• Other research productsclose
• 2019-2023close
• Hungarian close
• Corvinus University of Budapest close

Teveli-Horváth Dorottya: A főutcamenedzsment mint városrevitalizációs eszköz lehetőségei Magyarországon Számos magyar város élettel teli főutcája vált kihalttá az elmúlt évtizedekben, miközben a városok perifériáján a bevásárlóközpontok vették át ezen szimbolikus terek funkcióit. Mit tehetnek a városi önkormányzatok, hogy főutcáik újból élettel teli, szolgáltatásgazdag helyekké váljanak? Jelen disszertáció célja, hogy a – Magyarországon ebben a formában még kevésbé ismert – főutcamenedzsment eszközén keresztül bemutassa a magyar önkormányzatok lehetőségeit a városközpontok fellendítésében. Más országokban kevéssé meglévő és kiemelkedő potenciálú lehetőségként az önkormányzati eszközök közül a kutatásban kiemelt szerepet kap az önkormányzati helyiséggazdálkodás mint a városközpontok szolgáltatás-fejlesztésének egy méltatlanul kihasználatlan területe. A kutatás elsődlegesen 96 db félig strukturált – magyar és angol nyelven készített – szakértői interjúra alapoz, amelyet 2018 és 2023 között készítettem. A kutatás keretében – a szakirodalom, az interjúk és a jogi, illetve stratégiai dokumentumok feldolgozásának gyakorlati alátámasztása céljából – két külföldi, valamint számos magyarországi tereplátogatás is megvalósult. A kutatás módszertanának harmadik pillérét a jogi és stratégiai dokumentum-elemzés adja. A városközpontok és városi főutcák második világháború utáni hanyatlása a bevásárlóközpontok megjelenése ellenére társadalmi, gazdasági és szimbolikus szempontból is űrt hagyott maga után, ami újból felkeltette a társadalmi igényt az élhető, funkció- és szolgáltatásgazdag városközpontok iránt. A városi érdekcsoportok – felismerve a városközpontok gazdasági és társadalmi jelentőségét – fejlesztési lépéseket tettek a városközpontok megújítása felé, amellyel párhuzamosan elindult a középosztály városközpontokba való visszatérése, ezáltal pedig a dzsentrifikáció és a reurbanizáció. Ebből a megközelítésből nőtte ki magát és professzionalizálódott az 1980-as, 1990-es évekre a főutcamenedzsment mint a városmenedzsment egy specifikus, lokális fókuszú területe. A főutcamenedzsment és a városrevitalizáció a városföldrajz, a városirányítás-városszociológia és a városgazdaságtan diszciplináinak metszetében értelmezhető. A városmagok 20. századi társadalmi-gazdasági történetét a magyar városok szempontjából három területen, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Kelet-Közép-Európában érdemes vizsgálni. A főutcamenedzsment nem más, mint helyi érdekcsoportok professzionális koordinációja. A főutcamenedzsment gyakorlatának eredményei a helyi lakosság számára kulcsfontosságúak, ahol a helyi vállalkozók sikeres működése az élhető és szolgáltatásgazdag városközpont feltétele. A főutca működtetésében érintett helyi vállalkozók mind gazdasági, mind közösségi szempontból jelentős hatással vannak a városközpont működésére, versenyképességére. A főutcamenedzsment-gyakorlatok sikeres megvalósításában továbbá kulcsszerepe van a bevásárlóközpont-menedzsment területén már felhalmozott szaktudás és módszertan megismerésének, illetve alkalmazásának. A főutcamenedzsment-gyakorlatok megvalósításában a kulcsszerep a magyar városi önkormányzatoké. Az önkormányzatok kezdeményező szerepének fontosságát három fő szempont indokolja: (1) a társadalmi bizalom a közszférán belül az önkormányzatoknál a legmagasabb, (2) az önkormányzatok rendelkeznek a helyspecifikumok és a helyi érdekcsoportok ismeretével, (3) a posztszocialista térségben a vállalkozói és a civil szféra alacsony kezdeményezőkészsége miatt még nagyobb szükség van a közszféra ösztönző, facilitáló szerepére. A magyar városi önkormányzati helyiséggazdálkodás a legjelentősebb kiaknázatlan potenciált rejtő, egyben a legelhagyagoltabb városfejlesztési eszköz. Az önkormányzati helyiséggazdálkodással a magyar városi önkormányzatok többsége nem él városfejlesztési eszközként. