• Publicationsclose
• Other research productsclose
• 2013-2022close
• Open Access close
• HU close
• EU close
• ELTE Digital Institutional Repository (EDIT) close

This paper presents the annotation scheme for the manual annotation of the Corpus of Hungarian Lyrical Poetry. The corpus will consist of 400-600 annotated texts, grouped into four sub-corpora: 20th century lyrical texts from the canon of Hungarian public education, contemporary lyrical texts, slam poetry texts, and song lyrics. The manual annotation is based on automatically generated and manually checked annotations of lemmas, parts of speech and morphosyntactic features. The manual annotation of syntactic properties pro-posed in the annotation scheme follows a dependency analysis approach and allows us to obtain quantitative data on person marking constructions in Hungarian lyrical texts. Besides the annotation of verb-dependent relations, the paper also presents the annotation of specific phenomena such as auxiliary verbs, vocatives, elliptical structures, and nominal predicates. The annotation scheme was tested using a test corpus of 16 texts. We also provide some examples of the types of quantitative data that can be extracted from the anno-tated corpus.

Jelen dolgozatban Agyich István pécsi kanonok (1730–1789) egy disztichonos költeménye körül kibontakozó szövegalkotói eljárásokat vizsgálom. A kanonok költői hagyatékából két latin nyelvű alkalmi vers keltette fel az érdeklődésemet a kézirat és a nyomtatvány közötti eltérések szempontjából. Az egyik esetben Agyich művének egy 18. századi elégikus költőket bemutató bécsi antológiában megjelent nyomtatott változata (1789), a kanonok által Zágrábban megjelentetett korábbi nyomtatott változat (1785) és a mű pécsi kéziratai (1785) térnek el egymástól. A jelen dolgozat is ezt a szövegcsoportot vizsgálja – a másik alkalmi költeményről és az ott megfigyelhető szövegalkotói eljárásokról külön tanulmányt írtam. E körülményt azért fontos megemlíteni, mivel a kutatást indokló probléma mindkét szöveg esetén ugyanaz: a mikroszintű filológiai jelenségeknek makroszintű, nevezetesen a 18. századi Magyar Királyság intézményi struktúrájára visszavezethető okai vannak. A most tanulmányozott szövegcsoport esetén ez az intézményi struktúra a szabadkőművességet, míg az imént említett tanulmány esetén a római Árkádia Akadémia költőmozgalmát jelenti. A Balassa Ferenc gróf hoz címzett költemény tekintetében ego-dokumentumok, Agyich két misszilis levelének fogalmazványai is rendelkezésünkre állnak. Ezekben a szerző a nyomdász számára a költemény lejegyzése után problémásnak ítélt vagy érzékelt sorok átalakítására hagy néhány utasítást, illetve egy alkalommal csupán javaslatot tesz. Az Agyich-költemény szövegén végrehajtott módosítások eredménye alapján szerzői, illetve az említett antológiát összeállító Karl Joseph Michaelernek köszönhetően szerkesztői elvárások is regisztrálhatók a kéziratokkal kapcsolatban. Következésképp az eltérések és hasonlóságok összevetése közben interpretációs kérdéseket vizsgálok, mindenekelőtt azt, hogy egyfelől Agyich, másfelől Michaeler részéről milyen okok állnak a szövegben érvényesíteni kívánt és végül érvényesített értelmi változtatások mögött, s ezek milyen kontextusba ágyazódhatnak. A továbbiakban a fent említett mikro- és makroszintű összefüggésekre tekintettel a levélfogalmazványok és a köszöntővers kontextusainak rekonstrukcióját kísérlem meg. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy miként és milyen mértékig lehetséges Agyich latin nyelvű költeményének olyan olvasatát adni, ahol a szöveg föltűnő módon a korabeli szabadkőműves diskurzusokba válik beilleszthetővé – anélkül azonban, hogy Agyich szabadkőművességéről is meggyőződhetnénk. A kérdés megválaszolásához a Magyar Királyság területén 1775-ben létrehozott Draskovich-obszervancia latin nyelvű szabadkőműves alkotmányszövegét hívom segítségül.

A kelet- és délkelet-európai országokban élő német nyelvi kisebbség körében végzett nyelviattitűd-kutatás még nem tekint olyan régi hagyományokra vissza, mint Németország, Ausztria, valamint a németnyelvű Svájc esetében. A kisebbségek körében végzett nyelviattitűd-kutatások eredményei bepillantást engednek abba, hogy a kisebbségi nyelvet aktívan vagy passzívan használók – jelen tanulmány esetében az idős magyarországi németek – hogyan érzékelik a környezetükben hallott német nyelv különböző változatait, hogyan vélekednek a német nyelvi változatok használatáról, a magyarországi német nyelvjárások generációkon átívelő eróziójáról, illetve hogyan értékelik a német nyelv köznyelvi, regionális és lokális változatait. A tanulmány a kétnyelvű (magyar-német) adatközlők nyelvi önmeghatározásából kiindulva a német nyelvi attitűdjük affektív és konatív komponenseit vizsgálja.

A székely írás története megkerülhetetlen munka a székely-magyar rovásírás kutatásának történetében. A könyv értékei mellett olyan hiányosságok is mutatkoznak, amelyek hátterében egyebek mellett vélhetően több évtizedes kedvezőtlen tudománypolitikai helyzet húzódik meg. Ebből fakadhat, hogy a magyarországi tudományosságban a székely írásnak a kutatása, elismerése egy sor hiányosságot mutat. Kiemelkedő helyet foglal el közöttük az a tény, hogy magyar nyelvészek úgyszólván hiányoznak a kutatásból, aminek a megfejtések, nyelv- és nyelvjárás-történeti vonatkozások látják a kárát. Jellegzetes példája ennek a Konstantinápolyi felirat esete.