Filters
Clear AllLoading
apps Other research product2022 Hungary HungarianHermann, Gabriella;Hermann, Gabriella;Az értekezés az amerikai magyar diaszpóraközösségek politikusainak a romániai magyar kisebbségért az Egyesült Államokban a hidegháború alatt kifejtett érdekvédelmi tevékenységével kapcsolatos kérdésekre igyekszik választ találni. Emellett azt a fő tételt bizonyítja be, hogy ebben az időszakban az amerikai geopolitikai érdekek mellett azok az amerikai magyar diaszpórapolitikai szereplők is hozzájárultak az amerikai-román kapcsolatrendszer és az azt meghatározó amerikai törvényi háttér alakulásához, amelyek képesek voltak alkalmazkodni az amerikai politikai struktúrához, és amelyeket a politikai rendszer szereplői hasznosnak ítéltek. Ennek megfelelően egyrészt vizsgálja az USA politikai rendszerét, amelyben az amerikai magyar diaszpóra politikai szereplői működtek, és amelyek tevékenységét a politikai rendszer hasznosította; másrészt bemutatja a bilaterális kapcsolatokat és azok törvényi hátterét, amelyekre e szereplők hatással voltak. Az értekezés vizsgálja továbbá azt a globális kontextust és azokat a viszonyokat is, amelyek mind a diaszpóra érdekvédelmi tevékenységeinek célkitűzéseit és stratégiáját, mind pedig az amerikai-román kapcsolatok alakulását befolyásolták. Az értekezés módszertani újdonsága, hogy együttesen alkalmazza a történeti kutatásokat és a nemzetközi kapcsolatok elmélete keretében kidolgozott módszereket. A diaszpórák politikai tevékenységét nemcsak felülről lefelé (top down), hanem alulról felfelé (bottom up) is vizsgálja, miközben az egyes kisebbségvédelmi eseteket a mindenkori geopolitikai helyzetben és nemzetközi összefüggésrendszerben helyezi el. Ezáltal arra is rávilágít, hogy a diaszpóra érdekvédelmi tevékenységeinek vizsgálatakor a neoliberális és konstruktivista nézőpontok ötvözésére van szükség. A lobbitevékenység hátterét a szerző konstruktivista szempontból vizsgálja, és a lobbiszervezetek vezetőinek nemzetfelfogása és alapfilozófiájának feltárására etnotörténeti módszert használ. Egyrészt megvilágítja az amerikai magyar diaszpóra kollektív identitásrétegeit, amely politikai aktivizálódásukhoz vezetett, és feltárja azt, hogy melyek voltak azok az emigrációs rétegek, amelyek a korszakban a leginkább aktivizálhatóak voltak. Másrészt az amerikai magyar diaszpóra politikusok egyéni identitásai felfedik azt, hogy melyek voltak azok a kibocsátó országból hozott, egyéni élettörténetek mögött meghúzódó tényezők, amelyek befolyásolták az adott időszakban kialakított politikai igényformálódásaikat. Az áttekintő történeti fejezetek továbbá arra is rávilágítanak, hogy milyenek voltak a szintén politikai tevékenységükre és célkitűzéseikre ható nemzetközi politikai tényezők. A szerző az érdekvédelmi tevékenységek hatékonyságát feltáró vizsgálódásai során neoliberális megközelítésben a lobbi sikerességének mérésére vonatkozó módszereket alkalmaz, és egyrészt a befogadó ország szempontjából történő hasznosíthatóság, másrészt a diaszpórapolitikusok saját célkitűzéseinek elérési képességét vizsgálja. Azt a magyar esetre is érvényes megállapítást bizonyítja, miszerint hiába történik a törvényhozásban áttörés, ha azt a végrehajtó hatalom ellenzi, vagy nem ért azzal egyet, illetve, ha az nem hasznos a számára. Emiatt azok a diaszpóraszervezetek tudnak előtérbe kerülni, akiket a befogadó állam végrehajtó hatalma hasznosításra alkalmasnak ítél. A hasznosítás jellegét pedig minden esetben a befogadó állam szempontrendszerei döntik el, és a hasznosulás ténye egyrészt nem jelenti azt, hogy az adott érdekvédelmi tevékenység a védendő közösség valódi hasznára válik, másrészt azt sem, hogy az érintett diaszpóraszervezet célkitűzései sikerrel járnak. Az értekezés ezután öt esettanulmányt ír le, melyekben az elméleti részek által megállapított szempontrendszerek teljesülését vizsgálja. E részek újdonsága az a tény, hogy a szerző a magyar történelem szempontjából viszonylag elhanyagolt területen végzett, és mutat be alapkutatásokat, olyan magyar és amerikai elsődleges forrásokat tárva fel, amelyek eddig ismeretlenek voltak a magyar történetírás számára. Mindezek bemutatása során az értekezésben továbbá a másodlagos szakirodalmat is olyan szempontból közelíti meg, amelyre eddig nem került sor a feldolgozások során. Az értekezés további módszertani újdonsága a történeti kutatások során kevésbé alkalmazott megközelítés, a strukturált fókuszált összehasonlító esettanulmányok és a lobbi mérésének eszközeinek együttes alkalmazása. Az elméleti szakirodalomból összevont kérdések mentén egységesen elemzi végig az egyes eseteket, amelyek számos fontos konklúziót eredményeznek a hipotézis bizonyítását illetően, és rendszerezettebben mutatják meg a különbségeket, mint az események egyszerű kronologikus bemutatása tette volna, rávilágítva a lobbitevékenység