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen korlátozza az igazgatási működési logika dominanciája a kutatás során azonosított további működési logikákkal szemben. A magyar városok irányításának főszereplője a bürokrácia és a status quót előnyben részesítő intézményi attitűd. Az önkormányzat működésében a legalapvetőbb a politikai és az igazgatási működési logika. Ez az a két működési logika, amely az önkormányzati ügymenetek során a leginkább jellemző, és gyakran ezek mögé szorul a másik két azonosított működési logika, a fejlesztési és a gazdálkodási működési logika. Az önkormányzatok döntéshozalata tehát négy működési logikával fedhető le, amelyek szervezeti szinteken belül és kívül eltérő mértékben, versengve jelennek meg. Egy önkormányzat – helyiséggazdálkodása, vagy más feladatának ellátása során – akkor lehet sikeres, ha minél inkább integrálni tudja a négy azonosított működési logikát, tehát valamilyen mértékben egyszerre tud megfelelni a politikai, igazgatási, fejlesztési és gazdálkodási működési logikának. Az önkormányzati működési logikák reprezentációja alapján a vizsgált magyar városi önkormányzatok négy klaszterbe sorolhatók a helyiséggazdálkodásukban megjelenő működésük alapján: vizionárius stratégák, igazgatva gazdálkodók, igazgatva üzemeltetők, illetve a politikai és gazdálkodási különutasok. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen támogatja számos jogi és nem jogi eszköz. Az önkormányzatok a jelenlegi országos törvényi szabályozási keretek között önkormányzati vagyongazdálkodási rendeleteik, illetve a helyiségbérleti díjszabásra vonatkozó határozataik módosításával további jelentős eredményeket érhetnének el a főutcamenedzsment területén: a siker sokkal inkább megfelelő koordináció, mintsem pénzügyi forrás, avagy a rendelkezésre álló vagyonelemek kérdése. Az elmúlt években folyamatossá váló önkormányzati forráshiányosság kreatívabbá, innovatívabbá és hatékonyabbá is teheti az önkormányzatokat. A disszertációban tárgyalt városirányítási elméletek (elitista, strukturalista, neomarxista, városi rezsim, közösségi döntések elmélete) adekvát lehetőséget kínálnak a magyarországi városi szereplők, elsősorban is az önkormányzatok formális döntéshozatala mögött meghúzódó tényezők feltárására. Az önkormányzati fejlesztések sikerfaktorainak feltárásához a formális (jogi, szervezeti) keretrendszer ismerete nem elég, a mögöttes működési logikák feltárására is szükség van. A városirányítási elméletek közül a magyar városi önkormányzatok működésének modelljéhez a városi rezsim elmélete áll a legközelebb.

A disszertáció a mai republikánus politikafilozófusok liberalizmussal szemben szegezett kritikáit vizsgálja meg, és az az állítás mellett érvel, hogy ezek a kritikák jelentős részt eltúlzottak, mert hamis liberalizmus-képre építenek. A vitának mindenekelőtt három része van: az első a szabadságról és az egyenlőségről szól, a második a demokráciáról, a harmadik pedig a politikai közösségről. A mai republikánusok többsége – köztük Philip Pettit, Quentin Skinner és mások – úgy vélik, hogy a republikánus elmélet jobb szabadság- és ezzel összefüggésben egyenlőség-elmélettel rendelkezik, mint a tágan értett liberalizmus, adekvátabb demokrácia-képe van, és a társadalom megfelelő közösségi integrációjáról is védhetőbb nézeteket képes nyújtani. A disszertáció következtetése szerint ezek a vélekedések nem feltétlenül megalapozottak, de legalábbis nem általában véve azok. Pettit, Skinner és követőik pontosan azzal hibáznak, hogy a vita kedvéért túlságosan általánosítják az ideológiai ellenfeleik nézeteit, és lekicsinyítik a liberális elméletben rejlő potenciált. Valójában többnyire ez utóbbi elméletből is kihozhatók ugyanazok az álláspontok, amelyeket a mai republikánusok képviselnek. A három vitatéma esetében nem mindig ugyanaz a republikánus elmélet limitációjának oka. Először is, hiába másmilyenek a republikánus és liberális szabadságeszmények, ennek a szélesebb elméleti kontextust tekintve nincsen nagy jelentősége. A republikánusok dominancia-ellenes megfontolásai a liberalizmustól sem mindig idegenek. Csak éppen másik „címke” alatt futnak. Ezek az autonómia, de meg inkább az egyenlőség-elv. Ezekre hivatkozva a liberális elmélettel is kritizálható a domináló hatalom. Másodszor, a mai republikanizmusnak két fő demokráciaelméleti irányzata létezik: az egyik az intézmények fontosságát hangsúlyozó, általában „neorománnak” nevezett koncepció, a másik a néppárti irányzat. Mindkettőnek az a célja, hogy „participatívabb” alternatívát nyújtson a „deficitesnek” vélt liberalizmussal szemben. Bemutatom, hogy ez csak a néppárti irányzatnak sikerül. Valójában a neoromán demokráciaelmélet: sajátos fajta liberalizmus. Harmadszor, áttekintem, hogy a republikánusoknak milyen elképzeléseik vannak a közösségi integrációról, annak jellegéről, céljáról és hasznáról. Látni fogjuk, hogy akár az egalitárius és demokratikus elképzeléseik, ezek sem mindig mutatnak túl a liberális elméleten.

