• Publicationsclose
• Other research productsclose
• 2014-2023close
• Corvinus University of Budapest close

A doktori értekezés a társadalmi nemi alapú szervezeti folyamatok szerepét vizsgálja a középvezető nők karrierjének alakulásában. Az értekezés megírásához egy közel négyezer munkavállalóval rendelkező budapesti székhellyel rendelkező pénzügyi nagyvállalatnál végzett etnográfiai kutatás szolgált alapul, amelyet 2016-2017 folyamán végeztem el. A vizsgálat középpontjában a komplex, nemi alapú szervezeti folyamatok, mechanizmusok álltak azzal a céllal, hogy a szervezetben fellelhető ‘gender regime’ működését és szerepét tárjam fel a középvezető nők karrierjének alakulása során, és ezáltal azt is vizsgáljam, hogy a vezetői karrier alakulását hogyan és milyen mértékben határozza meg a társadalmi nem. Célom volt az is, hogy a szervezeti szintű folyamatok, akadályok és az egyéni szintű döntések, attitűdök, tapasztalatok közötti kapcsolódási pontokra építsek az elemzés során. 1. A kutatás eredményei hozzájárulnak a szervezetek társadalmi nemi vonatkozásait bemutató szakirodalomhoz. 1.1. Az eredmények gazdagíthatják a munkahelyi szervezetek ‘gender regime’-jét tárgyaló szakirodalmat (Acker, 1990, 2006; Benschop–Doorewaard, 2012; Nielsen, 2017; Williams et al., 2012). Jelen kutatás a középvezetői szintre fókuszált a vizsgált szervezeten belül, ahol egy látszólag a társadalmi nemet tekintve egyenlő karriert támogató rendszert talált, és a nemek egyenlő arányát a középvezető szinten. Az adatok részletesebb és ún. gender-érzékeny elemzése még a látszólagos nemi egyenlőség mellett is egy nemileg átitatott, a szervezet mélyén meghúzódó szerkezetet talált a karrier alakulása mögött (Acker, 2006, 2012; Williams et al., 2012). 1.2. Az elemzés során bemutattam, hogy milyen szervezeti folyamatok, mechanizmusok húzódnak meg a karrier támogatása és alakulása mögött (pl. láthatatlan folyamatok feltárása), és azok hogyan kapcsolódnak az egyéni szintű döntésekhez, tapasztalatokhoz (Nielsen, 2017; Williams et al., 2012). 1.3. A szervezeti mechanizmusok részeként azokat a narratívákat is beazonosítottam a szervezetben, amelyek a nők tradicionális társadalmi szerepeinek megerősítéseként jelentek meg, és amelyek azt az üzenetet hordozták, hogy mi a megfelelő karrierút a női vezetők számára. Ezek közé a narratívák közé tartozik például, hogy elsődlegesen a nők feladata a társadalomban a gyerekgondozás, az előzőből következően a munka-magánélet összeegyeztetése a családban elsősorban a nők feladata, és hogy a női vezetők saját döntés alapján nem szeretnének felső vezetővé válni. A társadalmi nemi szerepek erős jelenlétét mutatja a szervezetben, hogy a nők, mint sikeresen vezetők elismerése abban a kontextusban jelent meg, hogy a vezetői teljesítményük mellett mennyire sikeresnek értékelték a munka-magánélet összeegyeztetését és a gyerekvállalást. A gender regime fenntartását az is elősegítette, hogy a női vezetők ambíciója olyan palettán mozgott, amely nem bontotta meg azt a rendet, amely elsősorban a férfiak számára tartotta fent a felsővezetői pozíciókat. A női vezetők ehhez a gender-regime-hez maguk is olyan jól adaptálódtak, hogy nagy részük a felső vezetésre nem elérhetetlen, hanem nem kívánatos célként tekintett. 2. A magyarországi nagyvállalatok ‘gender regime-jének’ vizsgálata Az elemzés kritikai reflexióját adja a középvezető nők karrierhelyzetének, és ehhez kapcsolódóan a munkahelyi nemek közti egyenlőségének. A kutatás átfogó képet vázol fel arról az eltérésről, amely a nemek közti egyenlőség erős szervezeti narratívája és a ténylegesen realizálódó nemek közti egyenlőtlenségek között figyelhető meg. Ez az eredmény illeszkedik azon nemzetközi kutatások sorába, amelyek azt mutatják meg, hogy egy szervezet gender regime-jét lehet azzal is jellemezni, hogy a nemek közti egyenlőtlenség egyes eseteinek legitim egyenlőtlenségként való értelmezése szerves része a szervezeti kultúrának (Acker, 2012; Benschop–Doorewaard, 2012; Halrynjo–Lyng, 2009; Tomlinson–Durbin, 2010; Williams et al., 2012). Jelen kutatásban a szervezeti narratíva és a karrierben fellelhető egyenlőtlenségek közötti eltérés legitimálását két diskurzus is alátámasztotta. E két diskurzus együttes jelenléte megerősítette azt a szervezeti legitimációs folyamatot, amelynek révén a középvezető nők ellentmondásokkal teli karrieralakulása fennáll. A női vezetők helyzetének ellentmondásossága abban ragadható meg, hogy ugyanazok a szervezeti folyamatok erősítik meg a beágyazottságukat a középvezetői szinten, amelyek aztán a felősvezetésbe való bejutásukat megnehezítik. A két diskurzus pedig a következő: a nemek egyenlőségét