hatékonyságával kapcsolatos számos tényezőre. Az értekezés fő eredménye egyrészt annak bemutatása, hogy a romániai magyar kisebbség a hidegháború időszakában nem volt egyedül: emberi jogokért folytatott harcát számos amerikai magyar szervezet tevékenysége támogatta. Ebben a diaszpóra által generált folyamatban pedig a kisebbségi közösség képviselői olyan szereplőként voltak jelen, mint akik kifejezetten alakítói, és nem elszenvedői voltak ezen érdekvédelmi tevékenységek tárgyát képező eseményeknek, hiszen az amerikai magyar diaszpóra politikusok és az általuk mobilizált amerikai tömegek akciói nem valósulhattak volna meg maguk a kisebbségi magyar tagok aktív részvétele nélkül. Másrészt az értekezés rámutat arra is, hogy a határon túli magyarok kérdése az igencsak heterogén identitással rendelkező amerikai magyar diaszpóra társadalmában olyan kérdés volt, amelynek egységesítő funkcióját egyetlen más ügy sem volt képes betölteni. Harmadrészt az esettanulmányok mikro történetei a nemzetközi kapcsolatok szintjén vizsgálva alátámasztják azt, hogy egy viszonylag kis nemzet diaszpóra politikai képviselői a kibocsátó ország támogatása nélkül hogyan képesek politikai döntések mögé állva azokat befolyásolni, a beszerzett információkat hasznosítva a politikai döntéshozók számára lényeges kérdésekben tanácsadó szerepet vállalni, anélkül, hogy a befogadó ország erre különösebb igényt tartana. Az amerikai magyar diaszpóracsoportok politikai tevékenységét vizsgálva továbbá arra a következtetésre juthatunk, hogy a diaszpóra csoportok érdekvédelmi tevékenységének sikerességéhez három tényező együttállása volt szükséges. Azok voltak képesek sikereket elérni, akik egyrészt képesek voltak a korábbi generációk erényeiből, tapasztalataiból és hibáiból tanulni; másrészt, akik a megfelelő időben jelen voltak, és szituatív helyzetekben áttöréseket voltak képesek elérni; harmadrészt akik előtérbe helyezték az általuk képviselt közösség reális lehetőségeit és valós érdekeit, azaz az a nemzeti kisebbségvédelmet emberi jogi diskurzusba illesztették. Az amerikai magyar diaszpóra határon túli magyarsággal kapcsolatos több évtizedes aktivitása végül arra is rámutat, hogy a közvélekedéssel ellentétben a magyarság képes rejtett erőforrásainak aktivizálására és minden törésvonal ellenére a történelmi pillanatokban egységes fellépésre. A magyarság ügyével kapcsolatos áttörések pedig lehetségesek, ha a fellépés erkölcsi felelősségvállalással, a mindenkori „másik” iránti szolidaritással és együttműködéssel, az adott politikai szituációban szükséges tájékozottsággal, kitartással, és a mindenkori lehetőségekre való rugalmas reakcióképességgel és nyitottsággal párosul.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::ec1c59d5ecb28a49b7f342ba43416c47&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2021 Hungary HungarianGerőcs, Tamás;Gerőcs, Tamás;A disszertációm témája Magyarország világgazdasági integrációja. A dolgozatban az integráció külső (nemzetközi) és belső (hazai) feltételeivel, valamint az ezek közötti analitikus kapcsolatokkal foglalkozom globális és történeti perspektívában. Magyarország történetileg megörökölt függő fejlődését és félperifériás világgazdasági integrációjának okait és következményeit egy szélesen vett történeti távlatban mutatom be. A dolgozatban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a magyar gazdaság milyen világgazdasági és geopolitikai körülmények között ágyazódott be a nemzetközi munkamegosztás viszonyai közé az 1989-es rendszerváltást követően, de különös tekintettel a 2009-es világgazdasági válság utáni periódusban, illetve hogy ennek a beilleszkedésnek milyen – gazdaságon túli – társadalmi és politikai következményei alakultak ki a 2010-es kormányváltás után. Az állam világgazdasági integrációban betöltött közvetítő szerepét a tulajdonjogok szabályozásának kérdése kapcsán vizsgálom meg empirikusan. Mint azt a disszertációban megmutatom, az állam a tulajdonosi csoportok egymáshoz fűződő kapcsolatát a tulajdon fölötti rendelkezési és irányítási jogok szabályozásával képes legközvetlenebbül befolyásolni. Emellett a dolgozatban bemutatom, hogy a félperifériás államok esetében az jellemző, hogy a külföldi és a belföldi tulajdonosi osztályok egymáshoz fűződő viszonya a függőség és felzárkózás ellentétének egyik meghatározó jelensége. Az állam közvetítő szerepének vizsgálata mellett más fontos intézmények, például a nemzetközi szervezetek, illetve államokon belüli társadalmi csoportok, de az országhatárokon átnyúló beszállítói láncok is a dolgozatban vizsgált témák tárgyát képezik. A disszertációm holisztikus megközelítése lehetővé teszi, hogy a magyarországi tapasztalatokon túlmutatóan elméletileg is releváns tanulságokat vonjak le például a tulajdon helyi ellenőrzés alatt tartása és a legfejlettebb nemzetközi technológiai hozzáférés közötti