• Research softwareclose
• Other research productsclose
• 2019-2023close
• HU close
• Hungarian close
• Corvinus University of Budapest close

A dolgozatban pénzügyi piacot modellezünk. Modellünk a heterogén ágens irodalomba illeszthető be, mivel a piacot előre definiált, heurisztikus stratégiát követő kereskedők népesítik be. A kereskedők a piacon elérhető kockázatos és kockázatmentes eszközzel kereskednek, azokból portfóliót képeznek. A megjelenített kereskedő típusok az irodalomban szokásos, így kanonikusnak tekinthető fundamentális, technikai (trendkövető és kontrariánus) és indexkövető kereskedők. A dolgozat központi gondolata az, hogy az aktívan kereskedő szereplőknek köszönhetően pillanatnyi keresleti-kínálati egyensúlytalanság alakul ki, és ez az egyensúlytalanság közvetlenül megjelenik a kockázatos eszköz dinamikájában. A kereskedők tényle-ges árhatással bírnak a piacon. A dolgozatban az irodalomtól eltérő módon nagy hang-súlyt fektetünk a modellek sztochasztikus jellegének vizsgálatára. Ennek megfelelően több megállapításunk is a központi szerepet betöltő folyamatok (trend indikátor, árdiszlokáció, piaci vagyonarányok) sztochasztikus viselkedésével kapcsolatos. A dolgozatban két modellcsaládot vizsgálunk. A 3. fejezetben a volatilitás és a kereskedők piaci vagyonaránya konstans, nemlineáris hatások a pozíciófüggvényeken keresztül jelennek meg. A 4. fejezetben a volatilitást endogenizáljuk, és a vagyonarányokat is fejlesztjük. Megfogalmazott téziseink a következők. • Ha a kereskedők árhatása és pozíciófüggvénye is lineáris, akkor a trendkövető kereskedők akár végletes módon is destabilizálhatják a piacot. A dolgozatban meg-adjuk a stabilitás pontos feltételét, miszerint a trendkövetők piaci ereje nem halad-hatja meg számottevően a fundamentális kereskedőkét. • Az előző lineáris feltételezések mellett megadtunk a piacot meghatározó kétdimenziós (fundamentális árdiszlokáció és trend indikátor) rendszer invariáns eloszlását, mely gaussinak adódott. • A trendkövetők pozíciófüggvényére az irodalomban gyakori feltevés egy speciális, nemlineáris függvény. Ebben az esetben analitikusan meghatároztuk a trend indikátor invariáns eloszlásának sűrűségfüggvényét. Ez az eloszlás hangsúlyosan nem normális. Ha a trendkövetők piaci ereje nagy, még kétmoduszú is lehet. • A kétmóduszú eloszlás feltétele éppen megegyezik a linearizált modellben megadott piaci stabilitási feltétellel. Ez arra utal, hogy amennyiben a trendkövetők piaci ereje számottevően meghaladja a fundamentális kereskedőkét, akkor nagy mértékű és perzisztens trendek rendszeresen megjelenhetnek a piacon, hosszantartó trendek váltogatják egymást. A kétmóduszúság megjelenését eszerint egyfajta lokális instabilitásként értelmezzük. • A Bitcoin és az SP500 árfolyamait megvizsgálva találtunk arra utaló jeleket, hogy az előbbi esetén erősebben megjelenik a momentum-hatás, mint az utóbbiban. Ez összhangban van a várakozásainkkal és az előző tézissel, hiszen az SP500 index egy érett piacot testesít meg, ahol lehet értelme fundamentális értékről beszélni, és ennek megfelelően sok piaci elemző vizsgál fundamentális értelemben. Ezzel szemben a Bitcoin esetében a fundamentális érték alig értelmezhető, ezen az új piacon minden bizonnyal a technikai kereskedők dominálnak. • A trend indikátor invariáns eloszlása az endogén volatilitásnak köszönhetően t-eloszlásúnak adódik, amelynek pontos sűrűségfüggvényét kiszámoljuk. A modell-paraméterek és az eloszlás kapcsolata olyan, hogy a trend indikátor invariáns eloszlása éppen akkor vastag szélű amikor a destabilizáló hatású trendkövetők dominálnak a piacon. • A trendkövetők által gerjesztett nagy volatilitásnak köszönhetően hosszú távú egyensúly alakul ki trendkövető és az indexkövető kereskedő között. A trendkövető kereskedő sokáig nyereséges tud maradni azzal, hogy a saját maga által gerjesztett buborékot meglovagolja. A dominanciájával párhuzamosan azonban az endogén volatilitásnak köszönhetően a kockázat is olyan mértékben megnő, hogy hirtelen nagy veszteségeket szenved el, és ezzel a hirtelen, buborékszerű áremelkedésnek is vége szakad. Ez a ciklikus egyensúly a modell központi kétdimenziós dinamikai rendszerének fázisábráin megjelenő örvénylő viselkedés képében köszön vissza, illetve szimulációk segítségével is illusztráljuk.

A disszertáció a negatív kampány magyarországi megjelenését mutatja be az 1998 és 2018 közötti parlamenti választási kampányok vizsgálatán keresztül. A dolgozat két szempontból vizsgálja a magyarországi negatív kampányokat. Egyrészt leíró jelleggel bemutatja az 1998 és 2018 közötti választási kampányokban a negatív kampány jellemzőit és változásait, arra keresve a választ, hogy hogyan alkalmazzák a politikai szereplők a negatív kampányt Magyarországon. Ennek keretében vizsgálja a negatív kampány tartalmát és azt, hogy negatívabbá váltak-e a magyar választási kampányok ebben az időszakban. Másrészt a disszertáció a magyar esetre vonatkozóan vizsgálja a negatív kampány alkalmazásának nemzetközi szakirodalomban is megjelenő magyarázatait, és új magyarázatokkal igyekszik kiegészíteni az eddigieket. A disszertáció fő kérdése ezzel kapcsolatban, hogy a szereplők milyen esetekben választják kampánystratégiájukban a negatív kampány alkalmazását, mi motiválja őket a kockázatosabb negatív üzenetek alkalmazására a pozitív kampánnyal szemben. A disszertációban amellett érvelek, hogy a szakirodalomban megjelenő statikus magyarázatok, amelyek a kampányokban résztvevő pártok és politikusok jellemzőire és helyzetére vezetik vissza a negatív kampány alkalmazását, önmagukban nem magyarázzák a negatív üzenetek használatát. A statikus magyarázatok hiányosságait a dolgozat arra vezeti vissza, hogy ezek nem veszik figyelembe a kampány dinamikus változásait, azt, hogy a kampány résztvevői a a körülmények változásával változtatnak a kommunikációjukon, reflektálnak a saját korábbi üzeneteire, és reagálnak az ellenfelek és a szövetségesek kampányára is. A negatív kampány leíró vizsgálata, valamint a disszertációban megfogalmazott statikus és dinamikus magyarázatok tesztelése az 1998 és 2018 