elősegítő, különösen a pozitív diszkrimináció eszközeit használó policy széleskörű elutasítása (backlash) (Fodor, 1997), illetve a ‘business-feminism’ egyfajta posztszocialista verziója (Fodor et al., 2019). Külön kiemelendő, hogy a feltárt szervezeti esetnek az egyik specifikuma, hogy a két diskurzus, bár tartalmukat tekintve ellentmondhatnának egymásnak, mégis egymást támogatják, és ezáltal a nők ambivalens, ellentmondásokkal teli karrierhelyezését erősítik meg középvezetői szinten. Továbbá, mindkettő diskurzus erősíti azt a szervezeti hozzáállást is, hogy a nők karrierlehetőségeinek támogatásához elsősorban a női vezetők egyéni szintű megerősítését kell szorgalmazni a szervezeti szintű kulturális és strukturális változások ösztönzése helyett. 3. A szervezeti etnográfiai kutatás irodalmának gazdagítása Az értekezés érdemei közé tartozik a kutatáshoz használt módszertan kivitelezése is. A bemutatott eredmények egy részletes etnográfiai szervezeti kutatáson alapulnak, amely pénzügyi területen működő magyarországi nagyvállalatokról az első ilyen kutatás volt.

A korrupciókutatás közelmúltban elterjedt módszerévé vált az interneten közzétett, a közigazgatási és irányító szervek integritását jellemző nagy mennyiségű adat feldolgozása és elemzése. Jelen dolgozat ehhez az irányhoz csatlakozik azzal, hogy a magyarországi önkormányzatok közbeszerzési tevékenységének minőségét a korrupciós kockázatok – vagyis a korrupció potenciális jelenlétének – szempontjából elemzi, kettős szándékkal, illetve kevert módszertant alkalmazva: a kvantitatív részt, a közbeszerzési szerződések bizonyos jellemzőinek statisztikai elemzését egy kvalitatív, az önkormányzati döntéshozókkal, szakemberekkel végzett interjús terepmunka egészíti ki. A kutatás célja egyrészt az összefüggések feltárása egyes helyi társadalmi-gazdasági tényezők és az önkormányzatok beszerzései során potenciálisan előforduló korrupciós kockázatok között. Másrészt az eredmények hozzájárulhatnak a korrupciókutatással kapcsolatos élénk módszertani vitához a fentebb említett módszerrel kapcsolatos tapasztalatok értékelése révén. A dolgozat főbb eredményei a következők: · A dolgozatban két közbeszerzési korrupciós kockázati mutatót, az egyedüli ajánlattevős eljárások és a nyilvános felhívás nélkül induló eljárások arányát elemeztem kvantitatív módszerekkel. Az eredmények és a modellek magyarázó ereje alapján megállapítható, hogy az utóbbi mutató az önkormányzati közbeszerzési korrupciós kockázatok érvényesebb mérőszámának tűnik az ajánlattevők számán alapuló mutatóhoz képest. · A kvantitatív elemzés egyik fő megállapítása, hogy ahol a lakosok iskolázottabbak, ott az ajánlati felhívás nélküli pályázatok ritkábbak. Kiderül továbbá, hogy a polgármesteri pozícióért folyó politikai verseny korlátozó hatással van a kevésbé átlátható közbeszerzési eljárások gyakoriságára. Ezenkívül az EU által finanszírozott pályázatok – illetve az uniós forrásoktól jobban függő önkormányzatok – eseteiben jellemzőbbek az ajánlattételi felhívás nélküli közbeszerzési eljárások, habár nem igazolta minden modell ezt az összefüggést. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy egyes eredmények alátámasztják a helyi vállalkozói szektor termelékenysége és a nyilvános ajánlattételi felhívás gyakorisága közötti pozitív összefüggést. · Az interjúk során elsősorban e korrupciós kockázati mutatók megvitatására fordítottam hangsúlyt. A megkérdezettek mindegyike egyetértett abban, hogy a pályázatok ezen jellemzői jelezhetik a korrupció lehetőségét, azonban nem determinisztikus módon: ezek a mutatók leginkább a nagyobb pályázatok, illetve a nagyobb szervezetek által indított beszerzések esetében lehetnek érvényesek, de az önkormányzatok – főként a kisebbek településeknél – olyan beszerzéseit is inkriminálhatják, amelyeket semmiféle etikátlan szándék nem érintett. · Makroszintű perspektívából nézve az adminisztratív kapacitások hiányával küszködő vagy olyan régiókban található önkormányzatok, ahol nincsenek potenciális ajánlattevők a nyílt pályázatokra, a korrupciós kockázati indexek riasztó tendenciákat mutathatnak a korrupt szándékok teljes hiányában is. Több interjúalany szerint ugyanakkor a korrupt szereplők megtalálhatják a módját annak, hogy kijátszhassák e mutatókat, például a pályázatokon szándékosan vesztes cégek bevonásával – az ilyen gyakorlatok miatt az interjúalanyok az ajánlattevők elemzését is javasolták (például cégek következetesen együttes jelentkezése és a köztük lévő üzleti kapcsolatok vagy akár bizonyos közbeszerzési szakemberek bevonása is korrupcióra utalhat), ami már más kutatásokban is eredményes megközelítésnek bizonyult.