kapcsolatról. A globális történeti vizsgálatot a világháború utáni fordizmus korszakára, illetve annak 1970-es évektől kibontakozó nemzetközi válságára szűkítettem le. Ezen belül Magyarország 1989-es rendszerváltását követő gazdasági felzárkózását, a nemzetközi munkamegosztásba történő betagozódásának körülményeit vizsgáltam meg, nemcsak nemzetközi gazdasági és politikai szempontból, hanem a történeti szociológia eszköztárának segítségével. Disszertációmban arra a kérdésre is kerestem a választ, hogy egy ilyen történeti-szociológiai perspektívából nézve az 1989-es rendszerváltás, majd azt követően a 2010 utáni gazdasági kormányzás mennyiben nyitották meg a teret a nemzetközi munkamegosztáson belüli helyváltoztatásra, vagyis felzárkózásra, illetve hogy a gazdasági értelemben vett felzárkózás lehetőségét mennyiben korlátozzák a korábbról, például az államszocialista modernizációs kísérlet idejéből, vagy akár még korábbi történelmi korokból megörökölt külső és belső gazdasági és társadalmi kényszerek. Disszertációm két jól elhatárolható részre osztható. Az első szakaszban a globális fordizmus kialakulástörténetével, nemzetköziesedésével és válságával foglalkozom; ez tehát egy globális elméleti-történeti keretet vázol fel, amelyben a függő fejlődés nemzetközi mozgatórugóit vizsgáltam meg. A konkrét empirikus-történeti elemzést, amely a rendszerváltást követő évtizedek magyarországi állam-, osztály- és tulajdonviszonyaira vonatkozik, a disszertáció második fele tárgyalja; ebben Magyarország rendszerváltás utáni világgazdasági integrációját és Európai Uniós csatlakozását vizsgáltam meg az első részben tárgyalt elméleti-történeti keretben.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::30331b894191c7b0fcc20e9fa1ef5406&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2019 Hungary HungarianSzijártó, Norbert;Szijártó, Norbert;Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::1a78f486ef27919623405130199b6676&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2018 Hungary HungarianSomosi, Ágnes;Somosi, Ágnes;A szolgáltatáskivezetés a portfólió megújításának lehetséges eszköze, hiszen lehetővé teszi a szolgáltatóvállalatok erőforrásainak felszabadítását, és ezáltal gyorsítja az új portfóliók bevezetését. A szolgáltatások rövid életciklusa miatt a szolgáltatások nagyon hamar feltorlódnak a vállalat rendszereiben, amely egy viszonylag nagy szolgáltatásportfólió menedzselését teszi szükségessé. A mai gyorsan változó gazdasági körülmények között a szolgáltatáskivezetés a versenyképesség és innováció feltételének tekinthető, hiszen az üzleti portfolió egyszerűsítésével az ügyfél és vállalati érték egyaránt növelhető. A téma gyakorlati relevanciája ellenére a szolgáltatáskivezetés meglehetősen elhanyagolt a szakirodalomban, hiszen a vállalatok a ’80-as évektől kezdődően a szolgáltatásfejlesztésre fókuszáltak, amely az ilyen témájú kutatásokat is előtérbe helyezte. A szakirodalom egy kiemelten fontos területe a szolgáltatáskivezetés hatása az ügyfelekre, mind akadémiai, mind pedig gyakorlati oldalról. Szisztematikus tervezés és végrehajtás nélkül a szolgáltatáskivezetés lemorzsolódáshoz vezethet. A szolgáltatók számára a szolgáltatáskivezetést követő lemorzsolódás minimalizálása kihívást jelent, amely egyrészt stratégiai megfontolásokra, másrészt a folyamatról limitáltan elérhető információkra vezethetőek vissza. Kutatásunk középpontjában a szolgáltatáskivezetés ügyfél reakciói állnak, mivel a szolgáltatáskivezetés folyamata önmagában hordozza a meglévő ügyfelek elvesztésének és a bevétel csökkenésének kockázatát. Kutatásunk célja tehát a szolgáltatáskivezetést követő ügyfél reakciók minél pontosabb megértése, amely összességében meghatározza a szolgáltatáskivezetés sikerességét. A szakirodalmi áttekintés során a szolgáltatásmarketing szakirodalmat tágabban értelmezve tekintjük át, amelyek meghatározzák a szolgáltatáskivezetés kialakulását és relevanciáját. Ez segít a szolgáltatáskivezetés fő kérdéseinek a meghatározásában, és legfőképpen a szolgáltatáskivezetés eredményét tekintve. A magyar telekommunikációs szolgáltatónál végzett esettanulmányunk eredménye, hogy a szolgáltatáskivezetés szervezése nem stratégiai szinten történik, habár a rendszerekben tárolt szolgáltatások jelentős költségeit egy új szolgáltatásportólfió bevezetése érdekében csökkenteni kell. Vagyis a szolgáltatáskivezetés ügyfélmegtartási stratégiáját a szolgáltatásportfólió- menedzsment részeként tekintjük. Az 1-3. tanulmányban a szolgáltatáskivezetés sikertényezőit tárjuk fel. Az 1. tanulmány eredményei szerint a gazdasági költség növeli a lemorzsolódást és WOM-ot, míg csökkenti az elégedettséget, lojalitást, affektív és kalkulatív elkötelezettséget. A pszichológiai költség csökkenti az elégedettséget, lojalitást és affektív elkötelezettséget várakozásainknak megfelelően, azonban a