő egészségpolitikai és finanszírozási döntésekhez a krónikus megbetegedések területén.

A disszertáció arra a kérdésre keresi a választ, hogyan alakult az áfacsalás a 2006 és 2016 közötti időszakban Magyarországon. Az áfacsalás nagyságára nem készül rendszeresen, azonos módszertannal végzett becslés, holott időbeli alakulása fontos információt tükrözne. Egyrészt az áfacsalás miatt a megfigyelt gazdasági teljesítmény nem a valós és teljes képet mutatja, másrészt a gazdaságpolitika hatásai ennek ismerete nélkül nehezen becsülhetők, végül az áfacsalás megfelelően részletes becslése a nemzeti számla aggregátumai számára elengedhetetlen inputként szolgál. Az áfa csalás alakulását a személyes tulajdonságokon túl a társadalom egészét átszövő intézmény és normarendszer, bizalom és a kormányzat magatartása határozza meg. Az egyén döntése a szubjektív tényezők hatására nem determinisztikus, a csalás az egyes szituációktól függ, számos esetben nem racionális és következetes. A tényezők hatásmechanizmusa nehezen modellezhető. A befolyásoló tényezők közül a normák, a kulturális hatások és a bizalom rövid távon nehezen megváltoztathatók, valamint ezek a faktorok egyéb szabálykerülő magatartásokkal összefüggenek. Ezért ezek áttekintése, gazdaságtörténeti vizsgálata nélkülözhetetlen az áfacsalás megértéséhez. Az áfacsalás rendkívül összetett jelenség, becslése nagy szakmai kihívást jelent. A becsléséhez rendelkezésre álló aggregátumokat, különböző eltéréseket felhasználó top-down vagy input-output struktúrákat felhasználó becslési módszerek felhasználásával a megfelelően részletezett, az áfacsalást megfelelően lehatároló és a nemzeti számlák céljaira megfelelő becslés nem készíthető. Az egyedi, adóellenőrzés eredményekre épülő becslési eljárás képes megragadni az áfacsalás heterogenitását, azonban az adóellenőrzés eredmények nem teljesítik a mintavétellel szemben támasztott követelményeket, felhasználásuk emiatt számos kérdést vet fel. A disszertáció az áfacsaló magatartást komplex elméleti és történeti megközelítésben vizsgálja. A disszertációban felvázolt elméleti szintézis és a gazdaságtörténeti háttér alapján a becslésben a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kellett venni a jelenség komplexitását, ez alátámasztja, hogy a csaló sokaság többmóduszú, a becslést a lehető legszélesebb körű összefüggések számításba vételével, ugyanakkor az előre determinált összefüggések mellőzésével kell végrehajtani. A paraméteres eljárások a becslés során nehezebben alkalmazhatók. Az adóellenőrzés minta statisztikai kezelése szintén a nemparaméteres eljárások alkalmazását teszi szükségessé a reprezentativitási probléma miatt. A dolgozat eredményei a következők: 1. Elméleti szintézis kialakítása. A szabályszegő magatartást a személyiségjegyek, a reciprocitáson alapuló kapcsolatok erőssége, a normarendszer és az intézményrendszer határozzák meg, az így kialakuló attitűd időben stabil és szorosan összefügg a kormányzat iránt kialakuló bizalom szintjével. 2. Az együttműködés és szabályszegés alakulása gazdaságtörténeti kontextusban. Az adócsalás magas szintjét Magyarországon meghatározta a szocializmus és rendszerváltás időszakában a közösségek felbomlása, a bizalom általános szintjének csökkenése, és a kormányzat hallgatólagos beleegyezése számos szabályszegő és illegális magatartás esetén. 3. Új, az elméleti eredményekre épülő saját statisztikai modell kialakítása. Az egyedi adatokra illesztett, az adóellenőrzés és adóbevallás adatokból származó adminisztratív adatokból kNN (k legközelebbi szomszéd) eljárással becsült áfacsalás eredmény fogalmilag megfelelően lehatárolt, a nemzeti számlák céljainak megfelelő és részletes. 4. Az áfacsalás becslése 2006-2016 között Magyarországon. Az áfa ellenőrzés adatok felhasználásával becsült áfacsalásnak a befolyt áfa összegéhez viszonyított aránya az áfarés arányának megfelelő tendenciával alakult 2006 és 2016 között, a 2006-os 15%-os szintről 2011-re 29%-ra emelkedik, 2012-től 2016-ig folyamatosan csökkent, ekkor a 10%-os szintet ért el. 5. Az áfacsalás arányát befolyásoló makrováltozók feltárása. Az áfacsalás aránya makroszinten az egy főre jutó GDP, az áfacsalás arányának egy időszakkal korábbi értéke és a gazdasági válságok okozta sokkokkal magyarázható. Az eredmények alapján úgy vélem, hogy az első bekezdésben megfogalmazott célt sikerült teljesítenem, és dolgozatom alapján a további évek áfacsalására vonatkozólag is elvégezhető lesz a becslés.