The aim of the research is to find the strategies and tactics of small powers in relations with great power neighbour under the asymmetrical relationship. The research problem The research accommodates the two important research problems. (1) To investigate how a small power can manage its asymmetrical relations with a great power neighbor. (2) To observe how a small power cooperative with a big power without deteriorating its sovereignty, by protecting its national interest, and by avoiding confrontation with the big power, as well as by preserving the bilateral relations between them. The subject of analysis The research emphasizes on the Myanmar-China asymmetrical relations with a special focus on the Myitsone dam hydropower project as a case study which is a critical issue between the two countries. The impact of the dam issue not only effects on the Sino-Myanmar relations but also influences on other asymmetrical relations between China and small powers. It also The research question What tactics and strategies does Myanmar use to increase its room for maneuver in its asymmetric relationship with China? Hypotheses The research will investigate two hypotheses: (1) The behaviors of small powers can be identified between a tactical and strategical level in an asymmetric relationship. (2) Small powers are capable of changing the behavior of big powers in different ways besides by using balancing and bandwagoning strategies. Conclusion and the highlight of a new scientific result Regarding the big picture of Sino-Myanmar relations, it has been found that Myanmar practices the “bandwagoning” strategy with limits. In the Myitsone Dam suspension, the Myanmar government used the “balancing” strategy with limits. To answer the promised research question, the research can investigate that Myanmar has used both bandwagoning and balancing strategies in limit. The research has revealed the detailed analysis of Myanmar’s tactical and strategical moves toward China. As a new scientific result, the research insists that small states are really important actors in international relations. Despite their power discrepancy with big powers, small countries have the capability to counterbalance and counterweight great powers through their tactical moves. In doing so, small states can change the behavior of great powers without breaking up their relationships. They can improve their own leverages and abilities within the framework of cooperation with stronger powers. Thus, power is not a determinant factor in international relations, even in the asymmetrical relationship. Small powers can manipulate their strategies by developing their political leverage, by taking advantages of stronger powers’ deficiencies, by effectively using its geostrategic importance, by engaging regional and international organizations, and so on. The research highlights the two distinct strategies of bandwagoning and balancing, in which small powers can maneuver these two strategies in limitation. They can utilize these two strategies not only in resisting stronger powers but also in seeking and developing their interests. Small powers can also influence the behavior of great powers through their impressive strategies.

My research looks at specific applications and methods of the participatory model of science communication: the toolkit based on visual media, performance, participation, in large part derived from contemporary art (participatory art, tactical media, performance). Instead of focusing on practical applications, I carry out a more in-depth sociological analysis of such science communication, including how it exerts effects as a sociopolitical phenomenon. I conducted two case studies: on anti-GMO mobilization and pinkified cancer awareness. While constructing the cases, I describe what technologies I research, how they came to be adapted in Hungary, and who the proponents or opponents are in the debates. Focusing on the political messages and impact of visual and participatory science communication media, I research what types of ideological messages are transmitted by such media, through what mechanisms, and how far can these mechanisms be extrapolated. I analyze my data with visual methods, which I triangulate with focus groups, to inquire both about expert and lay interpretation, and whether the respondents comprehend the images’ rhetoric, or whether they relate to the topics on an affective level. I conclude that visual elements (in my cases inseparable from participation) engaged in political work by mobilising a plurality of mechanisms ̶ of weaponising subjectivity, depoliticising their producers, utilising the political work inherent in representations, shifting the discourse towards emotions, mapping ideology (meaning) onto feeling. Visual and participatory media directed discourse to the register of feelings and experience, reserving a privileged role to community-building, whilst positioning the actors outside the political field. I came to understand such science communication as public ritual: the ideological layers and political connotations of visual communications were so important that images were used as tools of ritualisation, rather than of information transmission. Art, even if rebranded as activism, entangled with science communication, will not cease to be art- that is working through a non-linear causality. In the observed cases, the real political work took place detached from discourse; in fact, in conceptual opposition to other discourses of the organisations. Unlike artists, political movements stake claims for power, and yet through novel science communication formats they can present their activity as being outside the domain of politics, whilst still having a political impact on an affective, ideological, institutional, intersubjective, and subjective level. In the cases I researched, visual and participatory media directed the discourse to the register of feeling and experience, and had a privileged role in either community-building or conferring meaning. Such media itself does political work by positioning the actors outside the political field. Through novel science communication formats, art movements are conflated with political committees, the global and corporate with the grassroots. The modernist, teleological notion of progress used to rely on science both for legitimacy and for positive sentiments. I would argue that in some instances novel formats of science communication (as public rituals) assume these roles of science, and also I suspect public rituals of science communication imbue ideology with sentiments and affects.

