• Other research productsclose
• 2018-2022close
• HU close
• Hungarian close
• Corvinus University of Budapest close

A disszertációkutatás szerzője a közép-kelet-európai, női identitáskonstrukciók és -dekonstrukciók megjelenését vizsgálja Szeleczky Zita és Karády Katalin filmjeiben, színházi sajtómegjelenéseiben 1936-tól 1944-ig és magánlevelezéseiben 1945-től 1951-ig. A kutatómunkában nóvumnak tekinthető a Szeleczky Zita és Karády Katalin szereplésével készült filmek részletes elemzése és összevetése; a filmek tudatos identitáskonstruáló szerepének megállapítása; Greta Garbo, Marlene Dietrich, Szeleczky Zita és Karády Katalin női identitáskonstrukcióinak párhuzamba állítása; a Garbo, Dietrich, Szeleczky és Karády főszereplésével elkészült emblematikus játékfilmek különböző korszakonkénti, táblázatos elemzése, amely a vizsgálat fókuszán – az 1930-as, 1940-es évek – kívüli időszakokban – az 1970-es évek, 1980-as évek és az 1990-es évektől napjainkig – tetten érhető, különböző olvasatokat is tartalmazza. Emellett fontos, új eredménynek számít a dalbetétek identitáskonstruáló hatásának kifejtése és azok szövegeinek filmhű ismertetése; a választott színházi sajtótermékek – a Színházi élet, a Délibáb és a Film Színház Irodalom – összefüggő, társkódolóval is ellenőrzött tudományos vizsgálata; a Délibáb című színházi sajtótermék releváns számainak digitalizációja (a kutatás megkezdésekor ezek nem voltak elérhetők). A disszertációkutatásban a szerző az eddig feldolgozatlan, a vizsgálat szempontjából releváns Szeleczky- és Karády-levelezés digitalizációját, bemutatását és elemzését is elvégezte; illetve a Szeleczky Zita és Karády Katalin szereplésével elkészült filmek főszereplői dalbetéteinek táblázatos bemutatása is szerepel a dolgozatban a dalok címével, a dalszövegírók és a zeneszerzők nevével, filmes előfordulásuk számának jelölésével.

Quantitative, and to a much lesser degree qualitative, research is the dominant approach to corruption. However, the call to investigate the contextual dependencies of corruption is brought about by the failure of anti-corruption approaches that do not tackle other actors or institutions and issues simultaneously. One approach that can tackle the complex nature of corruption from this perspective but remains wanting in corruption research is Qualitative Comparative Analysis (QCA). Much more limited is the application of QCA in understanding civil society’s anticorruption role. The supposed place of civil society in anti-corruption is even more compounded by contemporary events that directly assault their presence in countries, regardless of the type of government or economic development in place. This closing of civic space phenomenon is part of the broader democratic backsliding or autocratization that has pervaded even long standing and consolidated democracies. Locating the place of civil society given such contexts poses a daunting challenge, as one may ask: if democratic grounds are backsliding, where are anti-corruption efforts anchored on? As such, the dissertation intends to look at configurations of (democratic) political institutions that enhance or mitigate corruption while trying to locate the position occupied by civil society in this respect. Taking a cue from the civil society-corruption nexus and the broader democracycorruption linkage scholarship, with institutionalism as an overarching theory, the dissertation hopes to contribute to the discourse via three related studies. The ffirst of these serves as a springboard for the argument that civil society cannot battle corruption all alone. While internal civil society characteristics may have a part in corruption mitigation, through a large-N quantitative analysis, the study highlights the importance of civil society environment, transparency of laws and predictability of enforcement and rigorousness and impartiality of public administration on corruption. Noting that the formula derived from regression analyses shows the average net effects of the independent variables, the second study looks at the combinatorial effects of conditions necessary and/or sufficient for the outcome high perceived corruption to occur through fuzzy-set Qualitative Comparative Analysis (fsQCA). The configurational analysis of 33 episodes of contemporary autocratization from the third wave (1994- 2017) confirm the conditionality of civil society’s effects as the condition absence of robust civil society organizations combines with the absence of extensive media freedoms and simultaneously the absence of wide and independent public deliberations to produce the outcome high perceived corruption. The pathway to corruption in these states experiencing autocratization also includes two individually sufficient conditions: the presence of high political exclusion as well as the absence of sociopolitical integration. No necessary precondition was found for the outcome presence of high perceived corruption. Given the pretext of equifinality and multifinality in QCA, the third study extends the second but in the context of 30 democracies that did not experience substantial autocratization episodes in the same given period. The results are interesting although not surprising under the theoretical underpinnings of QCA: the absence of high perceived corruption in non-autocratizing states is not brought about by robust civil society organizations (in their presence or absence; or individually or in combination with other conditions) but instead by the presence of wide and independent public deliberations combined with the absence of high political exclusion. The latter is also a necessary condition for the outcome of interest. While the conditionality of civil society’s effect is confirmed in the second study, the third highlights the possibility of the differential impacts of civil society depending on context. Limitations of the dissertation are discussed and venues for future research are presented.