Az értekezés tudományos eredményei a következők: Az Oroszországgal és Közép-Ázsiával kapcsolatos elemzések során napjainkban divatos realista és neorealista elméletektől eltávolodva disszertációm a regionális biztonsági komplexum elmélet (Regional Security Complex Theory - RSCT) koncepciójának és összefüggéseinek alkalmazására épül. Ez több szempontból is a dolgozat hozzáadott értékének alapjául szolgál. Egyrészt, mivel az RSCT alapján legutóbb 2003-ban – azaz másfél évtizede – került sor átfogó elemzésre (Buzan és Waever) Közép-Ázsia kapcsán, ami több mint időszerűvé tette a regionális biztonsági komplexum elmélet térségre vonatkozó megállapításainak felülvizsgálatát és az azóta eltelt időszak eseményeinek elmélet alapján történő értékelését. Másrészt lehetőséget adott arra, hogy a mainstream elméletektől eltérő – a témával foglalkozó szakirodalom által mindez idáig szinte alig alkalmazott - megközelítés és szempontrendszer alapján vizsgáljam a XXI. században mind nagyobb stratégiai jelentőségre szert tevő földgáz kereskedelem politikai, gazdasági és fizikai aspektusait Oroszország és Közép-Ázsia vonatkozásában, új dimenziót nyitva ezáltal az RSCT alkalmazásának szektorális és földrajzi kombinációja terén. Ennek során bizonyítást nyert, hogy: A Szovjetunió felbomlását követően Oroszország több olyan nemzetközi szervezetet (FÉK, KBSzSz) felállítását szorgalmazta, amelynek célja az egykori tagköztársaságok közötti politikai és katonai integráció erősítése volt. Ennek ellenére Moszkva számára továbbra is a bilaterális együttműködés jelentette a Közép-Ázsia államaival fenntartott biztonsági és védelmi kooperáció elsődleges színterét. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő amerikai jelenlét Közép-Ázsiában közép és hosszú távon Oroszország regionális katonai-stratégiai pozíciójának megerősödéséhez vezetett. Amellett, hogy Moszkva felismerte, hogy a tálib rezsim által jelentett bizonytalansági tényező elhárítása saját érdekeit is szolgálja, sikeresen biztosította saját térségbeli katonai jelenlétének kiterjesztését. Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban több támaszpont esetében évtizedekre sikerült biztosítania az orosz csapatok jelenlétét. Közép-Ázsiában jelenleg hosszú időre biztosított az orosz csapatok jelenléte, és a térség államaival történő biztonsági-katonai együttműködés fokozásának köszönhetően Oroszország katonai-stratégiai pozíciói napjainkban erősebbek a régióban min a Szovjetunió felbomlása óta eltelt időben bármikor. A Szovjetunió felbomlását követően Közép-Ázsia előbb egy Oroszország körül szerveződő földgázipari szub-komplexummá, a 2000-es évek végétől kezdődően pedig egy olyan önálló komplexummá fejlődött, amelyben jelenleg orosz és kínai átfedés érvényesül. Ennek bekövetkeztéhez disszertációmban három tényező került azonosításra („A” Oroszországtól területén át nem haladó, nagy kapacitású új gáz export útvonal(ak) létrejötte. „B” Egyetlen állam se váljon a régió földgáz exportjának monopol tranzit országává vagy felvevőpiacává. „C” A régió országai a lehető legkisebb mértékben biztonságiasítsák a területükön áthaladó földgáz exportot.) amelyek mindegyike realizálódott az elmúlt két évtized során. Közép-Ázsia jelentős földgáz tartaléka és kitermelése ellenére rövid és középtávon nem fog meghatározó szerepet játszani a globális földgáz iránti kereslet kielégítése terén. Jóllehet Kazahsztán, Üzbegisztán és különösen Türkmenisztán jelentős földgáz készletekkel rendelkezik, mindhárom ország esetében több, elsősorban belső tényező azonosítható, amelyek rövid és középtávon az exportált földgáz volumenének növekedése ellen hatnak. A regionális biztonsági komplexum elmélet jóllehet Közép-Ázsia esetében alkalmazható, és újszerű megközelítést jelentő elméleti háttérnek bizonyult a térség államai közötti és Oroszországgal fenntartott földgáz ipari kapcsolatrendszereik vizsgálata során, ez azonban Közép-Ázsia más térségektől való viszonylagos izoláltságának köszönhető. Amennyiben a régió államai hozzáféréssel rendelkeznének a világtengerekhez és óceánokhoz, és ezáltal bekapcsolódhatna a cseppfolyósított földgáz globális kereskedelmébe, úgy az elmélet jelentősen veszítene régió specifikus elemző és magyarázó erejéből.

A likviditási válságok és a válságokat elemző tanulmányok felhívták a szabályozó szervek figyelmét a likviditás vizsgálatának fontosságára, így napjainkban a likviditás és a likviditási kockázat kezelése a szabályozási gyakorlatban (a BCBS és a SEC előírásaiban és az IOSCO ajánlásaiban) és az elméleti modellekben egyaránt fontos probléma. Az értekezés elméleti modellkeretben vizsgálja az optimalizáló piaci szereplők döntésének megváltozását likviditási és szabályozási korlátok bevezetésekor. Az intézményi befektetők szempontjából a likviditási kockázat mérésének és kezelésének kiemelt jelentősége van. Acerbi és Scandolo (2008) a portfóliók értékét az előírt likviditási elvárás és az eszközök pillanatnyi likviditását leíró marginális keresleti-kínálati görbék mellett határozza meg. A marginális keresleti-kínálati görbe az ajánlati könyvben egy adott pillanatban megüthető limitáras ajánlatokból határozható meg, és megadja, hogy egy adott értékpapír egységét milyen áron tudjuk megvenni/eladni. A likviditási elvárás halmaz a jövőbeli terveket formalizáló feltételrendszernek (likviditási elvárásnak) eleget tevő portfóliók halmaza. Mivel az intézményi befektetők portfólió-allokációról