• Publicationsclose
• Other research productsclose
• 2013-2022close
• HU close
• EU close
• ELTE Digital Institutional Repository (EDIT) close

Jelen dolgozatban Agyich István pécsi kanonok (1730–1789) egy disztichonos költeménye körül kibontakozó szövegalkotói eljárásokat vizsgálom. A kanonok költői hagyatékából két latin nyelvű alkalmi vers keltette fel az érdeklődésemet a kézirat és a nyomtatvány közötti eltérések szempontjából. Az egyik esetben Agyich művének egy 18. századi elégikus költőket bemutató bécsi antológiában megjelent nyomtatott változata (1789), a kanonok által Zágrábban megjelentetett korábbi nyomtatott változat (1785) és a mű pécsi kéziratai (1785) térnek el egymástól. A jelen dolgozat is ezt a szövegcsoportot vizsgálja – a másik alkalmi költeményről és az ott megfigyelhető szövegalkotói eljárásokról külön tanulmányt írtam. E körülményt azért fontos megemlíteni, mivel a kutatást indokló probléma mindkét szöveg esetén ugyanaz: a mikroszintű filológiai jelenségeknek makroszintű, nevezetesen a 18. századi Magyar Királyság intézményi struktúrájára visszavezethető okai vannak. A most tanulmányozott szövegcsoport esetén ez az intézményi struktúra a szabadkőművességet, míg az imént említett tanulmány esetén a római Árkádia Akadémia költőmozgalmát jelenti. A Balassa Ferenc gróf hoz címzett költemény tekintetében ego-dokumentumok, Agyich két misszilis levelének fogalmazványai is rendelkezésünkre állnak. Ezekben a szerző a nyomdász számára a költemény lejegyzése után problémásnak ítélt vagy érzékelt sorok átalakítására hagy néhány utasítást, illetve egy alkalommal csupán javaslatot tesz. Az Agyich-költemény szövegén végrehajtott módosítások eredménye alapján szerzői, illetve az említett antológiát összeállító Karl Joseph Michaelernek köszönhetően szerkesztői elvárások is regisztrálhatók a kéziratokkal kapcsolatban. Következésképp az eltérések és hasonlóságok összevetése közben interpretációs kérdéseket vizsgálok, mindenekelőtt azt, hogy egyfelől Agyich, másfelől Michaeler részéről milyen okok állnak a szövegben érvényesíteni kívánt és végül érvényesített értelmi változtatások mögött, s ezek milyen kontextusba ágyazódhatnak. A továbbiakban a fent említett mikro- és makroszintű összefüggésekre tekintettel a levélfogalmazványok és a köszöntővers kontextusainak rekonstrukcióját kísérlem meg. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy miként és milyen mértékig lehetséges Agyich latin nyelvű költeményének olyan olvasatát adni, ahol a szöveg föltűnő módon a korabeli szabadkőműves diskurzusokba válik beilleszthetővé – anélkül azonban, hogy Agyich szabadkőművességéről is meggyőződhetnénk. A kérdés megválaszolásához a Magyar Királyság területén 1775-ben létrehozott Draskovich-obszervancia latin nyelvű szabadkőműves alkotmányszövegét hívom segítségül.

A székely írás története megkerülhetetlen munka a székely-magyar rovásírás kutatásának történetében. A könyv értékei mellett olyan hiányosságok is mutatkoznak, amelyek hátterében egyebek mellett vélhetően több évtizedes kedvezőtlen tudománypolitikai helyzet húzódik meg. Ebből fakadhat, hogy a magyarországi tudományosságban a székely írásnak a kutatása, elismerése egy sor hiányosságot mutat. Kiemelkedő helyet foglal el közöttük az a tény, hogy magyar nyelvészek úgyszólván hiányoznak a kutatásból, aminek a megfejtések, nyelv- és nyelvjárás-történeti vonatkozások látják a kárát. Jellegzetes példája ennek a Konstantinápolyi felirat esete.

A kelet- és délkelet-európai országokban élő német nyelvi kisebbség körében végzett nyelviattitűd-kutatás még nem tekint olyan régi hagyományokra vissza, mint Németország, Ausztria, valamint a németnyelvű Svájc esetében. A kisebbségek körében végzett nyelviattitűd-kutatások eredményei bepillantást engednek abba, hogy a kisebbségi nyelvet aktívan vagy passzívan használók – jelen tanulmány esetében az idős magyarországi németek – hogyan érzékelik a környezetükben hallott német nyelv különböző változatait, hogyan vélekednek a német nyelvi változatok használatáról, a magyarországi német nyelvjárások generációkon átívelő eróziójáról, illetve hogyan értékelik a német nyelv köznyelvi, regionális és lokális változatait. A tanulmány a kétnyelvű (magyar-német) adatközlők nyelvi önmeghatározásából kiindulva a német nyelvi attitűdjük affektív és konatív komponenseit vizsgálja.

A cikk a szemiotikai ekvivalencia kérdését járja körül a korlátozott fordítás szemszögéből. Kiindulópontként Mona Baker In Other Words kötetének az első (és legtöbbet hivatkozott, 1992-es) és a legújabb, harmadik (2018-as) kiadá- sa közötti fő különbséget vizsgálja. A különbség egy új fejezet: Szemiotikai ekvivalencia. Ennek alapján a cikk a korlátozott fordítás területeit mutatja be: az audiovizuális fordítást és a képregények fordítását. A szemiotikai ekvivalencia mindkettő esetében rendkívül fontos. Ezt követően megismerjük, hogy Baker hogyan határozza meg a szemiotikai ekvivelanciát, és milyen kérdéseket vet fel, valamint milyen lehetséges megoldásokat javasol az In Other Words 2018-as kiadásában. Hogy bemutassa a szemiotika fontosságát a fordításban, a cikk a manapság igen népszerű japán képregények, a mangák szemiotikai jellegzetességeit is leírja, valamint hogy ezek hogyan érintik a fordítást. Végül néhány mangából vett képpel illusztrál egy-egy szemiotikai jelenséget.