A kutatási eredményeim alapján jól látható, hogy a turisztikai célú nyaralás-foglalás és -megvalósítás menedzselése a fogyasztó és a szolgáltató részéről komoly kihívást jelent, amire a pandémia jelensége még rá is erősített. A kockázatészlelésnek három dimenziójával foglalkoztam: a nyaralás-vásárláshoz kapcsolódó észlelt kockázatok, az online térhez kapcsolódó észlelt kockázatok, valamint a COVID-19 pandémia jelentette észlelt kockázatok. Ezek hatásait és jelentőségét mértem az utazási szándékra. Emellett, a kutatásom másik területe volt elemezni a vásárlók kockázatcsökkentési stratégiáit, eszközeit a nyaralás lefoglalása során. Így megérthettem az észlelt kockázatok és a kockázatcsökkentési stratégiák faktorainak a teljes utazásfoglalási folyamatban játszott szerepét. Végezetül az egyéni jellemzők figyelembevételével a kockázatvállalási szándék és az úti cél kiválasztásának hatásait is vizsgáltam a teljes folyamatban. A kutatásom során összesen öt fő célt emeltem ki, melyeket öt kutatási kérdéssel vizsgáltam. A kérdéseimre a válaszokat kvalitatív és kvantitatív jellegű adatgyűjtéssel és -elemzéssel adtam meg. A kvalitatív kutatás eredményei alapján a legrészletesebben a kutatás alapvető fókuszát jelentő kockázatészlelés és kockázatcsökkentés dimenzióit lehetett feltárni. Emellett egy harmadik fő dimenzió a kockázatvállalási szándék, szintén elég részletesen kerülhetett bemutatásra. rajtuk kívül még három további dimenzió jelent meg. Ezek alternatívabb kérdéskört fedtek le, de ezekben rejlik a kvalitatív kutatás igazi hozzáadott értéke és ezen dimenziók segítenek megérteni a teljes nyaralás-vásárlási és -megvalósítási folyamatot a kockázatészlelés és a kockázatcsökkentés szemszögéből. A három további dimenzió a kockázatészlelést növelő elemek dimenziója, a helyszín kiválasztásának dimenziója és a kockázatészlelés utazási élményt csökkentő hatásának dimenziója. A kockázatcsökkentés dimenzióját lehetett a leginkább megtalálni és jól felismerhetően elemezni a kutatás során. Ebből sok helyen közvetlenül, de sokszor közvetetten sikerült feltárni a kockázatészlelések területeit is. A két fő dimenzió (kockázatészlelés és kockázatcsökkentés) kapcsolatából (és a rájuk ható – olykor zavaró – külső és belső hajtóerőkkel együtt) alakult ki a legfontosabb terület, a biztonságérzet megteremtésének kérdése, amely kialakításáért mindent alárendeltek az alanyok. A kockázatvállalási szándék pedig úgy tűnik, hogy a biztonságérzet megteremtésén keresztül minden vizsgált területtel összefüggésben áll. A megkérdezettek fő célja a biztonságos, nyugodt és önfeledt nyári pihenés volt. Az utazási szándék inkább a helyszín kiválasztásában játszott szerepet, aminek mértékében voltak eltérések az alanyok között. Emellett részben megfigyelhető volt egy általános utazási szándék is, amely általánosan pozitív volt mindenkinél. Látható volt az is, hogy a bizalom témája az általános kockázatcsökkentéstől többnyire különálló, de összességében végig egy kockázat csökkentő szerepben jelen volt minden altémában. Továbbá felleltem három további, a kutatás mélységeire még jobban rámutató területet is. Ezek bemutatásával a következő bekezdésben foglalkozom. Úgy tűnik, hogy ha az utazás előtti biztonságérzet nem került kellően megalapozásra az könnyen vezethetett stresszhez vagy éppen ellenkezőleg a kockázatok (akár tudatos) nem észleléséhez, így rontva vagy javítva a nyugodt önfeledt pihenés élményét. Azonban, ha az utazás közben sérült a biztonságérzet (váratlan esemény, kockázatészlelés), akkor az szintén rontotta