közötti kampányok sajtóközleményeinek és beszámolóinak kvalitatív tartalomelemzésére épül. Az elemzés megmutatja, hogy a magyarországi kampányok a vizsgált időszakban negatívabbá váltak, tartalmilag pedig a kampányokban megnőtt az értékelő – pártok és politikusok univerzálisan elvárt tulajdonságaira, képességeire, értékeire vonatkozó – üzenetek szerepe szemben a szakpolitikai üzenetekkel. Mindez összefüggést mutat a mediatizáció, a professzionalizáció és a perszonalizáció jelenségével, és valószínűsíthetőn hozzájárul a politikai polarizációhoz, valamint ahhoz, hogy a választók a kampányok eldurvulását érzékelik. Az eredmények emellett arra utalnak, hogy a magyarországi pártok a negatív kampányt saját választótáboruk mobilizálására használják. A statikus magyarázatokhoz köthető hipotézisek tesztelése megmutatta, hogy olyan tényezők, mint az ellenzéki pozíció, a mediántól való nagyobb távolság, az ügybirtoklás és két párt közötti nagyobb ideológiai távolság növelik a negatív kampány alkalmazásának valószínűségét. A negatív kampány kapcsán emellett a pártokon belül egyfajta munkamegosztás figyelhető meg: a pártvezetésben részt vevő politikusok, illetve a kormányzati pozícióval rendelkező politikusok kisebb, míg az ilyen pozíciókkal nem rendelkezők és a szóvivők nagyobb valószínűséggel alkalmaznak negatív kampányt. A dinamikus magyarázatokhoz kötődő hipotéziseket a disszertáció a hálózatelemzés megfigyeléseiből vezette le. Vizsgálatuk megmutatta, hogy a magyarországi kampányokban a reakcióknak és reciprocitásnak, jelentős szerepe van, a pártok viszonozzák egymás támadásait, és ez jellemzőbb stratégia, mint a pozitív cáfolatok használata. A kampányokban érvényesül a strukturális egyensúly, a szereplők kampányukat a szövetségi rendszereiket figyelembe véve folytatják. A kampányok hálózatai klaszteresednek, és jellemzően két fő ellenfél és szövetségesei támadják egymást a kampány során, ami szintén a polarizáció jelének tekinthető. Az elemzés alapján a negatív kampány alkalmazásának valószínűségére a dinamikus tényezők jelentősebb hatást gyakorolnak, mint a statikus magyarázatok, ami alátámasztja a dolgozat fő hipotézisét, miszerint a kampány lefolyása jelentősen befolyásolja a negatív kampány alkalmazását.

Kutatásom során a szállodai automatizáció egy konkrét megnyilvánulási formájaként a mobiltelefonos szállodai önkiszolgálás elfogadását tárom fel a potenciális utazók körében, tehát fogyasztói szintű vizsgálatot végzek. Elméleti megfontolásban a koronavírus felszínre hozta kutatási területemen az eddig ebben a kontextusban nem vizsgált érintésmentesség szükségességét, melyet a szakirodalom az automatizált technológiákhoz kapcsolt. Számos ponton változott a szállodai kiszolgálás során korábban megszokott interakciók megítélése, ez pedig pozitívan befolyásolhatja az újonnan már érintésmentesnek nevezett technológiák elfogadását. Kutatásommal új szemléletmóddal kívánok hozzájárulni a mobiltechnológia fogyasztói elfogadásának szakirodalmához szállodai kontextusban az önkiszolgáló technológiák és az okos hotelek elméleti szinergiáinak kiaknázásával. A korábbi kutatásokból ismert befolyásoló tényezők mellett új aspektusokat is sikerült feltárni, ezzel is bővítve a szakirodalmi tudásbázist a témakörben. Eredményeim továbbá a COVID hatásainak beépítésével nagyban hozzájárultak a kutatás elméleti és gyakorlati relevanciájának növekedéséhez. Módszertani szempontból egy összetettebb keretrendszerrel igyekszem minél több szempontot azonosítani a területen; a vegyes kutatási metódus ilyen komplex megvalósítási formája nem jellemző a területen. Doktori disszertációm primer kutatásaként többlépcsős vegyes kutatási metódust alkalmaztam, melyek időrendi és logikai sorrendje a következő volt: - STUDY 1: Online kérdőíves megkérdezés tartalomelemzése - STUDY 2: Mélyinterjúk tartalomelemzése, kvantitatív vizsgálata - STUDY 3: Online kérdőíves megkérdezés elemzése SEM módszerrel Eredményeim egyaránt hasznosak szállodai menedzsment szempontból, valamint rendelkeznek elméleti hozzáadott értékkel. A szakirodalom alapján a koronavírus negatív hatásainak mérséklésére Rahimizhian és Irani (2021) szerint a turizmus újraindulásakor létfontosságú lesz, hogy a turisztikai szolgáltatók automatizált és érintésmentes lehetőségeket kínáljanak a látogatók bizonytalanságának kezelésére. Kutatásom egyik legfontosabb kontribúciója ezzel szemben, hogy valójában nem ennyire egyértelműek a fogyasztói elvárások a kontaktusmentes szállodai kiszolgálás felé. Ugyanis még a COVID hatására fellépő magas kockázatészlelés hatására sem gondolták azt a megkérdezett potenciális utazók, hogy a személyzet és a velük való interakció zavaró tényezőként jelenne meg a COVID hatására (STUDY 2). A szállodai személyes interakciós igény ráadásul még a Z generáció esetén sem minden esetben írható fölül (STUDY 1). Sokkal inkább megjelent a vírushelyzet hatására az elkerülő stratégia (például apartmanok választása), miszerint a COVID hatására kialakult magasabb kockázatészleléssel rendelkező utazni vágyók inkább egyáltalán nem vennének igénybe szállodai szolgáltatást, ezzel minimalizálva a fertőzésveszélyt. Bár a fiatalabb korosztály a vírushelyzet időszakában nagyobb hajlandóságot mutatott az okos hotelek kipróbálására, ez a generációs különbség megszűnt a vírus feltételezett lecsengésekor meghatározott időszakra (STUDY 2). Eredményeim így logikailag sokkal inkább támogatják Kim és szerzőtársai (2021) megfontolásait; véleményük szerint a vírushelyzet alatt az érintésmentes technológiát támogató személyek a járványhelyzet lecsengése után ismét a személyes kiszolgálást preferálhatják majd. Érdekes tehát, hogy a COVID hatására nem feltétlenül fogyasztói igények mentén, hanem sokkal inkább szolgáltatói szempontok miatt lehetséges, hogy jobban terjednek majd az automatizált rendszerek a szállodai kiszolgálásban. Ugyanis számos szállodában vezettek be a vírushelyzet ideje alatt hasonló újításokat (Sharma et al., 2021), melyek használata hatékonysági előnyökkel jár, ráadásul képes választ adni a vírus hatására megnövekedett munkaerőhiány problémájára.