A doktori értekezésemben bemutatott kutatás három, a nyugdíjaskorúak turizmus területén megvalósuló foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésre kereste a választ. A félig strukturált tematikus interjúk formájában zajló adatgyűjtés során 50 nyugdíjaskorú munkavállalóval és 16 munkáltatóval készítettem interjút, amelyek leiratait a tematikus elemzés módszerével dolgoztam fel. Az interjúk elemzésének eredményei alapján elmondható, hogy a vizsgálatba bevont, turisztikai fogyasztással összefüggő hazai helyszíneken dolgozó nyugdíjaskorú munkavállalók számára a munkájuk egyfelől identitást, lehetőséget, valamint biztonságot jelent, másfelől a saját feladataikkal kapcsolatos megéléseikről szóló történetek kulcstémái között a saját szerep, a munkával kapcsolatos elégedettség, a visszajelzés és a jövőbeli tervek voltak azonosíthatók. A nyugdíjaskorúak turisztikai fogyasztáshoz köthető helyszíneken végzett munkájának jólléti vonatkozásaival kapcsolatosan az általuk elmondott történetekben megfigyelhető a kontroll, az autonómia, az önmegvalósítás, valamint az élvezet érzéseinek jelentősége. Ha e négy dimenzió együttesen jelen van, az valószínűleg hat az adott nyugdíjaskorú mindennapjaira, ami ilyen módon az élettel való általános elégedettségére is kihathat. Természetesen a hatás mértéke jelen kutatás alapján nem állapítható meg egyértelműen. A munkáltatókkal készített interjúk fő témái a nyugdíjaskorúak által végzett munka jellemzői, alkalmazásuk előnyei és hátrányai voltak, amelyeken belül további altémák kerültek meghatározásra. Kutatásom eredményei arra engednek következtetni, hogy § a turizmusba a szolgáltatói oldalon, vagyis munkavállalókként bevont idősek képességei, készségei és tapasztalatai, valamint a személy-munka megfeleltetés modellje (ROCHA RODRIGUES 2020) által leírt adaptációs mechanizmusaik egyrészt kiválóan alkalmassá teszik őket az örökségbemutatással, tudásátadással, örökségmegőrzéssel és gondoskodással összefüggő feladatok ellátására, § másrészt, hogy az idősek turizmus kínálati oldalában való érintettsége így összefügghet a jóllétük alakulásával. § aszerint nem fedezhető fel jelentős különbség az interjúalanyok megélései között, hogy az adott nyugdíjaskorú konkrétan mely, turizmushoz köthető helyszínen vállal munkát és milyen konstrukcióban. Jelentős különbségek inkább a rájuk bízott és/vagy önkéntesen magukra vállalt és elvégzett feladatok szubjektív interpretációjának tekintetében azonosíthatók. § a vizsgált nyugdíjaskorúak jelenlegi munkájának jólléti vonatkozásai, valamint az, hogy hogyan érzik magukat az adott tevékenységben vagy munkahelyen nem annyira magától a pozíciótól (és annak objektív jellemzőitől) függ, hanem inkább attól, hogy az egyén mennyire képes megélni annak identitásképző mivoltát és milyen mértékben érzékeli azt lehetőségnek és biztonságnak, e tényezők további dimenzióit is figyelembe véve. § a hazai turizmus számos olyan lehetőséget tartogat, amelyben azok a nyugdíjaskorúak, akik képesek és hajlandóak dolgozni, megtalálhatják a számításaikat és mind maguk, mind pedig a munkáltatóik számára előnyös módon fejthetik ki tevékenységüket. Doktori értekezésem tehát az elöregedés demográfiai folyamata jelentette hazai társadalmi és gazdasági kihívások egyfajta, a turizmusorientált foglalkoztatáson keresztül megvalósuló megoldási lehetőségeinek feltérképezése is egyben.