az átélt kikapcsolódás élményét. A kockázatészleléshez szorosan nem kapcsolódó elemek (nyüzsgés hiánya) esetenként hiányérzetet okozhattak az összkép tekintetében az alanyoknál. A kvantitatív kutatás során a legtöbb hipotézist el tudtam fogadni. A kockázatészleléssel kapcsolatos összefüggések esetén a felállított hipotézisek főleg a szakirodalmi eredményeken alapultak. Azonban a kockázatcsökkentő stratégiák korábban még nem kerültek vizsgálatra külön faktorként, első- és másodrendű dimenzióban a szakirodalomban, így az ide vonatkozó hipotézisek előkészítése során a releváns szakirodalmi eredmények mellett a kvalitatív kutatás eredményeit vettem számításba. A közvetlen eredmények vizsgálatakor három fő eredményt érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a tematikusabb kockázatészlelés típusok (online tér és a COVID-19 pandémia) hozzájárulnak a nyaralás-vásárlással kapcsolatos észlelt kockázat növekedéséhez, 0,386 és 0,433 koefficiens értékekkel. A másik kiemelendő eredmény, hogy a kockázatcsökkentő stratégiák inkább a jobban tematikus kockázatészlelés típusokat (online tér és a COVID-19 pandémia) határozták meg, -0,689 és -0,403 koefficiensekkel. A közvetlen hatások harmadik fő eredménye volt azon kockázatcsökkentő eszközök vizsgálata, amelyek kvázi kívülről befolyásolták a kockázatcsökkentő stratégia használatát. Ekkor azt az eredményt kaptam, hogy az információgyűjtés és a bizalom a környezetben növeli a kockázatcsökkentő stratégiák használatát, míg az EWOM használata csökkenti. Mindez összefügghet azzal, hogy az előbbi két elem használata során az alanyok szükségét érezték további kockázatcsökkentő elemek használatának, amelynek oka lehet az adott két eszköz nem elégséges kockázatcsökkentő hatása, illetve a felkészültség fokozása. Az EWOM csökkentő hatása a további kockázatcsökkentő stratégiára azt feltételezi, hogy elégséges volt ezen eszköz használata a kockázat csökkentéséhez vagy csak rontott a helyzeten ez az eszköz. Ekkor három esetben kaptam teljesen mediált hatást, melyből kettő a bizalom a környezetben elnevezésű faktorhoz kapcsolódott a nyaralás-vásárlással kapcsolatos észlelt kockázat viszonylatában, illetve az online térben észlelt kockázathoz kapcsolódóan, mindkétszer a kockázatcsökkentésen keresztül. A harmadik teljesen mediáló hatásra, ami a kockázatészlelés dimenziójához kapcsolódott. Mégpedig úgy, hogy a COVID-19 pandémia jelentette kockázatészlelés csak a nyaralás-vásárlás észlelt kockázatán keresztül hatott szignifikánsan az utazási szándékra, közvetlenül nem. A kockázatcsökkentő stratégiák faktorának vizsgálata érdemel még egy külön összegzést. A faktor éppen nem hat szignifikánsan a nyaralás-vásárlás észlelt kockázatára, de a másik két tematikus kockázatészlelésre jelentős hatással bír. Ennek következtében célszerűnek találtam megnézni a mediáló hatásokat a két tematikus kockázatészlelésen keresztül a nyaralás-vásárlás észlelt kockázatára vonatkozóan. Ekkor már a direkt hatás éppen szignifikánssá vált, de az indirekt hatás, különösen az online tér észlelt kockázatán keresztül jelentősebbé vált (-0,280). Így részlegesen mediált hatásokról beszélhetünk ezen esetekben. Az eredmény tovább erősíti a modell azon eredményét, hogy a központi kockázatészlelés a nyaralás-vásárlás észlelt kockázata, de erre jelentős hatást gyakorolnak a konkrétabb, tematikus kockázatészlelés típusok, illetve a kockázatcsökkentési stratégiák is inkább ezen faktorokon keresztül tudják csökkenteni a nyaralás-vásárlás észlelt kockázatát, mintsem közvetlenül. Zárásként pedig