A gazdasági és társadalmi trendek előrejelzései alapján a jövőben a munkaerőpiacra belépő fiatalok körében egyre gyakrabban merülhet fel a saját vállalkozás indításának lehetősége, sőt esetleg akár a kényszere is. A dolgozat célja ehhez a trendhez kapcsolódóan górcső alá venni a fiatalok vállalkozói hajlandóságára ható tényezőket. Melyek azok a faktorok, amelyek serkentik és melyek azok, amelyek gátolják a fiatalokat a vállalkozói létforma karrierként történő választásában? A dolgozatban széleskörű szakirodalom kerül bemutatásra a témában. Ezek jellemzően a teljes ifjúság vagy kimondottan az egyetemisták körében vizsgálta a kérdést, így a válaszadók között csak elenyésző számban voltak már ténylegesen elindult gyakorló fiatal vállalkozók. Ennek a dolgozatnak a primer kutatása kimondottan csak működő vállalkozással rendelkező fiatalokra fókuszál, így a válaszadók nem egy elképzelt esetleges vállalkozói élethelyzetről alkottak véleményt, hanem a saját megélt vállalkozói tapasztalataik alapján nyújtottak információt. Fiatalnak tekintette a kutatás a negyven éves, vagy negyven évnél fiatalabb vállalkozókat. A költségtakarékossági és praktikussági szempontok miatt a lekérdezés online történt, ami a digitális világban otthonosan mozgó fiatalok számára kényelmes válaszadási formának bizonyult. A lekérdezés 2021. április 26 és 2021 május 13 között zajlott. Az válaszadásra nyitva álló időszak alatt 264 válasz érkezett, ebből 243 darab esett a célcsoportba. Az adatfelvétel nyomán kialakult kvantitatív adatbázis az egyváltozós leíró statisztika eszközeivel, főkomponens elemzéssel és kereszttábla elemzéssel került megvizsgálásra. Külön fejezet vizsgálta mely tényezők gátolják a fiatalok vállalkozóvá válását, amelyek között egyaránt szerepelnek személyhez köthető és szervezeti-környezeti faktorok is. Igen erős a nem hatása, a férfiak inkább lesznek vállalkozók, mint a nők. A pénzügyi erőforrások hiánya szintén erős gátló tényező, csakúgy, mint a kedvezőtlennek ítélt gazdasági környezet, a kapcsolati tőke hiánya és a bukástól való félelem. A fiatalok vállalkozóvá válására serkentően ható tényezők vizsgálata alapján megállapítható, hogy a vállalkozással elérhető pénzügyi előnyök szerepe kiemelt a fiatalok vállalkozóvá válásában, a családi vállalkozói háttérrel rendelkező fiatalok esetében pedig egyértelműen kimutatható a családi példa serkentő hatása. Fontos továbbá a belső motiváció és az olyan a vállalkozói léthez kapcsolható értékek, mint a függetlenség, önállóság és szabadság. Azon fiatalok számára, akik részt vettek vállalkozásindítási, startup versenyen, a vállalkozások nem megfelelő eredményessége erősebb gátló tényezőként jelenik meg, mint azon fiatalok esetében, aki nem vettek részt ilyen programban. Az elemzés során számos tényező mentén szignifikáns eltérést tapasztaltam a fiatal férfiak és nők vállalkozásai között. A nők körében gyakoribb a KATA-s egyéni vállalkozóként való működés és kevésbé jellemző, hogy korlátolt felelősségű társaságot alapítottak, mint a férfiak esetében. A nők preferenciáját az egyéni vállalkozói működési formával szemben a tulajdonviszonyok is tükrözik, a nőkre inkább jellemző, hogy 100%-os tulajdonosai vállalkozásuknak, míg a férfiakra inkább jellemző, hogy akár 50% alatti tulajdonrésszel rendelkeznek. A nők és a férfiak közötti további különbség, hogy a nőkre inkább jellemző, hogy önállóan akartak vállalkozást indítani és a terveiket e szerint is valósították meg, míg a férfiakra inkább jellemző, hogy tulajdonostársakkal vágtak bele a cégépítésbe. A nők esetében inkább jellemző, hogy vállalkozásukat veszteségesnek, vagy nullszaldósnak ítélik, amely kitermeli a béreket és a működés költségeit, de nyereséget nem hoz, a fiatal férfiak által alapított cégekre pedig a kiemelt és a mérsékelt nyereségesség jellemző. A fiatalok vállalkozásának székhelyére vonatkozó lényeges eredmény, hogy habár a vállalkozásindítást, működtetést támogató programokban való részvételre a vállalkozás székhelyének településtípusa nincs hatással, a vállalkozásindítási, startup versenyek tekintetében a főváros dominanciája tapasztalható. A budapesti székhelyű vállalkozások alapítói nagyobb valószínűséggel vettek részt vállalkozásindítási (startup) versenyeken, mint a megyeszékhelyeken, egyéb városokban és községekben céget létrehozó fiatalok. Munkám rávilágít, hogy számos érdekes és hasznos információ még feltáratlan a fiatalok vállalkozásindítási motivációival és az őket gátló tényezőkkel kapcsolatban. Tudományos szempontból perspektivikus kutatási iránynak tartom annak vizsgálatát, hogy a feltárt függetlenség, önállóság, szabadság tényezők egyfajta nagyon erős, kiegészítő előnyei a fiatalok vállalkozás indításának, vagy önálló motiváló erővel rendelkeznek. A vizsgálathoz véleményem szerint kvalitatív, mélyinterjús módszertani eszközök illeszkednének leginkább. Feltehetően számos értékes megállapítást eredményeznének a fiatal férfiak és nők vállalkozásainak összehasonlító vizsgálatai és a vállalkozások földrajzi elhelyezkedése szerinti összevetésének célzott elemzései is.