pszichológiai költség lemorzsolódásra, kalkulatív elkötelezettségre és WOM-ra gyakorolt hatása nem szignifikáns. A gazdasági és pszichológiai költségek interakcióját azonban óvatosan kell kezelni, az ajánlat minősége ugyanis befolyásolja a pszichológiai költség ügyfelekre gyakorolt hatását. A 2. tanulmány eredményei szerint a disztributív és interakciós igazságosság csökkentik a lemorzsolódást, és növelik az elégedettséget és lojalitást várakozásinknak megfelelően, kizárólag a procedurális igazságosságnak nincs szignifikáns hatása. Az interakciók tekintetében, a procedurális igazságosság egyfajta kompenzáló hatással bír a procedurális igazságosság esetében, hozzátéve, hogy összességében magasabb elégedettségi szint érhető el az ügyfél által indított hívással. Ehhez hasonlóképpen, a procedurális igazságosság képes részben kompenzálni a disztribúciós igazságosság hiányát, vagyis egy rosszabb ajánlat lemorzsolódásra és lojalitásra gyakorolt hatásának nagysága csökkenthető egy, az ügyfél számára problémáktól mentes szolgáltatáskivezetési folyamattal. A 3. tanulmány szerint az árcsökkenés, a szerződés időtartama és az interakciós intenzitás növelik az ügyfél-megtartás valószínűségét szolgáltatáskivezetés esetén, valamint az áremelkedés növeli a szolgáltatáskivezetést követő szolgáltatáshasználat intenzitását (azok esetében, akik a szolgáltatónál maradtak). Fontos gyakorlati eredmény, hogy a lemorzsolódás csökkenthető a kivezetés során az új ajánlat megfelelő árazásával, valamint az új ügyfelek, a szolgáltatáskivezetés előtt kizárólag közvetett módon tájékoztatott ügyfelek, és a használat szempontjából nem intenzív felhasználók veszélyeztetett csoportoknak tekinthetőek szolgáltatáskivezetés során.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::c3efdab0d70798a8880d786d49d4a4c1&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2021 Hungary HungarianHajdú, András;Hajdú, András;2015-ben új radikális jobboldali képviselőcsoport (Europe of Nations and Freedom, ENF) alakult az Európai Parlamentben, amely típusú frakció léte a korábbi ciklusokban különleges helyzetnek számított az intézmény működésében. Korábban a politikatudományban is az az álláspont uralkodott, hogy hosszútávon ilyen típusú kooperáció nem lehet sikeres (Almeida, 2010; Mudde, 2007:172-181; Startin, 2010) az EP-ben. Az új frakció azonban a korábbi kísérleteknél szorosabb, hosszabb távú és intézményi környezetben is megjelenő együttműködéssé vált. Létrehozását még 2013-ban kezdeményezte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (Front National, FN) és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (Partij voor de Vrijheid, PVV) elnöke. Előbbi pártot a szakirodalom a radikális jobboldal prototípusának tekinti (Kitschelt – McGann, 1995; Rydgren, 2005; Hainsworth, 2008), Wilders azonban a legnagyobb holland liberális párt (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie, VVD) politikusa volt korábban. A disszertáció kutatási kérdése az volt, hogy mi az, ami összeköti a rendkívül ellentétes előélettel rendelkező, rendkívül különböző nemzeti politikai környezetben tevékenykedő radikális jobboldali pártokat. A kutatás módszertani alapját a legkülönbözőbb esetek elve (most different cases) adta, amelyet követve a 2015-2019 között létező ENF-frakció 2017-ben nemzeti parlamenti választáson induló pártjait hasonlítottam össze: az FN és PVV párosa kiegészült az Osztrák Szabadságpárttal (Freiheitliche Partei Österreichs, FPÖ), továbbá kontrollesetként az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) párttal. A dolgozat elméleti alapját a törésvonalakra épülő politikai struktúra, pártrendszer, valamint a pártcsalád fogalma képezte. A négy párt programjaiban egy komparatív kutatás keretében azt vizsgáltam meg, hogy milyen reakciót adnak az európai politikai életet átalakító négy folyamatra: az európai integrációra, a migrációra, a gazdasági átalakulásra és a reurbanizációra. Ezt egészítette ki a négy párt politikai elitjének elemzése, a rájuk vonatkozó adatok és következtetések összevetése a szakirodalomban elfogadott álláspontokkal, ami segítette annak megértését, hogy mennyire mélyek azok a politikai konfliktusok, amelyeket a radikális jobboldali pártok megjelenítenek, mennyire fejezik ki a klasszikus és új törésvonalakat. Bartolini és Mair (1990), valamint Róna (2008) definícióját követve azokat a politikai konfliktusokat tekintettem törésvonalnak, amelyek empirikus (tartós szociodemográfiai különbségek a szavazótáborok között), normatív (társadalmi csoportok adott konfliktussal kapcsolatos értékei is markánsan különböznek) és szervezeti (a pártok elitjének szociokulturális jellege megfelel a pártok konfliktusban elfoglalt helyzetének) szinten egyaránt azonosíthatóak. A törésvonalak segítségével leírhatók azok a strukturális változások, amelyek befolyásolják a pártok