Az egyoldali párosítási piacokon nincs, vagy csak részben van olyan árrendszer, amely meghatározná az erőforrások allokációját. A létrejövő párosításokat elsősorban a piacot szabályozó mechanizmusok adják meg. Az egyoldali párosítási piacok egyik alkalmazási területére, a vesecsere-problémára létezik olyan megközelítés, amely egy súlyozott párosítási problémára vezet vissza. A disszertációban ezt a megközelítést általánosítom az m-dimenziós párosítások által, amelynek egy speciális esetét m-szobatárs problémaként definiáljuk. Ezzel egy Pareto-hatékony megközelítést határozunk meg, amelyben minimalizálási és maximalizálási problémákat is tekintünk. A megfogalmazott megoldási keretre egyenletes klaszterezési megközelítésként hivatkozunk, a disszertáció célja pedig ennek elméleti és gyakorlati megoldhatóságának vizsgálata. A megfogalmazott m-szobatárs problémában a hallgatókat euklideszi térbeli pontok reprezentálják, és azt hogy mennyire lennének egymás számára jó szobatársak, a közöttük adódó távolságok adják meg. A cél azonosan m fős szobák beosztása a szobákon belüli távolságnégyzetek összegének minimalizálása vagy maximalizálása mellett attól függően, hogy homogén vagy heterogén klasztereket kívánunk megadni. A dolgozatban elsőként összefoglalom az azonos elemszámú csoportok kialakításának és általánosan az elemszámkorlátokkal ellátott feladatok szakirodalomban előforduló széleskörű alkalmazási lehetőségeit. Ezt követően bevezetem a probléma nehézségének tárgyalásához elengedhetetlen fogalmakat, majd ezek ismeretében áttekintést adok a szakirodalomban található, az egyenletes klaszterezéshez kapcsolódó problémák bonyolultságelméleti eredményeiről. Az általános dimenziós eredményeket kiterjesztem, és megmutatom, hogy valamennyi általunk tekintett probléma legalább háromfős csoportok esetén NP-nehéz, vagyis jelenlegi ismereteink szerint nem tudjuk általánosan hatékonyan megoldani. Ezután bemutatom az egyoldali párosítások legalapvetőbb, stabil szobatársak megközelítésének fontosabb eredményeit, megadom az m-szobatárs probléma formális definícióját, majd összevetem a szobatárs problémákat elméleti és gyakorlati szempontból. A bonyolultságelméleti eredmények tükrében ezután a gyakorlati megoldhatóság felé fordulok. Ehhez elsősorban áttekintem azokat az egyenletes klaszterezési problémák során alkalmazott algoritmusokat, amelyek valamilyen garanciát adnak az általuk talált megengedett megoldás szuboptimalitására: az approximációs eljárásokat, valamint a kúp optimalizálást. Másodsorban pedig a gyakorlati alkalmazások során leggyakrabban tekintett megoldási módszerre, a heurisztikus eljárásokra térek rá. E során az algoritmusok széles körét tekintem, amelyhez két módon járultam hozzá. Egyrészt különböző heurisztikus eljárásokat fogalmaztam meg a hagyományos klaszterelemzéshez kapcsolódó módszerek által adott, nem feltétlen egyenlő elemszámú csoportok kiegyenlítésére. Másrészt pedig az egyszerű párok cseréjével operáló LCW algoritmus esetén