Understanding how people feel about their financial situation and how they act upon that is a noble challenge to take on, but it is due to this complexity that such research can deliver a significant amount of practical relevance and added value to the scientific disciplines. This study examines the occasional discrepancy between declining consumer sentiment and incresing spending in Hungary. Through a well-constructed deliberative investigation the difficulties of this complex topic were turned into important insights and useful learnings, for theoretical consideration as well as for practical utilization. The first key element was the selection of the phenomenon in the focus of the study. The sentiment of people regarding their financial circumstances and the related actions (like spending or saving) are more than just theoretical concepts: they do have a clear manifestation, one that almost everyone experiences. Due to this background, the research was able to rely on and benefit from solid theoretical foundations and a wide range of empirical data. On the other hand, this wide-spread embeddedness of the topic made it challenging to find a proper perspective for the analysis. This is where the second main achievement was realized. In order to maintain the focus of the research, a deliberative investigation method was applied in a mixed method research form. The benefit of this approach is provided by combining an inductive review of the secondary data, including theoretical foundations and empirical findings, with a deductive primary research that validated the hypotheses and revealed additional insights. The results that emerged from this special combination of methods provided important details about how and why people spend, what makes people discontent with their financial situation, what can caise a discrepancy between higher spending and lower consumer confidence levels, how the measurement can be fine-tuned, as well as holistic recommendations for economic and social decision-makers. The findings of this research should help the comprehension of consumer confidence measures, closing the gap in the scientific literature in the discussions around its predictive power, and avoid the misconceptions in regard to its results and what it means for the society and the economy. The study revealed that the increase of expenditure cannot be fully contributed to people being more content with their financial situation: there are several scenarios in which people increase their spending without actually having better financial circumstances. In parallel to this, people who benefit from trends of prosperity might not contribute proportionally to the general improvement of consumer confidence, especially in times of income inequality. The research also pointed out that it is incorrect to consider the consumer confidence as the manifestation of people’s satisfaction with their financial situation: consumer confidence should rather be looked at as the difference between what people would like to achieve and their perceived situation. The study mapped four key turning points along the scale of aspirations. Furthermore, it revealed a significant amount of relativity in consumer confidence: it is not an absolute level, but strongly depends on how people measure themselves to others and to past circumstances in their life. In addition to these, the study formulated recommendations for the polling institutions on how to fine-tune their consumer confidence measurements, through which it could more accurately represent the actual sentiment of people and lead to better comprehension of the results. It is not only the individual-level insights that contain the real value of the research, but also the holistic findings. The study argued that general financial prosperity in a country is not sufficient to make people content with their circumstances. Should this economic improvement be unevenly distributed, leading to growing income gap and inflation in a society with high level of envy, facing scandals of corruption and fraud while aspiring for justice and equality, and aggravated by an oppression to conform and stay silent about discontent; the combination of such circumstances may result in a record-low consumer confidence. Low consumer confidence should not be taken lightly. Theoretical studies and empirical research confirmed that consumer confidence predicts consumer action in a sense that low confidence forecasts low consumer spending level, which can subsequently have a significant negative impact on the economic performance of a country. When this research was conducted between 2019 and 2022, consumer confidence levels across the world appeared to be fragile, with a potential underlying instability and inclination for collapse. With economic and social turmoils following 2020 becoming more prevalent, the economic, political and social decision-makers are strongly advised to take the findings of this study into account and provide the required amount of emphasis on the needs of the society in order to improve the quality of life and financial satisfaction of individuals and ultimately to assure the economic performance and stability that their countries or unions of countries require.