működését. Kutatásom konklúziója, hogy a négy párt a nemzeti szuverenitást érő globális kihívásokat, az új társadalmi konfliktusokat nemzeti hatáskörben, lokális megoldásokkal tartja a leghatékonyabban kezelhetőnek. Ennek értelmében a nemzetállamot kell megerősíteni és átalakítani annak érdekében, hogy ismét képes legyen nemzetépítési projektet végrehajtani, a korábbi, válságjelenségekkel küzdő, átalakuló és széteső keretek helyére új közösséget építeni. Ez az új, nemzetállami szerepet felértékelő, a nemzetállamot mint politikai közösséget újjáépíteni kívánó politika képezi az új nacionalizmus ideológiai alapját. Az újdonságot a nemzeti szuverenitás központi kérdéssé emelése jelenti, amely központi ügyként (omnibus issue) hat át minden közpolitikai területet. A nacionalista politika összetettsége (Tamir, 2019) teszi lehetővé, hogy a vizsgált pártok komplex társadalmi változásokra adott válaszaihoz a nacionalizmus biztosít hátteret. A nemzeti szuverenitást hirdető politikusok többsége az utóbbi évtizedekben a mainstream pártok perifériájára sodródott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományos kormányzó pártok álláspontja uniformizálttá vált a fentebb tárgyalt témákban. A disszertáció keretében vizsgált pártok politikai programját viszont az állam által végrehajthatónak vélt nemzetépítés gondolata szervezi rendszerré, ami ráadásul egyre kevésbé találkozik riválissal a nyugat-európai pártok és politikai eszmei kérdésekkel foglalkozó műhelyek részéről.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::9f7e4e34a11311326411f3bc74101955&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2019 Hungary HungarianBanai, Tibor Péter;Banai, Tibor Péter;A disszertáció témája a dzsihád, annak multidiszciplináris vizsgálata és konceptualizálása. Azt a hipotézist kívánja bizonyítani, hogy az igazi dzsihád nem egyenlő a terrorizmussal. Mi a dzsihád, mi az eredeti, valódi jelentése? Többféle dzsihád létezik, ha igen, azok hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mik azok a fogalmak, amik a történelmi mozgása során hozzátapadtak és konnotációval bővítették jelentését? Hogyan viszonyul az iszlám az öngyilkos merényletekhez? Mi a terrorizmus? A munka tartalmi felosztásában, annak elnevezésében metafórikusan az iszlám terminusait követi, ezért két fő részre tagolódik, mint uszúl és furú (gyökerek, alapok ill. ágak, elágazódások), az utóbbi fő rész pedig további két részt tartalmaz. Ezért a dolgozat lényegét tekintve három részből áll. Az első rész a fenti kérdésekre kísérelt meg adekvát választ adni, mert a tézis fontos célja a témához köthető fogalmak tisztázása. A második rész az iszlám rendszerét járja körül, és arra a kérdésre fókuszál, hogy az egymás mellett interakcióban élő két civilizáció, az iszlám és a Nyugat, miért látja másképp ugyanazokat a dolgokat. Az alapfogalmak pontos definiálása és a második rész elméleti tanulmánya nélkül a nem specifikus szakértőnek gondot okozhat a harmadik rész szintetizálása. Ez a tézis súlypontja, ami a dzsihád egy fajtájáról, a fegyverrel megvalósított dzsihádról szól a gyakorlatban. Ez a dolgozat által szubjektív módon kiemelt esettanulmányokat – több, mint 30 – tartalmaz kronológiai sorrendben, Mohamed korától napjainkig, és arra a kérdésre keres választ, hogy egy originálisan pozitív vallási fogalom, az 1400 éves történelmi mozgása során, hogyan telítődött negatív tartalommal a Nyugat a kommunikációjában. Ezért a dolgozat ezt úgy címkézi, a dzsihád metamorfózisa. Ennek a résznek a sajátja, hogy a dzsihádot mindig elhelyezi az adott kor történelmi kontextusába, megvilágítva ezzel a fogalomra ható, azt aktiváló tényezőket, eseményeket, azok hátterét, ill. a történelmi elemzésen túl bemutatja azokat az ideológusokat, akiknek a munkája szignifikánssá vált a dzsihád interpretációjában. A téma komplex feldolgozása miatt a disszertáció különböző tudományterületek módszereit alkalmazta, gyakran azok határmezsgyéjén kutatva (multidiszciplináris, ill. interdiszciplináris megközelítés), az iszlám tudományok mellett, történelemtudományi, kommunikációtudományi, hadtudományi, kül- és biztonságpolitikai, civilizációs és kulturális, szociológiai, pszichológiai, filozófiai módszereket használt, élt a narratív megközelítéssel, és felhasználva a szerző helyszíni tapasztalatait, a résztvevő megfigyeléssel, interjúzással is. A kutatás kritériuma volt, hogy a témát a muszlimok szemszögéből prezentálja, az ő narratívájukat keretezze a nyugati társadalomtudományok eszközeivel, kuhni megközelítésben, az ő nyelvezetüket, lexikonjukat fordítsa. A tézis primer módon a szunnita iszlámon belül vizsgálódott, ennek oka, hogy amit ma a Nyugat és en bloc a világ dzsihádként megfogalmaz, az expressis verbis a szunnita iszlám sajátja. Ennek ellenére nem mellőzte a síita és háridzsita szekták dzsihádjának a kutatását sem, ami egyrészt