szóló döntéseiben saját kereskedésük árhatása fontos szerepet játszik (Almgren és Chriss; 2001), az értekezésben új portfólióértéket vezetünk be: a likviditási elvárás melletti portfólióértéket módosítottuk, a kereskedés következtében jelentkező permanens árhatás figyelembevétele mellett határoztuk meg. A permanens árhatás szerepeltetése a készletezési hatás miatt az árelfogadás feltételének sérülésével jár együtt, hiszen a piaci szereplő kereskedésével eltolhatja, akár manipulálhatja is az árakat. Intézményi befektetők esetében az így definiált pontosabb portfólióértéket használhatnánk kockázati mértékek számszerűsítésekor, tőkekövetelmény meghatározásakor, illetve portfóliókezelők teljesítményének vizsgálata során. A gyakorlati tapasztalat és az elméleti modellek azt mutatják, hogy a likviditási kockázat és a túlzott kockázatvállalás csökkentése érdekében bevezetett szabályozói lépések hatására a piaci szereplők módosítják befektetési döntéseiket, sőt a szabályozói előírás visszahat a piaci likviditásra. Az értekezésben tranzakciós költséggel (marginális keresleti-kínálati görbével, illetve árréssel) bővített általános egyensúlyelméleti modellt vezetünk be a különböző eszközök likviditása és a bevezetett szabályozói előírás közötti kapcsolat vizsgálatához. A modellben a szabályozás visszafogja a piaci szereplők közötti kereskedést és kockázatmegosztást. Egyensúlyban a piaci szereplők fogyasztási profilja kockázatosabb marad, alacsonyabb hasznossági szintet érnek el. Eredményünk, hogy a szabályozói előírás bevezetése (amennyiben az optimalizáló szereplő beleütközik a korlátozó feltételbe) csökkenti a piaci likviditást és a piaci szereplők hasznosságát. Természetesen a gyakorlatban a szabályozás kérdése sokkal összetettebb, és a beavatkozást a piaci tökéletlenségek indokolttá tehetik. Az értekezés ugyanakkor megerősíti, hogy a beavatkozás költségekkel jár, a szabályozói előírás bevezetése visszahat a piaci likviditásra. A szabályozási mechanizmusok tervezésekor ezt a szempontot is mérlegelni kell. Az értekezés utolsó fejezete kitekintésként a bevezetett modellt az intézmények és a gazdasági növekedés kontextusába ágyazva alkalmazza, a tranzakciós költség bevezetése és a kockázatmegosztás közötti kapcsolatot vizsgálja.

Productivity is a measure of output per unit of input (Zhang, Bansback, & Anis, 2011). In health sciences, productivity loss (PL) refers to the individual’s forgone output due to a health issue corresponding to the reduced output compared to a healthy individual. Recent years have seen considerable attention towards the adoption of a societal perspective in health economic evaluations (Brennan, Perola, van Ommen, Riboli, & Consortium, 2017). The inclusion of the societal costs into health economic evaluations can better inform policy and health decision-makers toward maximising national social welfare, even if entry costs might fall outside the annual healthcare budgets (Krol & Brouwer, 2014). Non-communicable diseases (NCDs) have been recognised to be one of the major challenges hindering countries face in their efforts to reach their sustainable development goals (SDG) (Horton, 2013). NCDs are chronic conditions requiring prolonged, expensive treatment regimens that adversely affect national revenue, socio-economic welfare, and economic growth, both directly (through medical and non-medical treatment costs) and indirectly due to productivity losses of patients as well as their carers (Bloom et al., 2012). This has been placing increasing pressure on policymakers to reimburse the most cost-effective health intervention while assuring future societal welfare. While Health Technology Assessment (HTA) generally mandates a societal perspective for informing reimbursement and resource allocation decisions, the bulk of the health economic evaluations -which are building blocks of HTA- often adopt a narrow health system perspective. Productivity loss (PL) is simply defined as the forgone output due to health issues corresponding to the reduced output compared to a healthy individual, whether paid or unpaid (Zhang et al., 2011). The inclusion of the societal costs into health economic evaluations can better inform policy and health decision-makers toward maximising national social welfare, even if entry costs might fall outside the 5 annual healthcare budgets (Krol & Brouwer, 2014). Krol and Brouwer (2014) further demonstrated that productivity loss costs can potentially be higher than the associated direct medical costs. The Middle east north Africa (MENA) region although comprising a variation in income levels, yet the region as a whole is suffering from typical LMICs symptoms of data, experts, and evidence scarcity (Ahmed M. Soliman, 2013; Al-Aqeel, 2012; Hammad, 2016). Although transferability of health economic evaluations can seem like a simple solution for the region, yet methodological diversity, non-standardisation as well as the specificities of each disease are some of the factors contributing to the complexity of the costs’ transferability across countries. We chose to work specifically with the V4 given the converging local variances in income levels, reimbursement capacity as well as the recent experience of member countries in HTA development and institutionalization. We also use HTA as a proxy for the awareness level and progression towards the adoption of a societal perspective in reimbursement decisions.