a kockázatcsökkentő stratégiák mediált hatása részleges az utazási szándékra vonatkozóan, ráadásul úgy tűnik, hogy inkább közvetlen hatása van az utazási szándékra, mintsem közvetett. Néztem egy folytonos változó (kockázatvállalási szándék) és egy kategorikus változó (úti cél iránya belföld vagy külföld volt) moderáló hatását is. Ekkor azonban nem találtam szignifikáns eltéréseket a hatásokat vizsgálva. Összefoglalva, a kutatásomból is látszik, hogy a fogyasztókat is érdemes szegmentálni, mert, némileg az úti cél, de a kockázatvállalási és -észlelési szintek alapján is eltérő hozzáállású utazók jelennek meg a turizmusban. Ha pedig sikerült szegmentálni az utazói kört, majd a különböző célcsoportokat eltérő vagy ugyanolyan pozicionálással elérni, akkor az eredményesség tovább fokozható, ezen biztosítékok díjainak megtérülésével együtt. Ehhez azonban szükséges a fogyasztók megismerése, majd az általam felsorolt eszközökkel történő irányítása és támogatása. A pontos gyakorlati megvalósítások előtt érdemes kutatásokat végezni a fogyasztókról, illetve a versenykörnyezetről egyaránt.

Az egyoldali párosítási piacokon nincs, vagy csak részben van olyan árrendszer, amely meghatározná az erőforrások allokációját. A létrejövő párosításokat elsősorban a piacot szabályozó mechanizmusok adják meg. Az egyoldali párosítási piacok egyik alkalmazási területére, a vesecsere-problémára létezik olyan megközelítés, amely egy súlyozott párosítási problémára vezet vissza. A disszertációban ezt a megközelítést általánosítom az m-dimenziós párosítások által, amelynek egy speciális esetét m-szobatárs problémaként definiáljuk. Ezzel egy Pareto-hatékony megközelítést határozunk meg, amelyben minimalizálási és maximalizálási problémákat is tekintünk. A megfogalmazott megoldási keretre egyenletes klaszterezési megközelítésként hivatkozunk, a disszertáció célja pedig ennek elméleti és gyakorlati megoldhatóságának vizsgálata. A megfogalmazott m-szobatárs problémában a hallgatókat euklideszi térbeli pontok reprezentálják, és azt hogy mennyire lennének egymás számára jó szobatársak, a közöttük adódó távolságok adják meg. A cél azonosan m fős szobák beosztása a szobákon belüli távolságnégyzetek összegének minimalizálása vagy maximalizálása mellett attól függően, hogy homogén vagy heterogén klasztereket kívánunk megadni. A dolgozatban elsőként összefoglalom az azonos elemszámú csoportok kialakításának és általánosan az elemszámkorlátokkal ellátott feladatok szakirodalomban előforduló széleskörű alkalmazási lehetőségeit. Ezt követően bevezetem a probléma nehézségének tárgyalásához elengedhetetlen fogalmakat, majd ezek ismeretében áttekintést adok a szakirodalomban található, az egyenletes klaszterezéshez kapcsolódó problémák bonyolultságelméleti eredményeiről. Az általános dimenziós eredményeket kiterjesztem, és megmutatom, hogy valamennyi általunk tekintett probléma legalább háromfős csoportok esetén NP-nehéz, vagyis jelenlegi ismereteink szerint nem tudjuk általánosan hatékonyan megoldani. Ezután bemutatom az egyoldali párosítások legalapvetőbb, stabil szobatársak megközelítésének fontosabb eredményeit, megadom az m-szobatárs probléma formális definícióját, majd összevetem a szobatárs problémákat elméleti és gyakorlati szempontból. A bonyolultságelméleti eredmények tükrében ezután a gyakorlati megoldhatóság felé fordulok. Ehhez elsősorban áttekintem azokat az egyenletes klaszterezési problémák során alkalmazott algoritmusokat, amelyek valamilyen garanciát adnak az általuk talált megengedett megoldás szuboptimalitására: az approximációs eljárásokat, valamint a kúp optimalizálást. Másodsorban pedig a gyakorlati alkalmazások során leggyakrabban tekintett megoldási módszerre, a heurisztikus eljárásokra térek rá. E során az algoritmusok széles körét tekintem, amelyhez két módon járultam hozzá. Egyrészt különböző heurisztikus eljárásokat fogalmaztam meg a hagyományos klaszterelemzéshez kapcsolódó módszerek által adott, nem feltétlen egyenlő elemszámú csoportok kiegyenlítésére. Másrészt pedig az egyszerű párok cseréjével operáló LCW algoritmus esetén megvizsgáltam a nagyobb méretű cserék lehetőségét, és megfogalmaztam három heurisztikus eljárást, amelyek kettes és hármas cserék segítségével keresik az optimumot. A bemutatott valamennyi heurisztikus eljárást valós adathalmazokat és szimulációkat is magába foglaló, széleskörű elemzés során vetettem össze. A felállított elemzési keret erőssége, hogy lehetővé teszi, hogy egyszerre tekintsük mind a minimum-, mind a maximumfeladatot, és átfogóan elemezzük az m-szobatárs probléma gyakorlati megoldhatóságát. Ezekkel pedig túlmutatok a korábbi tanulmányokon, amelyek jellemzően az algoritmusok egy szűkebb körét és csupán az egyik célfüggvény ellenében tesztelik. A vizsgálathoz megadtam az összes szobabeosztás előállításának egy olyan konstrukcióját, amely lehetővé tette, hogy alacsony hallgatói számok mellett, az össztávolságokat hisztogramon ábrázolva szemügyre vegyük a megengedett megoldások terét. Az algoritmus felírásához a szobabeosztások formális definícióját is megadtam. További lényeges részlet az optimalitási pontszám definiálása, amelyet az elemzési keret minimum- és maximumproblémát is tartalmazó sajátosságát felhasználva tudtam bevezetni. Ennek segítségével ábrázoltam az algoritmusok egymáshoz képest vett teljesítményét, és a tesztelt heurisztikák alkalmazásával elérhető maximum- és minimumértékek különbségéhez képest is ki tudtam értékelni az algoritmusokat. A heurisztikus eljárások elemzése során a következő eredményeket fogalmazom meg. Az irodalomban hagyományosan tekintett, való életből származó ‘Iris’ és ‘Seeds’adathalmazokon a legtöbb minimalizáló eljárás hasonlóan jól teljesít, így nem lehet ez alapján különbséget tenni közöttük. Az egyszerű konstruktív módszerek, valamint a klaszterközéppontok meghatározását és az elemek klaszterközéppontokhoz való hozzárendelését alternáló eljárások nem teljesítenek jól a feladat megoldása során. A kis hallgatói létszámmal rendelkező esetek a szobabeosztások költségeinek ferde eloszlását mutatják, amely a minimalizálási és maximalizálási problémák lehetséges általános aszimmetriájára utal. A nagy hallgatói létszám esetén elvégzett elemzés megmutatja, hogy az optimalizálási problémák minimalizálási és maximalizálási feladat, valamint kis- és nagyméretű csoportok esetén is más-más karakterisztikákkal rendelkeznek, amely a heurisztikus eljárások teljesítményeiben tükröződik. A minimalizálási feladat megoldásához szignifikánsan nagyobb futásidő szükséges. A hármas cseréket is megvalósító LCW alapú heurisztika bizonyos esetekben önmagában is releváns. Ugyanebben a módszerben kezdeti értékként alkalmazva valamely másik eljárás által adott megengedett megoldást, előbbi jelentősen javíthat azok célfüggvényértékén. A lokális keresést alkalmazó eljárások köréből a legegyszerűbbnek számító és egyben leggyorsabb LCW eljárás teljesítménye pedig nem sokkal marad el a szofisztikáltabb módszerek eredményeitől, így a gyakorlati alkalmazás esetén a konkrét céltól függően ezzel is elfogadható megoldáshoz juthatunk.