teljessé teszi a témáról alkotott képet, de ennél is fontosabb, hogy korunk radikális szunnita dzsihád felfogása és gyakorlata szinte minden elemében a hajdani háridzsiták anatéma ideológiájában, valamint módszereiben köszön vissza. Ezért állítja azt a tézis, hogy a szalafi dzsihádista helyett, adekvátabb lenne a neoháridzsita kifejezés ezekre a radikális csoportokra. A dzsihád Mohamed prófétától származó fogalom, a jelentése törekvés, küzdelem az Egy Isten/Allah útján. A kifejezés, mint figura etimologica több helyen előfordul a legelső és legfontosabb forrásban, a muszlimok szent könyvében, a Koránban. Releváns kategorizálása, a nagyobb és a kisebb dzsihád. A nagyobb dzsihád befelé irányuló küzdelem, a hívő lelkében zajlik, a kísértései ellen vívja, hogy jobb ember váljék belőle. Ez mindenki számára egyformán kötelező, fard ajn. A kisebb dzsihád kifelé irányuló küzdelem az igazságtalanság ellen, melynek természeténél fogva eleme a muszlimok számára unikálisan igazságos hit védelme. Ennek része a fegyverrel folytatott dzsihád, ami védekező, legitim vezető hirdeti ki, szigorú szabályai vannak és a közösség kötelessége, fard kifája. A dzsihád általános értelemben véve nem harc, nem háború. Az arab nyelvben erre külön kifejezések vannak. Fontos elem az iszlámban, de nem vallási kötelezettség, nem arkán ad-dín. Ez a dzsihád eredeti jelentése. A disszertáció kiemelten foglalkozott a mártíromság és az öngyilkosság kérdésével és olyan fogalmak keretezését is tárgyalta, amik az elmúlt időszakban konnotációként árnyalták a téma eredeti jelentését, vagy egyenesen újra interpretálták azt. Ilyenek a fundamentalizmus, a szalafizmus, az iszlamizmus, vagy a szalafi dzsihádizmus. A terrorizmust önálló fejezetben elemezte a dolgozat. A tézis szerint a terrorizmus erőszak alkalmazása, vagy azzal való fenyegetés civilek ellen, politikai indíttatásból. A dzsihád metamorfózisa a kisebb fegyveres dzsihád folyamatos újra interpretálását jelenti a disszertációban. A dzsihád eredeti jelentése, és hosszú idők alatt kidolgozott szabályrendszere ma már nem számít. A fegyveres dzsihád itt már nem fard kifája, hanem minden egyénre kötelező, fard ajn, itt már nincs iszlámra való felhívás, vagy hadüzenet, és mindenkit el kell pusztítani (muszlimot és nem muszlimot, gyerekeket, nőket, öregeket), aki az adott radikális csoport, vagy szervezet iszlám interpretációjával nem ért egyet, és erre bármilyen brutális eszköz, módszer megengedett. Ha végignézzük a fogalom történeti mozgását, Mohamedtől Abu Bakr al-Baghdadi-ig, akkor azt a megállapítást kell hogy tegyük, hogy a dzsihád nem tartozik az iszlám retradicionalizációs folyamatába. Dichotómia jellemzi, mert annak ellenére, hogy már az iszlám fundamentumaiban is szerepel, az idővonalon folyamatos fejlődésen megy keresztül, és különösen az utóbbi időkben egyre erőteljesebben, és negatívabban aktivizálódik az újabb és újabb interpretációk során, egyfajta önálló véleményalkotás (idzstihád) folyamataként, ami az iszlámon belüli újításhoz tartozik, és nem visszatérés a fundamentumokhoz. A dzsihád mindig az iszlám krízisei idején válik szignifikánssá, olyan esetekben, amikor a megoldást az ősi, eredeti tanokban keresik a muszlimok.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::6d6306ad74fd357738779c1e10dcf906&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2019 Hungary HungarianBene, Márton Ákos;Bene, Márton Ákos;A közösségi oldalak a politika fontos terepeivé váltak. A pártok és politikusok aktívan használják e platformokat, különösen a legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebookot. A politikusok közösségi oldalakon folytatott tevékenységével foglalkozó szakirodalom főárama azonban arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi média nem eredményezett jelentős változást a politika működésében. A disszertáció amellett érvel, hogy ez az eredmény abból fakad, hogy a szakirodalom empirikus fókusza túlságosan szűk, és a jelenséget a politikai kommunikáció tágabb kontextusától elszigetelten vizsgálja. ________ Social network sites have become important spheres of politics. Parties and politicians actively adopt these platform, most notably the most popular social network site, Facebook, for their communication. However, the mainstream literature on political actors’ social media use suggest that the emergence of social media does not result in major changes in politics. The diagnosis is “politics as usual” as it had been argued by the early literature on the connections between internet and politics (see, Margolis – Resnick, 2000). However, the dissertation argues that this conclusion is due to the fact that the empirical focus of the mainstream literature is too narrow, and the phenomenon under scrutiny is investigated in isolation from the wider context of and literature on political communication.