Azon pénzügyi intézmények, amelyek rendszerszintű jelentőségük (Systemically Important Institution – SII) miatt számíthatnak az állami védőhálóra, profitmaximalizálásuk során rendszerszinten szuboptimális döntéseket hozhatnak, mert nem veszik figyelembe a státuszukból fakadó, rendszerszinten jelentkező negatív externáliákat. Ezen intézmények kapcsán felmerülő kockázatok nem csak nemzetközi szinten, hanem az Európai Unióban és a közép-kelet európai régióban is relevánsak. Magyarországon és a régióban is vannak olyan pénzügyi intézmények, amelyek egyedi intézményi válsága a méretük vagy a más intézményekkel való összefonódásuk miatt megingathatja a pénzügyi rendszer stabilitását (az EU-s terminológiában: Other Systemically Important Institution, O-SII). Nemzetközi és nemzeti szinten is szükséges tehát mind a rendszerszinten jelentős intézményi kör minél pontosabb meghatározása, mind annak azonosítása, hogy a hozzájuk kapcsolódó kockázatok a jövőben milyen módon mérsékelhetők a leghatékonyabban. A disszertációban öt főbb kutatási kérdést vizsgálunk a rendszerszinten jelentős intézmények azonosítása és kockázatainak mérséklési lehetőségei kapcsán az Európai Unióra fókuszálva. Az EU szabályozási keretrendszerében alapvetően tagállami szinten határozták meg a tagállami felelős hatóságok az O-SII-k számára első alkalommal előírt addicionális tőkepufferek mértékeit, így releváns kérdés, hogy esetleg azonosíthatók-e eltérések az egyes tagállami csoportok hatóságai által meghatározott tőkepuffer mértékek között az egyes intézményekre vonatkozó rendszerkockázati jelentőséget is figyelembe véve (i). Az eredményeink alapján az látható, hogy az EU „új” és „régi” tagállami csoportjai vonatkozásában nem azonosítható érdemi eltérés sem a rendszerszintű jelentőséget kifejező O-SII pontszámok, sem a tagállami hatóságok által előírt O-SII tőkepufferek vonatkozásában, azaz egyik tagállami csoport sem tekinthető „szigorúbbnak” ebben a kérdéskörben. Ettől eltérően az EU „északi” és „déli” tagállami csoportjai kapcsán az látható, hogy bár a rendszerszintű jelentőséget kifejező O-SII pontszámok kapcsán szignifikáns eltérés nem azonosítható a két tagországi csoport között, az előírt O-SII tőkepufferek vonatkozásában már szignifikáns eltérés látható, az „északi” tagállamok felelős hatóságai jellemzően magasabb addicionális tőkepuffert határoznak meg, mint a „déli” tagállamok felelős hatóságai. A második kutatási kérdés arra keresi a választ, hogy mennyire tekinthető homogénnek az EU-ban azonosított O-SII-k köre (ii). Bár az O-SII-kra vonatkozó szabályozás elvileg egységes módon, egységes eszközrendszerrel – főként többlet tőke előírás alkalmazásával – próbálja kezelni ezen intézményeket, azonban érdemes megvizsgálni, hogy mennyire tekinthető homogénnek az O-SII-k csoportja. Ennek vizsgálata érdekében klaszterelemzést végzünk, hogy megvizsgáljuk az O-SII-k esetleges heterogenitását. Az elemzésünk során öt lehetséges klasztert azonosítottunk K-közép módszerrel, melyek meglehetősen heterogén képet mutatnak. Az EU-ban kialakult O-SII szabályozói keretrendszer kapcsán fontos kérdés, hogy az O-SII-k szabályozói azonosítását követően miként reagálnak a piaci szereplők az O-SII-kra vonatkozó nyilvános hatósági bejelentésekre. A harmadik és negyedik kutatási kérdés alapvetően ezt vizsgálja az O-SII listákra vonatkozó hatósági bejelentésekre (iii) és a koronavírus járvány hatására megvalósult ideiglenes tőkepuffer elengedésre vonatkozó EKB hatósági bejelentésre (iv) fókuszálva. Jelen tudomásunk szerint ilyen elemzés ez utóbbi esemény kapcsán még nem készült. Az eredményeket összefoglalva az általunk vizsgált hatósági bejelentések kapcsán az látható, hogy a közép-kelet európai, rendszerszinten jelentős bankok esetében az O-SII listára vonatkozó nyilvános tagállami hatósági bejelentéseknek inkább pozitív hatása lehetett az érintett intézmények piaci értékére, de a hatás nem igazán robosztus. Ezzel szemben a 2016-os EBA bejelentés esetében kevéssé volt kimutatható szingifikáns hatás. Végül, a koronavírus járvány hatására megvalósult ideiglenes tőkepuffer elengedésre vonatkozó, 2020. március 12-i EKB hatósági bejelentés esetében érdemi és szignifikáns negatív hatás azonosítható. Az ötödik kutatási kérdés alapvetően azt vizsgálja, hogy egy adott ország bankrendszerében milyen alternatív megközelítés adható az O-SII-k rendszerkockázati allokációjára és addicionális tőkepuffereinek meghatározására, kitérve arra is, hogy egy alternatív rendszerkockázati tőkepuffer allokáció mennyiben térne el a jelenlegi szabályozás szerinti allokációtól (v). Jelen tudomásunk szerint ilyen elemzés ez utóbbi kapcsán még nem készült. A Magyarországon aktív O-SII-k adatainak felhasználásával és az egyes intézmények Shapley értékeinek meghatározásával ismertetünk egy lehetséges alternatív gyakorlati megközelítést az O-SII-k rendszerkockázati allokációjára és addicionális tőkepuffereinek meghatározására. Az eredményeink alapján az látható, hogy az Expected Shortfall (ES) szintek csökkenésével a Shapley érték alapú rendszerkockázati allokáció koncentráltsága is mérséklődik, azaz a kiemelkedő Shapley értékű bankok esetében mérséklődik, míg az alacsonyabb Shapley értékű intézmények esetében relatív nő. A Shapley érték alapú alternatív O-SII tőkepuffer allokációs módszer a hazai rendszerszinten jelentős intézmények esetében érdemben módosítaná az intézményi szintű O-SII tőkepuffer részesedéseket, a PD eloszlás szélein, azaz a relatív alacsony és relatív magas PD-vel rendelkező O-SII-k esetében érdemi a változás. Az alacsony PD-vel rendelkező intézmények lényegesen alacsonyabb, míg a magasabb PD-vel rendelkező intézmények esetében érdemben magasabb O-SII tőkepuffer részesedés adódna a mostani szabályozói O-SII tőkepuffer elváráshoz képest.