Doktori értekezésemben arra keresek választ, hogy a II. világháború óta tapasztalt gyökeresen különböző termelési viszonyok ellenére miért nem történt érdemi változás Magyarország globális strukturális pozíciójában. 1. Elméleti hozzájárulás és annak konklúziói: A függő fejlődés elméletében megjelenő globális struktúrákat a világrendszer-megközelítés és a regulációs iskola integrált keretén keresztül értelmezem. Ez az elméleti keret biztosítja a helyi intézményi viszonyok és közpolitikák, a globális szabályozási szempontok, valamint a hierarchizált nemzetközi munkamegosztás technológia-orientált szempontrendszerének összekapcsolását. Az elméleti újítás egy ország integrációját a világgazdaságba egy aszimmetrikus interakción keresztül létrejövő viszonyrendszerként értelmezi. Értekezésemben a mellett érveltem, hogy a kelet-közép-európai országok félperifériás jellege a helyi szocialista vagy tőkés rendszer intézményes szerkezete mellett a másik olyan tényező volt, amely meghatározta a világrendszerbe történő beágyazás módját a fejlett technológiához való hozzáférés útjain és annak finanszírozásán keresztül. Ezen módok meglehetősen sokat változtak az időben részben a globális felhalmozási rezsimek alakulásán, részben a belső intézményi folyamatokon keresztül. A változásoknak pedig az eredménye az volt, hogy Magyarországnak sikerült fenntartani a strukturális stabilitását. 2. Kelet-Közép-Európa és a szocialista rendszer a globális történeti világrendszerben: A strukturalista irodalom ritkán foglalkozik a kelet-közép-európai régióval, és akkor is vagy külön-külön koncentrál a rendszerváltás előtti és utáni időszakra, vagy magára a rendszerváltás átmeneti formáira összpontosít. Ennyiben dolgozatom átfogó íve fontos ponton egészíti ki az irodalmat. A kontinuitás megteremtését az elméleti megközelítésem is biztosította: dolgozatomban ugyanis a mellett érvelek, hogy a szocializmus a tőkés világrendszer része volt. Ezen állítás a nyolcvanas években ugyan korlátozottan megjelent az irodalomban, azonban ennek kifejtésére a szocializmus bukása miatt már nem vállalkoztak a kutatók. 3. Fordizmus és strukturális ekvivalensei: A regulációs iskola irodalmának megfelelően fordista(-keynesiánus) rezsimnek neveztem az 1929-es válságot követően meginduló, a II. világháborút követően pedig csúcsára jutó időszakot, amely a hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére válságba jutott. A félperifériás tapasztalatok figyelembevételével a fordizmus fogalmát újraértelmezem. Az Antonio Gramsci elméletére épülő regulációs iskola fordizmus fogalma a centrumországok tapasztalatait sűrítette magába. Bár Lipietz (1987) a mellett érvelt, hogy a fordista rezsim expanzívan elkezdett globálissá válni, azonban gondolatmenetében megőrzi a centrumországok fogalmi rendszerét, és azt alkalmazza a félperifériára. Ennek következtében a következtetése az lesz, hogy a félperiféria csak hiányosan tudta bevezetni a fordizmust. Ezzel szemben az elméleti keretemben a tőkés világrendszer az elemzési egység, erre absztrahálom a fordizmus fogalmát, majd alkalmazom azt annak strukturálisan ekvivalens változataira, így a szocializmusra. 4. A neoliberalizmus és az európai értékláncok létrejötte: A szakirodalom alapján posztfordista(-neoliberális) rezsimnek neveztem a hetvenes–nyolcvanas években kibomló, de teljességében a kilencvenes évek elejére létrejött időszakot, amely a 2008-as válsággal kimerülésnek indult. A posztfordista-neoliberális felhalmozási rezsim kelet-közép-európai alkalmazásánál azonban más kihívások vannak, mint a fordizmusnál. A korszakot ugyanis a kilencvenes évek liberalizációját követően gyakran egységesen globálisnak értelmezi a szakirodalom, ez a „globalizáció” időszaka. Ezért szemben a fordizmus leszűkítő értelmezésével, itt a strukturálisan különböző rendszerek eltérő szabályozásaira egységesen használták ugyanazt a kifejezést. A posztfordista-neoliberális felhalmozási rezsim globálisan elsődleges szerepet töltött be a termelési tevékenységek fragmentálása és azok értékláncokba szervezése folyamatában. A szakirodalom többnyire külön tárgyalja az iparági és a vállalati értékláncok kérdését. Dolgozatomban azonban arra jutok, hogy félperifériás szempontból fontos egy egységes keretben tárgyalni a két kérdést. Magyarországon például a globális értéklánc minden szintje jelen van, többségében azonban mindegyik szinten külföldi vállalatok leányvállalatairól van szó. Mind a globális értéklánc szintje, mind a vállalat tulajdonlása hatással van a helyi vállalat értékelsajátítására. 5. A globális járműipari szakosodás korlátos lehetőségei: A magyarországi járműipari elemzést átkeretezem azzal, hogy az ágazatra mint a globális fordizmus fő iparágára tekintek. Állításom szerint a kelet-közép-európai rendszerváltásokkal létrejött iparági relokációk nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az európai értékláncok létrejöjjenek. Mivel azonban mind a relokáció, mind az európai értékláncok létrejötte már egy válságban lévő iparág profitabilitásnövelő lépései voltak, ezért ezen iparágból kihozható nemzeti siker csak korlátos tudott maradni. A rendszerváltást követő reintegrációval újratermelődő függő fejlődést az elektromos autók és akkumulátorok helyi gyártása sem változtatja meg. Ezt a vernoni termékéletciklus-modell félperifériára és kéttermékre módosított modelljével magyarázom. A fenti relokációs elméleti tapasztalatokat és az ebből kirajzolódó függő fejlődés állításait az iparszociológusok empirikus tapasztalataival is alátámasztom. Összességében Magyarország félperifériás helyzetében a sokáig egyre nyitottabbá és globalizáltabbá váló világgazdaságba való beágyazódásból – ami a belső intézmények tőkés átalakulásával és a külgazdasági liberalizációval járt együtt – nem következett automatikusan a felzárkózás a centrum országokhoz. Így hiába tapasztalt az ország 1945 óta két teljesen különböző társadalmi és gazdasági berendezkedést, az eltérések ellenére a strukturális pozíció a nemzetközi munkamegosztásban változatlan maradt. A dolgozat e folyamat megértéséhez kívánt hozzájárulni elemzéseivel.