1. Dolgozatom bemutatja az általam újonnan kidolgzott Közösségi Egészségélmény Modellt, amely az egészségérték-teremtés kokreatív modellje az egészség-ökoszisztéma keretei között. A modell megfelel a Grönroos és Gummerus által leírt Service Logic-ban leírtaknak. Az egészségügyet szolgáltatói térként kezeli, amelyben csoportmunkára alapozott együttműködések járulnak hozzá a kokreációhoz és az orvos-biológiai mutatókkal mért egészégérték-teremtéshez. Az ügyfelekre egymással rendszeres egészségkompetencia-cseréket megvalósító ügyféltér-hálózati tagokként tekint, amely cserék során a saját egészségélmény a legfontosabb egészségérték-mérő. A két tér közötti tevékenység- és értékharmonizációt teremti meg a közös tér. 2. A két eltérő értékkészlettel és döntési logikával működő tér tevékenységei összehangolásának megalapozására a Care Delivery Value Chain-nek megfelelő egészségérték-teremtő folyamatokat az Actor – Resources – Activity modell alkalmazásával standardizált tevékenységelemekre bontottam. Minden egyes tevékenységelemnek hozzáadott értéket kell nyújtania az egészségérték-teremtő értékláncban, amit az orvostudományi értékelési szabályok szerinti bizonyítékokkal kell alátámasztni. Ezen egészségérték-teremtő folyamatok mindegyike három alfolyamatot tartalmaz, a szolgáltató által megvalósítandó folyamatokat, az ügyfél által megvalósítandó folyamatokat és az ügyfelet a megvalósításban támogató folyamatokat. 3. A tevékenységelemekhez kompetenciákat rendeltem a tevékenység mint csere megvalósítási helyével szembeni elvárások, az időpontja, a résztvevő szereplők elvárt tudása, tapasztalata és készsége, valamint a témája szerint. Az értékteremtő-folyamatok standardizált tevékenységelemeihez rendelt kompetenciákat csoportosítottam, és kidolgoztam egy egységes egészségügyi kompetenciamátrixot. A kompetenciamátrix alkalmazásának elsődleges célja, hogy az egészségérték-teremtő értékláncok tevékenységelemeinek megvalósításához mindig az éppen megfelelő vagy az ahhoz legközelebb álló kompetenciát rendeljék. Ez biztosítja, hogy megfelelő minőségben a szükségesnél nem magasabb költségen történjen meg a tevékenység. 4. Kidolgoztam a társadalmi és egyéni szinten több egészségérték-teremtést lehetővé tevő egészségtanácsadás módszertanát, amely a modell kokreációs középpontjaként szereplő közös tér kulcstevékenysége. Az egészségtanácsadást szakképzett egészségtanácsadó valósítja meg, aki az egészségérték-teremtő folyamatok tevékenységelemeit alkalmazza szakmai alapként, és az ügyfelet abban támogatja, hogy a preferenciái, ismerete és szándékai szerint alkossa meg saját egészségcélú egészségtervét a bizonyítottan egészségérték-teremtésben hozzáadott értéket nyújtó tevékenységelemek alkalmazásával. 5. Leírtam a teljes kokreatív tér kulcsszereplőit, beleértve az egészségkompetenciák hálózatos működését megszervező új szereplőket, a közösségi egészségszervezőket. 6. Az elvégzett modell gyakorlati hasznosságát tesztpiaci kísérletben vizsgáltam, amely 26.549 ügyfél részvételével bebizonyította, hogy a közösségi egészségélmény modell már három hónap működés alatt jelentős egészségérték-teremtési többletet tud biztosítani. A kidolgozott modell a mai egészségügy átalakítása mellett lehetőséget ad az új egészségszolgáltatások fejlesztéséhez, szervezéséhez és menedzsmentjéhez az eddig egymástól különállóan figyelembe vett szempontok egységes keretek közötti kezelésével. Az egészség-ökoszisztéma fejlődését figyelve a közösségi egészségélmény modell az egészségügyi rendszereken kívül akár gyorsabban és szélesebb körben alkalmazhatóvá válik, mint a szorosan szabályozott, még mindig merevnek tekinthető egészségügyi rendszerekben.

A doktori értekezés az ökológiailag tudatos vállalkozások értékorientációjáról, üzleti modelljeiről, létértelem és sikerdefinícióiról szóló doktori kutatásom részleteit tartalmazza. Indulásként a kutatási téma indokoltságát, a kutatásra ösztönző külső és belső okokat, illetve a személyes célokat mutattam be. A földi ökológiai helyzet miatt a – mindezt túlnyomó részt okozó – fennálló társadalmi-gazdasági rendszer gyökeres átalakítása elengedhetetlen; új progresszív üzleti modellekre, az üzleti világban az etikai nézőpontok figyelembe vételére, az ökológiai értékek tiszteletére, és ökológiai tudatosságra van szükség. Fő belső motivációm, hogy hozzájáruljak a válság enyhítéséhez és megoldási lehetőségeinek a kutatásához. A kapcsolódó korábbi kutatások, az elméleti és gyakorlati szakirodalom áttekintése és összehasonlító elemzése alapján megállapítható, hogy az ökológiai tudatosság és a vállalkozások értékorientációjának együttes elemzése mind elméleti, mind gyakorlati, hazai és nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat, az értekezés témája relevánsnak tekinthető a jelenlegi és a jövőbeli kutatások között. A kutatási kérdések (az ökológiailag tudatos vállalkozás és gazdaság koncepciói; a vizsgált vállalkozások értékorientációi, üzleti modelljei, létértelme (raison d’étre) és sikerdefiníciói) megválaszolásához kevésbé strukturált kvalitatív kutatási módszertant alkalmaztam induktív és deduktív logikával is lefolytatva az elemzést. Ennek legfontosabb tényezői: a konstruktivista ismeretelméleti háttér, az ökológiailag tudatos magyar vállalkozások hivatalos képviselői, mint megfigyelési egységek, a szakértői, célirányos mintavétel, a félig strukturált interjúknak és a vizsgált vállalkozások dokumentumainak, honlapjainak kvalitatív tartalomelemzése és tematikus elemzése, a megbízhatóság növelésére alkalmazott különböző típusú triangulációk (kutatótárs általi újrakódolás, többféle dokumentumforrás és elemzési módszer). A doktori értekezés új tudományos eredményei, és az azok alapján megfogalmazott gyakorlati javaslat: A vizsgált vállalkozások értékorientációi (1) Az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások számára a következő értékek a legfontosabbak: felelősség, bizalom, titokra nyitottság, ökoszisztémák tisztelete, szeretet, mértékletesség és reciprocitás. (2) Az olyan értékek, mint az alázat, a természeti létezők önértéke, a természeti beágyazódottság és a biológiai sokféleség fontosak, de nem meghatározó jelentőségűek az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások számára. (3) A holisztikus nézőpont értékét kevésbé tartják meghatározónak az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások, de az interjúk tartalomelemzése alapján a felelősség után a második leggyakrabban beazonosítható értéknek bizonyul. (4) A birtoklásmentesség olyan érték, amelyet egyáltalán nem vallanak magukénak az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások. (5) A mintabeli vállalkozások értékorientációjának induktív logikájú tartalomelemzése során 4 fő mintázatcsoportot tudtam meghatározni az (i) általános emberi jellemzőktől kezdve, a (ii) környezeti és (iii) társadalmi fókuszon keresztül a (iv) gazdasági hangsúlyokig. A beazonosított és csoportokba rendezett mintázatok az emberi tényezők tekintetében a legváltozatosabbak, a környezeti fókuszt illetően pedig a legkoncentráltabbak. A társadalmi és a helyi közösségek számára történő értékteremtésről, emberközpontúságról, emberi kapcsolatok fontosságáról, illetve a gazdasági tényezők szerepéről (kihívásokról, sikertényezőkről), valamint az innovációk és a minőség fontosságáról szinte minden válaszadó hangsúlyozottan nyilatkozott. A csoportok kialakítása mellett 5 mintázat inkább a 4 csoporton átívelőnek tekinthető, azaz a (a) tudatosság, értelemkeresés, (b) együttműködés, verseny kerülése, (c) környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság, (d) önfenntartás, önigazgatás, autonómia, alkalmazkodóképesség, rugalmas ellenállóképesség, illetve (e) organikusság a vizsgált vállalkozások működésének egyfajta szintetizáló tényezője lehet. A vizsgált vállalkozások üzleti modelljei (6) Az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások üzleti modelljei a tulajdonosok, vezetők személyes értékelkötelezettségeire épülnek, fő közös jellemzőik a piaci átlagnál kedvezőbb környezetterhelési jellemzők, a fokozottabb társadalmi felelősségvállalás, az érintetti kör szélesebb meghatározása és kiemelt figyelemmel kísérése, a példamutatás és élenjárás szándéka, az átlagosan magasabb költségszint, és/vagy alacsonyabb, de stabilabb jövedelmezőség, az erős versenyhelyzet, amelyben az értékelkötelezettségeikből származó versenyelőnyök segítik hosszú távú fennmaradásukat, az együttműködésre, tudásmegosztásra törekvés, illetve az alkalmazkodóképesség. (7) Az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások közül elsősorban a legkisebb méretűeknek kell nagyobb kihívást jelentő gazdasági helyzettel szembenéznie, mert főként finanszírozási, emberi erőforrást érintő nehézségekkel, illetve az általános vállalkozási ismeretek (marketing, értékesítés, pénzügy, emberi erőforrás menedzsment) hiányosságaival küzdenek. (8) Az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások üzleti modelljei több dimenzió (alapértékek, értékvállalások, költségszerkezet) mentén nagyon hasonlóak az élenjáró ökológiailag tudatos külföldi vállalkozásokhoz, a piaci szegmensek és az értékláncok szerkezete azonban nagy változatosságot mutathat, illetve jelentős különbség, hogy a nemzetközi vállalkozások mérete jellemzően számottevően nagyobb, a nyereségpotenciál kedvezőbb, valamint hogy globális versenyhelyzetben működnek. A vizsgált vállalkozások létértelme (raison d’étre) (9) A vizsgált vállalkozások létértelmének meghatározásai a végzett tevékenységtől függően meglehetősen változatosak. A több esetben előforduló legfontosabb elemeik a többdimenziós (társadalmi, ökológiai, gazdasági) fenntarthatóságra törekvés és ennek népszerűsítése, példamutatás, hitelesség; általában az emberek, a természet egészségének, épségének védelme, életminőségének megóvása, illetve kifejezetten a magyar emberek, a magyar kultúra, társadalom és gazdaság, helyi közösségek szolgálata is; kiváló minőségű termékek, szolgáltatások előállítása; a nem mindenáron való növekedésre, hanem az organikus fejlődésre törekvés; valamint az önmegvalósítás, a tulajdonosok, vezetők személyes értékelkötelezettségeinek megnyilvánítása. A vizsgált vállalkozások sikerdefiníciói (10) Az ökológiailag tudatos hazai vállalkozások a sikert minden esetben többdimenziósan értelmezik: a pénzügyi nyereség nem az egyetlen kiemelt cél, hanem eszköz a vállalkozás hosszú távú fennmaradásához, a valódi siker jellemzően 3-5, de akár 6-7 társadalmi, illetve ökológiai érték egyidejű összehangolt ápolása, megőrzése, valamint helyreállítása. A sikerdefiníciók fontos eleme a széleskörűen értelmezett érintetti hálózat jóllétének a figyelembe vétele. A doktori kutatásból leszűrt gyakorlat javaslat (11) Az ökológiailag tudatos vállalkozások erősítéséhez, működésük támogatásához, és ezen keresztül az ökológiai tudatosság mai magyar gazdaságbeli terjedése esélyeinek javításához javasolt az általában mikro és kis méretű, gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások számára az általános vállalkozási ismeretek (pl. marketing, értékesítés, pénzügy, emberi erőforrás menedzsment) megszerzésének, fejlesztésének támogatása személyre szabott képzésekkel, képzési támogatásokkal, valamint az egymástól való tanulás, és az élenjáró külföldi gyakorlatok megismerése és követése. A doktori értekezés kutatási témájának tervezett jövőbeni folytatásához számos lehetséges kutatási irányt azonosítottam, amelyeken tovább haladva annak megértéséhez szeretnék hozzájárulni, hogy a gazdaság fenntarthatóvá tételéhez radikális, az uralkodó materialista gazdasági paradigmán túlmutató változás szükséges. Ennek első lépése pedig a gondolkodásmódunk, tudatosságunk megváltoztatása.