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::e324e50ebfa427b861ee083f1190c2a5&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2021 Hungary HungarianIván, Anna;Iván, Anna;Az értekezés hipotézise, hogy a tagállamok minél előnyösebb nettó egyenlegre összpontosító szemléletétől nem várható elmozdulás. A jelenség mögött ugyanis nagyszámú magyarázó tényező húzódik meg, amelyek kellő okot szolgáltatnak a tagállamoknak arra, hogy a jövőben is az általuk elérhető nettó egyenleget helyezzék a középpontba a közös költségvetés megítélésekor. Elmondható továbbá, hogy a szemlélet mögött meghúzódó okok egy része átfedi, ezáltal erősíti egymást. A hipotézis bizonyítása leíró-elemző megközelítést alkalmazva történik. Elsőként ismertetem a téma tárgyalásához szükséges alapfogalmakat és definíciókat; a gyakorlati elemek mellett történeti elemzéseket is végzek a költségvetési rendszerre jellemző útvonalfüggőség miatt. Ezt követően bemutatom a tagállami nettó egyenleg lehetséges kiszámítási módjait, majd ismertetem, hogy milyen jellegzetességeket figyelhetünk meg a nettó befizető és a nettó kedvezményezett országok egyenlegének alakulásában. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ismertessem, mely tagállamok voltak az egyes szakpolitikák kiemelt haszonélvezői. Ezt követően részletesen elemzem, hogy a jelenleg használt költségvetési egyenleg miért problematikus mutató, miért nem tekinthető akár csak megközelítőleg jó mérőszámnak a tagállamok által élvezett fiskális előnyökre. A fentiekre alapozva megvizsgálom, hogy milyen okokkal magyarázható a tagállamok nettó egyenlegre összpontosító szemlélete. Számos gazdasági, politikai, valamint történeti okot azonosítok, majd elemzem, hogy a szóban forgó jelenségek hogyan járultak hozzá a nettó pozíciós szemlélet felerősödéséhez.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::8d15cafbe8ded8a8412364cbe9502953&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2022 Hungary HungarianSzepesváry, László;Szepesváry, László;Az értekezés tudományága a modern aktuáriustudomány (biztosításmatematika). A dolgozatban ismertetésre kerül a biztosítási kockázat fogalma, az élet- és nem-életbiztosítások definíciói, és röviden a biztosításmatematika hagyományos technikái. Az alapfogalmakból továbblépve bemutatásra kerülnek az utóbbi évtizedekben lezajlott változások, amelyek során gyökeres átalakuláson mentek keresztül a biztosítási konstrukciók mind az élet-, mind a nem-életbiztosítások esetében. A kockázatok felmérése egyre összetettebb modellek segítségével kezdett megvalósulni, aminek révén létrejöttek az újszerű biztosítások. A kockázati szemléletmód átalakulásához a módszertani és informatikai háttér fejlődése is elengedhetetlen volt, ami a modern aktuáriustudományok megszületését hozta magával. Ezek az eljárások magukba foglalják az összetett kockázatok árazását, de ezen túlmenően a biztosítási fedezetvállalással összefüggő bizonytalan jövőbeli pénzmozgások (cash flow-k) modellezését is, ami az újszerű szemléletet tükröző tartalékszámítás alapja. Több szabályozói rezsim is kialakításra került az utóbbi bő egy évtizedben, amik szorosan összekapcsolódnak az újabban használt szemléletmóddal, ilyen például a Szolvencia II, a kockázatok valós természetén alapuló tőkekövetelmény keretrendszere, avagy az IFRS 17 a biztosítási szerződések komplex szabványa. A dolgozat logikai fonalát végigkíséri a módszertan ismertetése és annak gépi megvalósítása, e két terület modern biztosításmatematikában összeérő szimbiózisának egyes szeleteit dolgozza fel az értekezés. Az értekezés az élet- és a nem-élet biztosítások vonatkozó kapcsolódási területei közül vonja vizsgálat alá az alábbi kutatási témákat. Az életbiztosítások esetén az elsődlegesen vizsgált téma a modern cash flow modellezés, annak alkalmazásai, továbbá bizonyos módszertani vonatkozásai (pl. a befektetési hozamok, a költségek, a halandóság, az ügyfélviselkedés modellezési technikái), mindezeknél szem előtt tartva az informatikai megvalósítást is. Monte Carlo szimulációk, idősorelemzési és többváltozós statisztikai eljárások, részletes érzékenységvizsgálati elemzések is alkalmazásra kerülnek. A nem-élet biztosítások esetén az újabban használt díjszámítás releváns kihívásai kerülnek górcső alá, különböző statisztikai és gépi tanulási algoritmusok (általánosított lineáris modell, döntési fák és véletlen erdők, neurális hálók) biztosítási károk modellezésére kerülnek alkalmazásra. Az értekezés esettanulmányok formájában dolgozza fel saját és társszerzős tanulmányok eredményeit, de emellett átfogó képet is ad az életbiztosítási cash flow modellezés és az újszerű nem-életbiztosítási árazás témáiról, azok részletes módszertani hátterével. A legfontosabb vizsgált kutatási hipotézisek az alábbiak: 1) Sztochasztikus módszerek révén számszerűsíthetővé válik a technikai kamatláb által nyújtott garancia értéke, amely különösen az alacsony hozamkörnyezetben jelentős hatással lehet a kötelezettségek értékére. 