megvizsgáltam a nagyobb méretű cserék lehetőségét, és megfogalmaztam három heurisztikus eljárást, amelyek kettes és hármas cserék segítségével keresik az optimumot. A bemutatott valamennyi heurisztikus eljárást valós adathalmazokat és szimulációkat is magába foglaló, széleskörű elemzés során vetettem össze. A felállított elemzési keret erőssége, hogy lehetővé teszi, hogy egyszerre tekintsük mind a minimum-, mind a maximumfeladatot, és átfogóan elemezzük az m-szobatárs probléma gyakorlati megoldhatóságát. Ezekkel pedig túlmutatok a korábbi tanulmányokon, amelyek jellemzően az algoritmusok egy szűkebb körét és csupán az egyik célfüggvény ellenében tesztelik. A vizsgálathoz megadtam az összes szobabeosztás előállításának egy olyan konstrukcióját, amely lehetővé tette, hogy alacsony hallgatói számok mellett, az össztávolságokat hisztogramon ábrázolva szemügyre vegyük a megengedett megoldások terét. Az algoritmus felírásához a szobabeosztások formális definícióját is megadtam. További lényeges részlet az optimalitási pontszám definiálása, amelyet az elemzési keret minimum- és maximumproblémát is tartalmazó sajátosságát felhasználva tudtam bevezetni. Ennek segítségével ábrázoltam az algoritmusok egymáshoz képest vett teljesítményét, és a tesztelt heurisztikák alkalmazásával elérhető maximum- és minimumértékek különbségéhez képest is ki tudtam értékelni az algoritmusokat. A heurisztikus eljárások elemzése során a következő eredményeket fogalmazom meg. Az irodalomban hagyományosan tekintett, való életből származó ‘Iris’ és ‘Seeds’adathalmazokon a legtöbb minimalizáló eljárás hasonlóan jól teljesít, így nem lehet ez alapján különbséget tenni közöttük. Az egyszerű konstruktív módszerek, valamint a klaszterközéppontok meghatározását és az elemek klaszterközéppontokhoz való hozzárendelését alternáló eljárások nem teljesítenek jól a feladat megoldása során. A kis hallgatói létszámmal rendelkező esetek a szobabeosztások költségeinek ferde eloszlását mutatják, amely a minimalizálási és maximalizálási problémák lehetséges általános aszimmetriájára utal. A nagy hallgatói létszám esetén elvégzett elemzés megmutatja, hogy az optimalizálási problémák minimalizálási és maximalizálási feladat, valamint kis- és nagyméretű csoportok esetén is más-más karakterisztikákkal rendelkeznek, amely a heurisztikus eljárások teljesítményeiben tükröződik. A minimalizálási feladat megoldásához szignifikánsan nagyobb futásidő szükséges. A hármas cseréket is megvalósító LCW alapú heurisztika bizonyos esetekben önmagában is releváns. Ugyanebben a módszerben kezdeti értékként alkalmazva valamely másik eljárás által adott megengedett megoldást, előbbi jelentősen javíthat azok célfüggvényértékén. A lokális keresést alkalmazó eljárások köréből a legegyszerűbbnek számító és egyben leggyorsabb LCW eljárás teljesítménye pedig nem sokkal marad el a szofisztikáltabb módszerek eredményeitől, így a gyakorlati alkalmazás esetén a konkrét céltól függően ezzel is elfogadható megoldáshoz juthatunk.