Az utóbbi évtizedben számos nemzetközi termelési hálózat indított teljesítményfejlesztő programot, egyrészt a gyengén teljesítő gyárak teljesítményének ugrásszerű javítása, másrészt a szervezet egészének teljesítményfejlesztése céljából. Ezek a programok legtöbbször a vállalati képesség fejlesztésén alapulnak, melyek a termelés területén a World Class Manufacturing, a Lean és a Six-Sigma módszereket alkalmazzák. Bár a vállalati teljesítmény mérésének problémaköre jól feldolgozott a szakirodalomban, a teljesítménymérésnek a teljesítményfejlesztő programokban betöltött szerepével viszonylag kevés kutatás foglalkozik. A kutatás egy nemzetközi italipari vállalat esettanulmányán keresztül vizsgálja, hogy miként lehet a teljesítmény mérésén keresztül elősegíteni a teljesítmény fejlesztését. Ezt egyrészt egy olyan teljesítményösszegző módszer meghatározásával kívánja elérni, mely hiteles képet fest a vállalatok összesített teljesítményéről, elősegíti, hogy az a menedzsmentre a megfelelő nyomást helyezze és a vállalatok közötti verseny a tudás megosztásával és a legjobb gyakorlatok átültetésével járjon. Másrészt kvalitatív módon kívánja vizsgálni a Lean gyakorlatok bevezetésének szintje és a teljesítmény közötti kapcsolatot, hogy az így szerzett többlet információ a vállalati képességfejlesztés eredményességéhez hozzájáruljon. Az esettanulmány teljesítményfejlesztő programjának egy fontos eleme volt a gyárak közötti teljesítményverseny. A verseny a vállalat stratégiáján alapuló teljesítménymutatókon alapult és a teljesítményösszegzéshez Borda rangsort használt. Az összegzés és rangsorolás – a kutatás során feltárt – hiányosságai miatt a verseny nem érte el a kívánt hatást, az gyakran nem a stratégiai fontosságú mutatók fejlesztését eredményezte és gyakran hátráltatta a tudásmegosztást. A kutatás során a Borda módszer más, többszempontú döntési modelleken és a DEA (Data Envelopment Analysis) módszeren alapuló teljesítmény összegzési módszerrel került összehasonlításra, az optimális módszer kiválasztása céljából. A kutatás a TOPSIS (Techniqe for Order Preference by Similarity to Ideal Solution) és a hasznossági függvények módszereit javasolja, mint amelyek a leginkább támogatni tudják a teljesítményfejlesztő programokat, továbbá feltárja a Borda rangsor alkalmazásának korlátait és a DEA módszerhez kapcsolódó problémákat. A vállalati képesség és teljesítmény kapcsolatát számos kutatás vizsgálta, legtöbbjük kérdőíves felmérésen keresztül. A kutatás ezt a kapcsolatot objektív teljesítménymutatókon és a Lean képességfejlesztéshez kapcsolódó rendszeres és részletes önértékelésen keresztül vizsgálja. Ezzel egyrészt hozzájárul a korábbi kutatásokhoz, másrészt vizsgálja, hogy a kvantitatív módszerek miként biztosíthatnak olyan többlet információt, mely eredményesebbé teheti a Lean programokat. Az adatok szintén az esettanulmány vállalatától származtak és a strukturális együtthatók útelemzésének módszerével (PLS-SEM) kerültek elemzésre. Az eredmények megerősítették, hogy - az esettanulmány vállalatának kontextusában – a Lean képességek vannak legnagyobb hatással a vállalati teljesítményre, így azok fejlesztésére érdemes az erőforrásokat összpontosítani. A kutatás azt is megmutatta, hogy a módszer eredményei olyan többlet információt szolgáltathatnak, mely segíthet feltárni azokat a területeket, ahol a képességfejlesztés nem vezet a teljesítmény elvárt fejlődéséhez, illetve támogathatja a Lean gyakorlatok önértékelésének folyamatát.