2) A veszteséges szerződéseknek jelentős kihatása van az IFRS 17-beli kezdeti megjelenítéskor a pénzügyi eredménnyel kapcsolatos mutatókra, ami optimalizálható a modell költségekre vonatkozó feltételezéseinek kalibrálásával vagy a díjkalkulációs és valóságbeli költségstruktúra hosszú távú konzisztenssé tételével. 3) Hagyományos folyamatos díjas életbiztosítások esetén releváns biztosítói adatokból nem kimutatható, hogy ha a referencia hozamok meghaladják a technikai kamatláb értékét, akkor megnő a törlési ráta. 4) Befektetési fókuszú egyszeri díjas életbiztosítási konstrukciók esetén viszont kimutatható releváns biztosítói adatokból a külső vagy belső kamatkörnyezettől való függés. Ha más befektetési formák magasabb hozamot kínálnak, vagy az adott szerződésen belül csökken az elérhető kamat szintje, akkor az adott szerződéscsoport tulajdonságaitól is függően megnőhetnek a törlési arányok. 5) Empirikus adatokon bizonyítható, hogy a gépi tanulási módszerek, illetve azok kombinálásai alkalmasak lehetnek rá, hogy felhasználásukkal az általános lineáris modellnél jobb előrejelző eszköz jöjjön létre a nem-életbiztosítási kármodellezésben, és bizonyos közelítésekkel formalizálhatók is ezek a modellek, a magyarázó erő egy részének elvesztése árán.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::8c23a6c977bd59ad94d8be7178f9c96f&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.euapps Other research product2020 Hungary HungarianBednay, Dezső;Bednay, Dezső;A dolgozatban a kooperatív játékelmélet egyik legrégebbi megoldáskoncepcióját a (Neumann-Morgenstern) stabil halmazokat vizsgáljuk egy speciális játékosztályon a hozzárendelési játékokon. A stabil halmaz az elosztásoknak egy olyan részhalmaza, amelynek elemei egymást nem dominálják (belső stabilitás), viszont minden a halmazon kívüli elosztást dominál valamelyik (külső stabilitás). Ez így egy elég egyszerű és természetes megoldáskoncepció, azonban később kiderült, hogy matematikailag elég rosszul kezelhető. Sokáig az is kérdés volt, hogy egyáltalán létezik-e minden játékban stabil halmaz. Később megmutatták, hogy minden 4 személyes játékban létezik, és találtak 10 személyes játékot, amelyben nem, a kettő közti esetekről azonban továbbra sem tudunk semmit. Ezt a megoldáskoncepciót vizsgáljuk a hozzárendelési játékok osztályán. Shapley és Shubik is több cikkben foglalkozott ezzel a témával, megadtak egy halmazt, amelyről az volt a sejtésük, hogy stabil, ezáltal minden hozzárendelési játékban létezik stabil halmaz, de ezt a sejtésüket nem tudták bizonyítani. Később egy 2013-as cikkükben Núñez és Rafels bebizonyították ennek a halmaznak a stabilitását. A dolgozat legfontosabb eredménye a stabil halmazoknak egy új karakterizációja ezen a játékosztályon. Megmutatjuk, hogy az elosztáshalmaznak egy részhalmaza pontosan akkor stabil, ha belső stabil (ez ugyanaz mint az eredeti definícióban), összefüggő, van egy olyan pontja, ahol minden eladó- és egy olyan ahol minden vevő kifizetése 0, és tartalmazza bizonyos redukált játékok magjait. A karakterizációt felhasználva szinte egyből megkapjuk, hogy a Shapley és Shubik által javasolt halmaz stabil, sőt ennél többet is megmutatunk. Abban az esetben, ha a játék magja nem stabil megadunk végtelen sok stabil halmazt. A létezésen kívül több, a stabil halmazok szerkezetére vonatkozó állítást is megfogalmazunk. A karakterizációnak egy nemkooperatív játékelméleti felhasználását is bemutatjuk. Harsányi János megfogalmazott egy kritikát a stabil halmazokkal kapcsolatban. Szerinte az eredeti definíció nem szerencsés, mert nem veszi figyelembe a közvetett, több lépésen keresztüli dominanciát, ezért javasolt egy alkujátékot, amelynek szerinte az egyensúlyában szereplő fixpontjait kellene stabil halmaznak nevezni. A karakterizáció segítségével megmutatjuk, hogy a hozzárendelési játékoknál ez a kettő ugyanaz. A dolgozat végén a hozzárendelési játékok egy általánosításával, a többoldalú hozzárendelési játékokkal foglalkozunk. Megmutatjuk, hogy a mag akkor és csak akkor stabil, ha a generáló (poli)mátrix főátlódomináns. Ez csak a legkisebb nemtriviális esetben volt ismert, és még a speciális eset bizonyítása is sokkal bonyolultabb, mint a mienk.
Do the share buttons not appear? Please make sure, any blocking addon is disabled, and then reload the page.All Research productsarrow_drop_down <script type="text/javascript"> <!-- document.write('<div id="oa_widget"></div>'); document.write('<script type="text/javascript" src="https://www.openaire.eu/index.php?option=com_openaire&view=widget&format=raw&projectId=od______1098::1ebb464278df4aab26014ca6c430f54b&type=result"></script>'); --> </script>
For further information contact us at helpdesk@openaire.eu
Loading