Teveli-Horváth Dorottya: A főutcamenedzsment mint városrevitalizációs eszköz lehetőségei Magyarországon Számos magyar város élettel teli főutcája vált kihalttá az elmúlt évtizedekben, miközben a városok perifériáján a bevásárlóközpontok vették át ezen szimbolikus terek funkcióit. Mit tehetnek a városi önkormányzatok, hogy főutcáik újból élettel teli, szolgáltatásgazdag helyekké váljanak? Jelen disszertáció célja, hogy a – Magyarországon ebben a formában még kevésbé ismert – főutcamenedzsment eszközén keresztül bemutassa a magyar önkormányzatok lehetőségeit a városközpontok fellendítésében. Más országokban kevéssé meglévő és kiemelkedő potenciálú lehetőségként az önkormányzati eszközök közül a kutatásban kiemelt szerepet kap az önkormányzati helyiséggazdálkodás mint a városközpontok szolgáltatás-fejlesztésének egy méltatlanul kihasználatlan területe. A kutatás elsődlegesen 96 db félig strukturált – magyar és angol nyelven készített – szakértői interjúra alapoz, amelyet 2018 és 2023 között készítettem. A kutatás keretében – a szakirodalom, az interjúk és a jogi, illetve stratégiai dokumentumok feldolgozásának gyakorlati alátámasztása céljából – két külföldi, valamint számos magyarországi tereplátogatás is megvalósult. A kutatás módszertanának harmadik pillérét a jogi és stratégiai dokumentum-elemzés adja. A városközpontok és városi főutcák második világháború utáni hanyatlása a bevásárlóközpontok megjelenése ellenére társadalmi, gazdasági és szimbolikus szempontból is űrt hagyott maga után, ami újból felkeltette a társadalmi igényt az élhető, funkció- és szolgáltatásgazdag városközpontok iránt. A városi érdekcsoportok – felismerve a városközpontok gazdasági és társadalmi jelentőségét – fejlesztési lépéseket tettek a városközpontok megújítása felé, amellyel párhuzamosan elindult a középosztály városközpontokba való visszatérése, ezáltal pedig a dzsentrifikáció és a reurbanizáció. Ebből a megközelítésből nőtte ki magát és professzionalizálódott az 1980-as, 1990-es évekre a főutcamenedzsment mint a városmenedzsment egy specifikus, lokális fókuszú területe. A főutcamenedzsment és a városrevitalizáció a városföldrajz, a városirányítás-városszociológia és a városgazdaságtan diszciplináinak metszetében értelmezhető. A városmagok 20. századi társadalmi-gazdasági történetét a magyar városok szempontjából három területen, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Kelet-Közép-Európában érdemes vizsgálni. A főutcamenedzsment nem más, mint helyi érdekcsoportok professzionális koordinációja. A főutcamenedzsment gyakorlatának eredményei a helyi lakosság számára kulcsfontosságúak, ahol a helyi vállalkozók sikeres működése az élhető és szolgáltatásgazdag városközpont feltétele. A főutca működtetésében érintett helyi vállalkozók mind gazdasági, mind közösségi szempontból jelentős hatással vannak a városközpont működésére, versenyképességére. A főutcamenedzsment-gyakorlatok sikeres megvalósításában továbbá kulcsszerepe van a bevásárlóközpont-menedzsment területén már felhalmozott szaktudás és módszertan megismerésének, illetve alkalmazásának. A főutcamenedzsment-gyakorlatok megvalósításában a kulcsszerep a magyar városi önkormányzatoké. Az önkormányzatok kezdeményező szerepének fontosságát három fő szempont indokolja: (1) a társadalmi bizalom a közszférán belül az önkormányzatoknál a legmagasabb, (2) az önkormányzatok rendelkeznek a helyspecifikumok és a helyi érdekcsoportok ismeretével, (3) a posztszocialista térségben a vállalkozói és a civil szféra alacsony kezdeményezőkészsége miatt még nagyobb szükség van a közszféra ösztönző, facilitáló szerepére. A magyar városi önkormányzati helyiséggazdálkodás a legjelentősebb kiaknázatlan potenciált rejtő, egyben a legelhagyagoltabb városfejlesztési eszköz. Az önkormányzati helyiséggazdálkodással a magyar városi önkormányzatok többsége nem él városfejlesztési eszközként. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen korlátozza az igazgatási működési logika dominanciája a kutatás során azonosított további működési logikákkal szemben. A magyar városok irányításának főszereplője a bürokrácia és a status quót előnyben részesítő intézményi attitűd. Az önkormányzat működésében a legalapvetőbb a politikai és az igazgatási működési logika. Ez az a két működési logika, amely az önkormányzati ügymenetek során a leginkább jellemző, és gyakran ezek mögé szorul a másik két azonosított működési logika, a fejlesztési és a gazdálkodási működési logika. Az önkormányzatok döntéshozalata tehát négy működési logikával fedhető le, amelyek szervezeti szinteken belül és kívül eltérő mértékben, versengve jelennek meg. Egy önkormányzat – helyiséggazdálkodása, vagy más feladatának ellátása során – akkor lehet sikeres, ha minél inkább integrálni tudja a négy azonosított működési logikát, tehát valamilyen mértékben egyszerre tud megfelelni a politikai, igazgatási, fejlesztési és gazdálkodási működési logikának. Az önkormányzati működési logikák reprezentációja alapján a vizsgált magyar városi önkormányzatok négy klaszterbe sorolhatók a helyiséggazdálkodásukban megjelenő működésük alapján: vizionárius stratégák, igazgatva gazdálkodók, igazgatva üzemeltetők, illetve a politikai és gazdálkodási különutasok. A magyar önkormányzati helyiséggazdálkodás sikerességét jelentősen támogatja számos jogi és nem jogi eszköz. Az önkormányzatok a jelenlegi országos törvényi szabályozási keretek között önkormányzati vagyongazdálkodási rendeleteik, illetve a helyiségbérleti díjszabásra vonatkozó határozataik módosításával további jelentős eredményeket érhetnének el a főutcamenedzsment területén: a siker sokkal inkább megfelelő koordináció, mintsem pénzügyi forrás, avagy a rendelkezésre álló vagyonelemek kérdése. Az elmúlt években folyamatossá váló önkormányzati forráshiányosság kreatívabbá, innovatívabbá és hatékonyabbá is teheti az önkormányzatokat. A disszertációban tárgyalt városirányítási elméletek (elitista, strukturalista, neomarxista, városi rezsim, közösségi döntések elmélete) adekvát lehetőséget kínálnak a magyarországi városi szereplők, elsősorban is az önkormányzatok formális döntéshozatala mögött meghúzódó tényezők feltárására. Az önkormányzati fejlesztések sikerfaktorainak feltárásához a formális (jogi, szervezeti) keretrendszer ismerete nem elég, a mögöttes működési logikák feltárására is szükség van. A városirányítási elméletek közül a magyar városi önkormányzatok működésének modelljéhez a városi rezsim elmélete áll a legközelebb.