Az innovációval összefüggő változásvezetés során a felsővezetőknek számos kihívással, főként stratégiai, strukturális, képesség-alapú és vezetői dilemmákkal kell megküzdeniük, de a diszruptív technológiák és az energiaszektor sajátos jellemzői (pl. külső intézményi és belső szervezeti rugalmatlanság) még tovább fokozzák ezt a komplexitást. Mivel az energiaszektorban a diszruptív technológiafejlesztés komoly akadályokba ütközhet még annak ellenére is, hogy az egyértelműen szükséges lenne a környezeti adaptációhoz, kutatásomban arra kerestem a választ akciókutatással és esettanulmányok készítésével, hogy milyen szervezeti változásokat indukál egy diszruptív energetikai technológiafejlesztés (a jövő energiaszektorát várhatóan meghatározó power-to-gas technológiafejlesztés), és milyen modellek szerint lehet ezeket a változásokat vezetni a technológia széles körű, kereskedelmi szintű alkalmazása érdekében. Doktori értekezésem új tudományos eredményei a következők: (1) A nemzetközi szakirodalomban is elsőként mutattam rá arra, hogy a vizsgált technológia napjainkban egy értékinnovációnak számít, azonban további komplementer technológiafejlesztések és szervezeti változások függvényében a jövő diszruptív technológiája lehet. Értekezésem továbbá explicitté teszi a diszruptivitás komplementer technológiák fejlődésétől és a szabályozói (intézményi) környezet változásától való függőségét. Ez túlmutat a szükséges (autonóm) szervezeti változások vezetésének szükségességén is, és rámutat a szervezetközi hálózatok és egy-egy innovációs ökoszisztéma vezetésének fontosságára. (2) Az energetikai diszruptív technológiafejlesztéshez kapcsolódó mikro-, mezo-, és makroszintű kihívások kezeléséhez a diád-szintű nyitott innováció már nem elegendő, hanem egy szervezetközi innovációs hálózat létrehozása szükséges, amely hatással van a külső környezet változására. A diád-szintű együttműködésről egy hálózatos együttműködésre történő továbblépéssel azoknak a digitális platformoknak is túl kell lépniük a klasszikus tudásmenedzsment funkcionalitáson, amelyek a technológiai know-how áramlást támogatják a szervezetek közt. (3) Értekezésemben bemutattam azt is, hogy a diszruptív technológiát fejlesztő szervezetekben a szervezeti változások és a nyitott innovációs folyamatok összekapcsolód(hat)nak. Ahhoz, hogy a szervezetközi hálózat a külső környezetre (további) hatást gyakoroljon és ez hálózati szinten hatékony is legyen, a különböző szerezetekben megvalósuló változások egymáshoz történő illeszkedése is szükséges. (4) Mindezt a változásvezetés kontextusában értelmezve rámutattam, hogy a változásvezetés domináns, „hagyományos” modelljei valójában az „egydimenziós” változásvezetésről szólnak, amely során a felsővezetők által végzett változásvezetés csak a saját szervezet kontextusát és lényeges jellemzőit veszi figyelembe, és csak a saját szervezet lényeges jellemzőinek megváltoztatására irányul („zárt szervezeti változás”). Azonban egy diszruptív technológiafejlesztés szervezetközi innovációs hálózatban történő hatékony megvalósításához „többdimenziós változásvezetés” szükséges, amely során az egyes szervezetek felsővezetése tekintettel van a többi szervezet adottságaira és esetleges szervezeti változásaira is az autonóm szervezeti változások vezetésekor. A többdimenziós változásvezetés – a nyitott innováció analógiájára – „nyitott szervezeti változással” jár, azaz közös fejlesztésekhez illeszkedő szervezeti jellemzők jönnek létre, végcélja pedig a diszruptív innováció, a jelentős hatás környezeti feltételrendszerre. A nyitott innováció és a változásvezetés nemzetközi szakirodalmi áttekintése alapján a „többdimenziós változásvezetés” és „nyitott szervezeti változás” koncepciók új perspektívát kínálnak e területek további kutatásában.

Kutatóként a fókuszpontom alapvetően a változásmenedzsmentből indult. Megnéztem, milyen típusú változásokkal foglalkoznak az ismert változásmenedzsment elméletek. Arra a megállapításra jutottam, hogy minél komplexebb változásokra adnak megoldásokat, annál inkább lesz központi elem ezekben a modellekben a vezetők és munkavállalók közötti partnerség, együttműködés, és dialógus. Részletesebben megvizsgáljam, az elméletek pontosan mit értenek dialógus alatt. A változásmenedzsment elméletek dialógus – koncepciójának feltárásával párhuzamosan kiléptem a változásmenedzsment és úgy általában a menedzsment diszciplína keretei közül, és megvizsgáltam, más tudományterületek mit értenek dialógus alatt. A filozófia, a teológia, az irodalomtudomány és a kulturális antropológia (szociológia) dialógus-elméleteit hívtam segítségül, és ezeknek egyfajta összeolvasásával felállítottam egy dialógus-modellt. Később elemeztem, hogy ez a dialógus modell milyen módon viszonyul az ismert változásmenedzsment elméletek dialógus-koncepcióihoz. A kutatásom empirikus szakaszában azt vizsgálom, mindez hogyan történik a szervezeti valóságban. Fontosnak tartottam olyan kutatási terepet választani, ahol a téma (változás, változásmenedzsment, dialógus) aktuális, kiemelkedő jelentőséggel bír. Így esett a választásom az európai légiközlekedési iparágra, azon belül is a légiforgalmi irányításra.