A technokrata kormányok problémája a politikatudomány kurrens vizsgálati területei közé került az elmúlt években. A másfél évtizeddel ezelőtt kirobbant gazdasági válság velejárója volt a politikai krízis, vagyis a regnáló kabinetek, koalíciók felbomlása is, amelyet sokszor úgy igyekeztek kormány- és ellenzéki pártok átvészelni, hogy nem-pártalapú testületeknek szavaztak bizalmat. A kormányzásra felhatalmazott pártok ezen magatartása a felelősségáthárítás fogalmával írható le, amikor nem kívánják vállalni a válságmenedzselés politikai költségeit, és egy technokrata miniszterelnökre ruházzák a kormányzás felelősségét. A szakirodalomban a szerzők igyekeztek definíciót alkotni, összehasonlító kutatásokat végezni, illetve tipológiát kidolgozni. A probléma azonban abban jelentkezik, hogy többségük minél nagyobb sokaságra igyekszik általánosítani, minél több esetet bevonva az elemzésbe, ami által azt várják ugyan, hogy a modell magyarázó ereje növekedni fog, az alapsokaságot azonban jellemzően csak a technokrata kormányok kritériumrendszerének felpuhításával tudják növelni. Ezért már nem is erre a csoportra, hanem csak a technokrata vezetésű kabinetek körére tesznek megállapításokat. Magam ragaszkodni kívánok a szigorú feltételekhez, és azokat a kormányokat keresem, amelyek a felelősségáthárítás, illetve a technokrata kormányfő ennek köszönhető autonómiájának következtében ténylegesen technokratának tekinthetők. További kritikus pont az irodalomban a pártválság és a technokrácia tartós mivoltának kérdése. A parlamenti pártok bár bizalmat szavaznak a technokrata kabinetnek, attól nem várható el a pártkormánnyal szemben megfogalmazott demokratikus követelmények teljesítése, mint a reszponzivitás, a felelősség és az elszámoltathatóság. Ezért – noha a válságdiskurzusban felmerül mint a pártkormányzás konkurenciája – nem tekinthető a demokratikus felhatalmazást nyert pártalapú kabinet tényleges alternatívájának. A pártkormányzás tartós kríziséről szóló fejtegetések nem számolnak továbbá a technokraták reszelekciójának, további politikai szerepvállalásának látható sikertelenségével sem. Választási versenyben ugyanis a politikai karriert folytatni szándékozó technokrata kormányfők rendre alulmaradnak a pártpolitikusokkal szemben. Az értekezés két fő tézis fogalmaz meg és kíván alátámasztani. Az első fő tézis, hogy a technokrata kormány a pártok felelősségáthárítása következtében jön létre. Ehhez képest egyes tényezők csak szükséges, de nem elégséges feltételként jelennek meg. A második fő tézis, hogy a pártkormányzás átmeneti, nem tartós válságáról beszélhetünk, a demokrácia és a kormányzás továbbra is pártelvű marad. Az értekezésben elsősorban összehasonlító esettanulmányok segítségével kívánom igazolni a megfogalmazott téziseket. Az értekezés új tudományos eredményei: 1. A pártkormány, a menedzserkormány és a technokrata kormány ideáltípus szerinti tipológiájának megalkotása. 2. Az abszolút technokrata kormány fogalmának újragondolása és a tényleges esetek azonosítása a felelősségáthárítás értelmében. 3. Az államfői szerepvállalás és az elnöki kormány kérdésének vizsgálata, ami alapján kijelenthető, hogy a technokrata kabinet nem tekinthető elnöki kormánynak. 4. A technokrata miniszterelnökök reszelekciójának komparatív vizsgálata, amit eddig nem dolgozott fel a szakirodalom.

A doktori értekezésben feltártam egy Magyarországon működő kortárs vallási megújulási mozgalom, a Magyar Schönstatt Mozgalom identitáskonstitutív mechanizmusait. Ehhez a társadalomtudományok bevett – kvantitatív és kvalitatív – módszertani gyakorlataira alapozva készítettem egy kérdőíves adatgyűjtést, majd egyéni narratív interjúkat vettem fel. A deduktív ívű kutatómunka során gyűjtött adatokat, információkat és elbeszéléseket megtisztítottam, kódoltam, osztályoztam, – az interjúk esetében – rögzítettem, elemeztem, majd a doktori értekezésben bemutatott elméleti- és fogalmi keret felhasználásával értelmeztem. Végeredményben sikerült az eredeti célkitűzésnek megfelelően egy hiánypótló elemzést megalkotni és egy olyan átfogó antropológiai analizáló munkát elkészíteni, amely (1) feltárja a Magyar Schönstatt Mozgalom pozícióját a magyarországi római katolikus vallási megújulási mozgalmak között, valamint (2) a közösség hétköznapi működését nem egy „külső”, „felülnézeti”, általánosabb nézőpontból mutatja meg, hanem a „belső” perspektívát feltárva és figyelembe véve egy „mélyfúrás” jellegű doktori értekezést elkészíteni. Disszertációmban bemutattam, hogy egy római katolikus vallási megújulási mozgalom – amely a rendszerváltás előtt honosult meg hazánkban és a rendszerváltás után kezdett el szélesebb körben elterjedni – milyen külső és belső hatások mentén vált a jelenlegi formájában működő kiterjedt, tagolt, karakteres attribútumok mentén felépülő hierarchikus értékközösségé. Azonosítottam a közösség identitás konstitutív aspektusainak legfontosabb elemeit, továbbá elemeztem a Mozgalom szimbólum- és normarendszerét és analizáltam ennek az egyén identitására gyakorolt hatását. Korábbi célkitűzésemnek megfelelően sikerült feltárni és azonosítani a kortárs vallási megújulási mozgalom szervezeti- és működési logikáját, valamint a tudományos közösség elé tárni annak komplex érték- és tudáskészletét.