Doktori értekezésemben arra keresek választ, hogy a II. világháború óta tapasztalt gyökeresen különböző termelési viszonyok ellenére miért nem történt érdemi változás Magyarország globális strukturális pozíciójában. 1. Elméleti hozzájárulás és annak konklúziói: A függő fejlődés elméletében megjelenő globális struktúrákat a világrendszer-megközelítés és a regulációs iskola integrált keretén keresztül értelmezem. Ez az elméleti keret biztosítja a helyi intézményi viszonyok és közpolitikák, a globális szabályozási szempontok, valamint a hierarchizált nemzetközi munkamegosztás technológia-orientált szempontrendszerének összekapcsolását. Az elméleti újítás egy ország integrációját a világgazdaságba egy aszimmetrikus interakción keresztül létrejövő viszonyrendszerként értelmezi. Értekezésemben a mellett érveltem, hogy a kelet-közép-európai országok félperifériás jellege a helyi szocialista vagy tőkés rendszer intézményes szerkezete mellett a másik olyan tényező volt, amely meghatározta a világrendszerbe történő beágyazás módját a fejlett technológiához való hozzáférés útjain és annak finanszírozásán keresztül. Ezen módok meglehetősen sokat változtak az időben részben a globális felhalmozási rezsimek alakulásán, részben a belső intézményi folyamatokon keresztül. A változásoknak pedig az eredménye az volt, hogy Magyarországnak sikerült fenntartani a strukturális stabilitását. 2. Kelet-Közép-Európa és a szocialista rendszer a globális történeti világrendszerben: A strukturalista irodalom ritkán foglalkozik a kelet-közép-európai régióval, és akkor is vagy külön-külön koncentrál a rendszerváltás előtti és utáni időszakra, vagy magára a rendszerváltás átmeneti formáira összpontosít. Ennyiben dolgozatom átfogó íve fontos ponton egészíti ki az irodalmat. A kontinuitás megteremtését az elméleti megközelítésem is biztosította: dolgozatomban ugyanis a mellett érvelek, hogy a szocializmus a tőkés világrendszer része volt. Ezen állítás a nyolcvanas években ugyan korlátozottan megjelent az irodalomban, azonban ennek kifejtésére a szocializmus bukása miatt már nem vállalkoztak a kutatók. 3. Fordizmus és strukturális ekvivalensei: A regulációs iskola irodalmának megfelelően fordista(-keynesiánus) rezsimnek neveztem az 1929-es válságot követően meginduló, a II. világháborút követően pedig csúcsára jutó időszakot, amely a hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére válságba jutott. A félperifériás tapasztalatok figyelembevételével a fordizmus fogalmát újraértelmezem. Az Antonio Gramsci elméletére épülő regulációs iskola fordizmus fogalma a centrumországok tapasztalatait sűrítette magába. Bár Lipietz (1987) a mellett érvelt, hogy a fordista rezsim expanzívan elkezdett globálissá válni, azonban gondolatmenetében megőrzi a centrumországok fogalmi rendszerét, és azt alkalmazza a félperifériára. Ennek következtében a következtetése az lesz, hogy a félperiféria csak hiányosan tudta bevezetni a fordizmust. Ezzel szemben az elméleti keretemben a tőkés világrendszer az elemzési egység, erre absztrahálom a fordizmus fogalmát, majd alkalmazom azt annak strukturálisan ekvivalens változataira, így a szocializmusra. 4. A neoliberalizmus és az európai értékláncok létrejötte: A szakirodalom alapján posztfordista(-neoliberális) rezsimnek neveztem a hetvenes–nyolcvanas években kibomló, de teljességében a kilencvenes évek elejére létrejött időszakot, amely a 2008-as válsággal kimerülésnek indult. A posztfordista-neoliberális felhalmozási rezsim kelet-közép-európai alkalmazásánál azonban más kihívások vannak, mint a fordizmusnál. A korszakot ugyanis a kilencvenes évek liberalizációját követően gyakran egységesen globálisnak értelmezi a szakirodalom, ez a „globalizáció” időszaka. Ezért szemben a fordizmus leszűkítő értelmezésével, itt a strukturálisan különböző rendszerek eltérő szabályozásaira egységesen használták ugyanazt a kifejezést. A posztfordista-neoliberális felhalmozási rezsim globálisan elsődleges szerepet töltött be a termelési tevékenységek fragmentálása és azok értékláncokba szervezése folyamatában. A szakirodalom többnyire külön tárgyalja az iparági és a vállalati értékláncok kérdését. Dolgozatomban azonban arra jutok, hogy félperifériás szempontból fontos egy egységes keretben tárgyalni a két kérdést. Magyarországon például a globális értéklánc minden szintje jelen van, többségében azonban mindegyik szinten külföldi vállalatok leányvállalatairól van szó. Mind a globális értéklánc szintje, mind a vállalat tulajdonlása hatással van a helyi vállalat értékelsajátítására. 5. A globális járműipari szakosodás korlátos lehetőségei: A magyarországi járműipari elemzést átkeretezem azzal, hogy az ágazatra mint a globális fordizmus fő iparágára tekintek. Állításom szerint a kelet-közép-európai rendszerváltásokkal létrejött iparági relokációk nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az európai értékláncok létrejöjjenek. Mivel azonban mind a relokáció, mind az európai értékláncok létrejötte már egy válságban lévő iparág profitabilitásnövelő lépései voltak, ezért ezen iparágból kihozható nemzeti siker csak korlátos tudott maradni. A rendszerváltást követő reintegrációval újratermelődő függő fejlődést az elektromos autók és akkumulátorok helyi gyártása sem változtatja meg. Ezt a vernoni termékéletciklus-modell félperifériára és kéttermékre módosított modelljével magyarázom. A fenti relokációs elméleti tapasztalatokat és az ebből kirajzolódó függő fejlődés állításait az iparszociológusok empirikus tapasztalataival is alátámasztom. Összességében Magyarország félperifériás helyzetében a sokáig egyre nyitottabbá és globalizáltabbá váló világgazdaságba való beágyazódásból – ami a belső intézmények tőkés átalakulásával és a külgazdasági liberalizációval járt együtt – nem következett automatikusan a felzárkózás a centrum országokhoz. Így hiába tapasztalt az ország 1945 óta két teljesen különböző társadalmi és gazdasági berendezkedést, az eltérések ellenére a strukturális pozíció a nemzetközi munkamegosztásban változatlan maradt. A dolgozat e folyamat megértéséhez kívánt hozzájárulni elemzéseivel.