A disszertáció kutatási témája Kína globális stratégiája. A felvetést indokolja, hogy a mai Kína nem egyszerűen nagy méretű, területű és lakosságú ország, hanem negyven évnyi rendkívüli tempójú gazdasági növekedés következtében a világot, a glóbuszt egyre több tekintetben közvetlenül befolyásoló, sajátos állammá vált. Többezer éves civilizáció bázisán áll, s hagyományosan ez köti össze lakosságának nagyrészét, határozza meg az állam identitását. Hogy Kína globális tényezővé vált, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy jelentős erőközpontok riválist, fenyegetést, kockázatot, mások új perspektívát, bíztatást, stratégiai partnert látnak benne. Amire a kutatásunk koncentrál, az a kínai stratégiai gondolkodás sajátos befelé irányultsága, hogy alig-alig léteznek a kínai külpolitika számára olyan problémák, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban valamilyen belső igénnyel. Ez ellentmondásban van azzal a folyamatosan nyilvánvalóvá tett öntudattal, amely abból fakad, hogy Kína a nemzetközi politika egyik legnagyobb, meghatározó szereplője. A belülről fakadó, de külső menedzsmentet is kívánó igények sokszorozódnak, s ezek apróbb-nagyobb rendszerekbe állítása jelenti az esetleges vagy feltételezhető globális stratégia építőköveinek összegyűjtését. Kutatásunk alapkérdése, hogy Az egyre inkább globális tényezővé váló Kína milyen globális stratégiát alakít ki és miért? Kiegészítő kérdéseink pedig: Kína felnövekedésének folyamata hogyan stimulálja a nemzetközi rendszert, az emberiség egészét? Milyen elképzelései és céljai vannak ezzel kapcsolatban? Milyen természetű hatalom bomlik ki a folyamatban? Melyek a lényegi jellemzői? 1. A kínai stratégia és stratégiai gondolkodás érdekekre és identitásra alapozó elemzésének eredménye, hogy az véleményünk szerint megfelelő alapot és eszközt nyújt a konkrét események, helyzetek elemzéséhez. Eszerint Kína az 1978 óta tartó kurzusban a saját belső fejlődésére koncentráló stratégiát követ, melyet maguk békés fejlődés néven azonosítanak. Az így megformált alapvető érdekeit követve vált fokozatosan globális tényezővé. Érdekei két tengely köré épülnek, ezek: a belső fejlődés és a stabilitás. 2. Bár a nemzetközi közösségbe való beilleszkedési szándékai miatt sokban alkalmazkodik a nemzetközi - nyugati - normákhoz, lényegi különbségei maradnak meg, s ezt nyíltan vállalja is. Identitásából fakadó jellegzetességei között a globális tényezőként való viselkedésében a legmeghatározóbb, s legnehezebben érthető és kezelhető jellemzője a morális érvelés. További ilyen jellemző az egyensúlyra való törekvés, a “közép-tudat”, valamint a bürokrácia. Ezek valójában különösebb tudatosítás nélkül is a “kínai lényeg” megnyilvánulásai, szemben az alkalmazkodás céljából elsajátított “nyugati eszközökkel”. 3. Vannak területek, például a gazdasági globalizáció bizonyos részletei, ahol Kína már a globális jellegű célkitűzésekig, vagy szabályalkotási, intézmény építési szándékig is eljutott. Tanúi lehetünk a globális stratégia nagyon lassú, óvatos, egyenlőtlen, inkább szegmentumok összerendezésén alapuló kibomlásának. Ezt a folyamatot Kína az eredeti szándéka szerint a létező szabályok betartásával szerette volna vagy szeretné menedzselni, de ez lehetetlen. 4. A jelek szerint Kína számára megfelelően működik a technika, miszerint emelkedett, elvont célokat tűz ki, s ehhez viselkedési szabályokat fogalmaz, mintegy morális alapállást foglal el, majd ebben a kalodában igyekszik kezelni a konkrét problémákat.