Az értekezés a trianoni békekötés, mint „választott trauma” médiareprezentációjának vizsgálatát mutatja be a korabeli és a rendszerváltás utáni politikai napilapokban, a tudományos narratív pszichológiai tartalomelemzés módszerével, amely módszertan kiegészül a média napirendelemzésével és szógyakoriság vizsgálattal. A dolgozat probléma felvetése a következő: A trianoni békekötést és következményeit a nemzet egyik legnagyobb tragédiájának tartják, csakúgy a téma tudományos kutatói, mint a mindennapi emberek. (Romsics, 2010) A kétezres évek közepétől kezdve napjainkig a békeszerződés aláírása egyre gyakrabban jelenik meg a magyar nemzet társadalmi traumájaként reprezentálva a közéleti diskurzusokban és a médiában. Sőt, a Trianon=trauma metafora mára már elfogadottá vált a tudományos történészi diskurzusokban is. „..a magyar történészek a traumát általában a klasszikus szociálpszichológiai értelemben használják: olyan társadalmi konstrukciónak tekintik, amely megélt tapasztalatokon alapul.” (Kovács, [2015] pp.94) A szociálpszichológia a trauma fogalmát az egyént a külvilágból jövő fenyegetéssel való megküzdés, és ehhez kapcsolódóan az identitás összefüggésében tárgyalja. Ugyanakkor számos közös vonást mutat a pszichés traumával. (László, [2005] pp.212) Az értekezés első kérdése, hogy a pszichés trauma fogalma miért, és hogyan alkalmazható a történelmi trauma, azaz a trianoni trauma leírására? A kérdés megválaszolásához feltártam a pszichés trauma szerkezetét, amihez nemcsak a freudi alapszövegeket használtam, hanem a modern pszichiátria eredményeit is, mint a poszttraumás stresszzavar és a komplex poszttraumás stresszzavar leírását. A pszichés trauma strukturális jegyei a következők: a traumatikus esemény váratlansága és súlyossága, az áldozat és elkövető, a jó és rossz dichotómiája, ami az áldozattal vagy a szemtanúval való azonosulás lehetőségét kínálja fel. A traumatikus tünetegyüttes megjelenése emlékbetörés és beszűkülés formájában, végül pedig a gyógyulás szakaszai, mint az ellenállás, a projekció, az interpretáció és az átdolgozás. A dolgozatban ezeket a strukturális jegyeket kiterjesztettem a kollektív traumákra is, a trianoni traumát pedig olyan történelmi traumának neveztem, amely a nemzeti csoport „választott traumája”. A választott trauma (Volkan, 1998;2004) egy, a csoport kollektív emlékezetében őrzött tragédiára utal, ami a csoport őseivel történt meg. A trauma a szélesebb csoport identitásának öntudatlanul is lényeges elemévé válik, olyannyira, hogy ha a történeti feltételek nem teszik lehetővé, hogy az új nemzedék feldolgozza a múltbeli kiszolgáltatottság élményét, a jelenbéli csoport az ősök traumájára építheti identitását. A választott traumák alapjául szolgáló eseményeket a csoport megóvja a feledéstől, rendszeresen megemlékezik róluk, fenyegetett helyzetben pedig a más csoportok ellen elkövetett erőszak igazolásául is szolgálhatnak. (Bar-Tal et al [2018]pp.33) ) A trianoni békeszerződés aláírásának korabeli fogadtatása és az, hogy folyamatosan előkerül minden olyan történelmi pillanatban, amit a magyar csoport identitásfenyegetésnek interpretál, a nemzeti emlékezet választott traumájává teszi. Volkan (1998) választott trauma fogalma és a pszichés trauma (Freud, 1914; 1917) strukturális jegyei között megfelelés van. A választott trauma mintázata, (hasonlóan az egyéni traumához) a traumatikus esemény bekövetkezésétől a tüneteken át a gyógyulásig, valójában egy narratív szerkezet, ami a pozitív befejezés felé tart. A traumát elképzelhetjük egy olyan progresszív narratívának, aminek célja, a személy vagy a csoport pozitív identitásának visszaállítása. A trauma narratíva struktúrája állandó elemekből áll, ezek a kiváltó esemény, a tüneti szakaszok és a gyógyulás szakaszai. Az egyes szakaszokhoz pedig szintén egy állandó mintázatú narratíva társul, ami a feldolgozás állapotáról is információval szolgál. A narratív struktúra állandó elemei tehát megmutatják, hogy a trauma mely szakaszára jellemző traumanarratíva van éppen forgalomban a csoport mentális reprezentációiban. Feltételezésem szerint a trianoni trauma kollektív emlékezetben tárolt mentális reprezentációi a trauma narratíva struktúrájába rendezhetők a békekötés időpontjától kezdve napjainkig. Az elmúlt száz évben az időben előre haladva létrejövő trianoni trauma reprezentációk a magyar csoport feldolgozási folyamatának lenyomatai, és a csoport az idővel párhuzamosan egyre inkább a trauma feldolgozás irányába halad. A trianoni traumáról szóló történetek a kollektív emlékezetben hagyományozódnak tovább, és a személyes elbeszélésekben, a történetírásban és a médiában manifesztálódnak. A trianoni traumáról szóló narratívumok hosszmetszeti vizsgálatával egyrészt leírhatók az egyes szakaszok narratív mintázatai, másrészt a traumafeldolgozás aktuális állapotai. Hipotézisem igazolásához médiaszövegeket vizsgáltam, különböző politikai irányultságú napilapok cikkeinek longitudinális tartalomelemzését végeztem el, amik 1920 és 2010 között jelentek meg. Feltételeztem, hogy a békeszerződés 1920-tól kezdve június 4-én minden évben napirenden van a médiában, és az időben előre haladva az évfordulón újra felidézik, ezért a június 4-ét megelőző egy hétben és az utána következő egy hétben, azaz május 25-től június 11-ig tartó intervallumban vizsgálódtam. Az eredeti koncepció szerint 5 évenkénti bontásban kerestem újságcikkeket az évforduló környékén, azonban nem voltak írások minden ötödik évben, sőt, 1940 után a rendszerváltásig egyáltalán nem jelentek meg cikkek a témában az általam vizsgált napilapokban. Így végül kilenc szövegkorpuszt állítottam össze a következő évekből: 1920, 1930, 1935, 1940, 1990, 1995, 2000, 2005, 2010. A trauma struktúrájának feltárására a szövegekben a narratív pszichológiai tartalomelemzés módszerét használtam, mivel a traumatikus tünetek és a gyógyulási folyamat szakaszainak megjelenésével párhuzamosan olyan nyelvi modulokat alkalmaz, amelyek releváns információval szolgálhatnak a trauma állapotát illetően. A narratív pszichológia nyelvi moduljai, amik egyfajta tartalmi szűrőként működtek az összegyűjtött szövegekben, nem voltak elégségesek annak megállapítására, hogy az aktuális trauma narratívában kik a szereplők, azaz kik az áldozatok és kik az elkövetők. Ezért a szövegekből egyszerű szógyakorisági vizsgálattal sikerült kiszűrni a leggyakrabban szereplő kisebb társadalmi, politikai csoportokat és szereplőket a magyar csoporton belül. Másrészt a vizsgált kéthetes intervallumban a békeszerződés témája mellett más, aktuális események is megjelentek, amiket a média napirendje befolyásolt. Ezért célszerű volt elkészíteni minden vizsgált évben a média napirendjének elemzését is. A szövegek tartalomelemzésének ez a 3 fázisú vizsgálata vezetett a megfogalmazott hipotézisek megválaszolásában. Az értekezés újdonságai: 1. A pszichés trauma típusainak rendszerezése 2. A pszichés, illetve kollektív trauma narratív struktúrájának feltárása, a progresszív trauma narratíva koncepciójának felvázolása 3. A „választott trauma” koncepciójának kiterjesztése a trianoni trauma esetében 4. A narratív pszichológiai kutatási módszertan kiegészítése és tökéletesítése a szógyakoriság vizsgálattal és a média napirendelemzéssel 5. A trianoni békeszerződés okainak bemutatása a legújabb kutatások alapján a historiográfiai fejezetben 6. A korabeli (1920-1940) sajtótörténeti háttér részletes feltárása.

1958-ban William Higinbotham elkészítette a legelső videójátékot, a Tennis For Two névre keresztelt programot (BNL | History:The First Video Game?, 2021). Ennek ellenére a szórakoztatási céllal készült videójátékok megjelenését a legtöbben az 1972-ben megjelent Pong-hoz kötik, mely rövid idő alatt óriási sikereket ért el és bevezette az akkor újnak számító szórakoztatási formát a köztudatba. Majd ötven év telt el a Pong megjelenése óta és mára a videójátékipar jelenlegi értéke körülbelül 178,3 milliárd dollárra tehető, mely érték 2025-re elérheti a 268,8 milliárd dollárt (Clement, 2021a). McGonigal szerint egy átlagos fiatal több tízezer órányi játékidőt tudhat a háta mögött, mire eléri a 21 éves kort. Malcolm Gladwell, a Kivételesek írója szerint ennyi idő elég arra, hogy valamiben professzionális szinten legyünk hozzáértőek (Gladwell, 2020). Így tehát adott körülbelül 3 milliárd játékos (Clement, 2021b), akik tevékenységükben a legjobbak. Adott tehát a kérdés: vajon a játékokban rejlő potenciált hogyan lehetne felhasználni a valódi világ javára? A jelenlegi értekezés célja, hogy rámutasson a lehetőségekre és a videójátékok megítélését pozitív irányba billentse, egyszer s mindenkorra kirobbantva a sok éves, káros beidegződésekből, a hasztalan időtöltés skatulyájából. A disszertációban a játékok, gamifikáció, komoly játékok és videójátékok kérdéskörét boncolgató szakirodalmi iránymutatáson túl, illetőleg a jelenlegi, valamint lehetséges új kutatási irányzatok feltárása mellett bemutatásra kerül az általam fejlesztett 1848 című videójáték, mely az értekezés kutatási gerincét alkotja. A játék a 80-as, 90-es évek Kaland, Játék, Kockázat könyveiből inspirálódó kalandjáték, mely során, a játékosok Petőfi Sándor szerepét magukra öltve élhetik át Nemzeti Ünnepünk, március 15-e eseményeit. A játék során történelmi tényeken alapuló döntési helyzetekben találhatják magukat, forrásalapú fejtörők megoldásán fáradozhatnak, mindeközben pedig követőket gyűjthetnek annak érdekében, hogy a forradalom sikeres legyen. A disszertációban három főbb kutatás kapott helyet. Az első a középszintű oktatásban dolgozó pedagógusok attitűdjeit vizsgálta a komoly játékokkal való oktatás felé, míg a második az ugyanazon színtéren lévő diákok attitűdjeit vizsgálta. Az eredmények erős összhangban vannak egymással, példának okáért, mindkét oldal hasznosnak tartaná a játékok bevezetését a curriculumba, ám félnek az iskolák technikai felkészültségétől, a rendelkezésre álló időtől. Az oktatók tartanak attól, hogy nem értenek eléggé a témához és így sérülhet a hitelességük, míg a diákok attól tartanak, hogy nehéz lesz megkülönböztetni a valós tudást a játék világától. Ugyanakkor egyaránt hasznosnak gondolják a történelem, számítástechnika és nyelvtanulás szempontjából a játékokat. A harmadik kutatás a játék hatásvizsgálata volt, ahol egy előzetes tudást felmérő kérdőívet és egy utólagos kérdőív került összevetésre a játék által eltárolt adatokkal, különböző kvalitású osztályokban. Összességében megfigyelhető, hogy a játék minden esetben tudásbéli növekedést okozott elsősorban a történelmi események, másodsorban a személyek és helyszínek felismerése terén. A fenti eredmények alátámasztják a disszertációban bizonyítani kívánt és más kutatások által is elismert lehetőségeket, melyekkel a komoly játékok bírnak. Ráadásul látható az is, hogy a fejlesztéshez nem feltétlenül szükséges hatalmas költségvetéssel rendelkezni (hiszen az 1848 teljesen ingyenes és anyagi ráfordítás nélkül készült). Játékot készíteni önmagában is játék, ami az elkövetkező időkben még könnyebbé válhat. Jó példa a Playstation platformra megjelent Dreams című program is, ami önmagában egy olyan játék, ahol játékokat készíthetünk mindenféle tudás nélkül, pusztán a kreativitásunkra támaszkodva, illetve kipróbálhatjuk más alkotók ötleteit is. Ha a jövő továbbra is ilyen irányba halad, akkor pedig az oktatási célzattal készült játékok elkészítése még könnyebbé válhat, így új oktatási irányzatoknak nyitva utat.

Colquitt–Zapata-Phelan (2007) munkássága alapján elmondható, hogy a kutatásom eredménye magas elméleti hozzájárulást jelent a turisztikai szakirodalom területén, továbbá megfelelőképpen illeszkedik a hazai és nemzetközi turisztikai szakirodalom aktuális fejlődéséhez. A doktori értekezés új tudományos eredményei a következő pontokban ismertetem: • Gasztronómiai turizmus elméletének szintetizálása és mélyítése különböző aspektusokból úgy, mint a definíciós csoportosítás, a kutatási fókuszpontok perspektívái és a diszciplináris kontextus. • Influencer témakör szakirodalomban történő elhelyezése, amelyet az e-WOM szakirodalmából indítok el és vezetek végig a fogyasztói döntéshozatal folyamatáig, amelyből következetesen építem fel a harmadik elemet a fogyasztói aktivitást. Az influencer témakört tekintve a legkiemelkedőbb rész maga az influencer jelenség definiálása, továbbá az influencerek követőikre gyakorolt hatásának mechanizmusa, amelynek a kulcsa a vizualizáció. Még az e-WOM és az online vélemények kapcsán több magyar nyelvű kutatási is ismert, addig influencer témakörben kevés kutatás lelhető fel a nemzetközi szakirodalomhoz viszonyítva. • Fogyasztói aktivitás vizsgálata során a fogyasztók közösségi média aktivitására fókuszálok. Az elemzés során olyan modelleket ismertetek, amelyek hozzájárulnak a fogyasztói aktivitás irodalmának részletes elemzéséhez. • Ajzen (1991) tervezett magatartási modelljének kibővítése az aktivitással, illetve moderátorok (desztináció és Covid-19) alkalmazása a fogyasztási szándék és valós fogyasztás kapcsolatának tanulmányozása során, amely által egy új elméleti koncepciót teszteltem a PLS-SEM módszerrel. • A modellen belül a gasztronómiai influencerek és a gasztronómiai fogyasztási szándék közötti kapcsolatot is vizsgálom, amely a turisztikai kutatások területén újszerű megközelítés. • A skálafejlesztés folyamata a magyar szakirodalomban szintén jelentőséggel bír, habár a látens változók mérésénél alkalmazott skálákat már korábban más, nemzetközi publikációk során alkalmazták (mely alátámasztja a megbízhatósági és érvényességi kritériumot), azok újszerűségét a témakörre történő adaptálásuk jelenti. • A PLS-SEM modellezés alkalmazása a turisztikai kutatások területén a hazai szakirodalom tekintetében jelentős, mivel a 2016-2020 között időszakban mindösszesen öt turisztikai jellegű szakcikk született ezen módszer alkalmazásával (KEMÉNY 2021). • A PLS-SEM modell elemzés egyik kiemelkedő eleme a Q2 érték, amely a modell prediktivitását jelenti. A kapott értékek tehát a 0,633 (fogyasztási szándék) és a 0,676 (valós fogyasztás és utazás) azt jelölik, hogy a modell magas prediktív relevanciát mutat. Az elméletből kiindult hipotéziseket empirikus módszerrel tesztelt összefüggések legtöbbje igazolást nyert, így azok tudományos szignifikanciája erősödött. Még a megcáfolt összefüggések is hasznos következtetésekhez vezettek, további kutatási lehetőségek vizsgálatát előjelezve. A téma tudományos újszerűségét továbbá emeli az interdiszciplináris nézőpont a társadalomtudományok területén a turizmusmarketing oldaláról, illetve a szociálpszichológia pszichológiai megközelítésből. A kutatás elsődleges célja volt egyrészt a gasztronómiai indíttatású fogyasztási szándék többoldalú, komplex folyamatának és az összefüggések feltárása. Másrészt a szakemberek és a kutatók is nehezen tudják mérni az influencerek hatását a fogyasztókra, ezért a kutatás lehetőséget nyújt a fogyasztók viselkedésének és lehetséges viselkedésük végkimenetelének megismerésére. Tehát jelen kutatás empirikus eredményei az általános marketing és menedzsment területeken is felhasználhatók.