A 2000-es évek első évtizedének második felétől kiemelt érdeklődés övezi mind a puha, a kemény, mind pedig a smart power fogalmát. A legkülönbözőbb összefüggésekben merül fel a puha és kemény hatalom emlegetése mind politikai megszólalásokban, mind a sajtóban, többször a fogalmak letisztázottsága nélkül. A puha, kemény és okos hatalmi külpolitikai aktivitások állandó hivatkozási alappá váltak, miközben popularitásuk ellenére tudományosan is meglehetősen feldolgozatlanok. A puha hatalomról számtalan részterületet érintő elemzés, újradefiniálási törekvés született, de a meggyőzés és hatalom kapcsolatának ’enciklopédikus elemzésére’ kevés gyűjteményes kötet vállalkozott. Jelen értekezés fókuszához legközelebb Joseph Nye nemzetközi politikai szakértő, Harvard-professzor, az időszak több amerikai adminisztrációjának befolyásos tagja elméletei állnak. Nevéhez köthető a puha hatalom kifejezés bevezetése a nemzetközi kapcsolatok szótárába, valamint egy puha hatalmi analitikai koncepció és egy smart külpolitikai stratégia megfogalmazása. Joseph Nye analitikus koncepciója szerint a cél érdekében bevethető puha erőforrások a másik félre vonzással, azonosulási vággyal ható ideák (a kultúra, az értékek és külpolitikák) a kényszerítő vagy (le)fizető erőforrásokkal, a katonai és gazdasági együttműködés eszközeivel szemben. Az értekezés állítása szerint a külpolitikát, annak prioritásait alakító két dialektikus erő közül a puha erőforrások közé tartozik minden vonzás által, a másikat önkéntesen befolyásoló együttműködési erőforrás. Így azok lehetnek materiálisak (gazdasági, sőt katonai aktivitások is), míg a kemény hatalom eszköztárát a kényszerítő erőkészlet (katonai fellépések, gazdasági korlátozások, diplomáciai kényszerek) jelentik. Összefoglalóan a puha hatalom a vonzáson, önkéntességen alapuló együttműködő erő, míg a kemény hatalom a kényszer eszköze. Az állami szintű befolyásolás puha és kemény hatalmi eszközeit elegyítő smart külpolitikai stratégia gyakorlati elemzésére a legkézenfekvőbb aktoroknak a kétpólusú világrendszer felbomlása után a nemzetközi kapcsolatokban legdinamikusabb szerepet játszó külpolitikai szereplők mutatkoztak. Ezek az elemzések egyben alkalmat nyújtanak a soft power terminust a nemzetközi kapcsolatok szótárába bevezető Joseph Nye által megfogalmazott fogalmi kontúrok árnyalására. Az értekezés gyakorlati elemzései a következő „újszerű megközelítések” szempontjai szerinti folyamatelemzések: 1.A 21. századi nemzetközi szereplők külpolitikai aktivitásai valamint az e lépéseket gyakran meghatározó nagyhatalmi képességei besorolhatóak azok puha vagy kemény hatalmi jellege szerint. (E szereplők adott időszakban alkalmazott, nagyhatalmi képességei által befolyásolt puha és kemény külpolitikai aktivitásainak együttese azok smart külpolitikai stratégiája.) 2.Az egyes nagyhatalmi képességek nem csak besorolhatók puha vagy kemény hatalmi eszközkészletként, 21. századi jelentéskörük, hatásmechanizmusuk pontosítható, árnyalható azok puha (befolyásolás vonzás, kooperáció útján) vagy kemény (kényszer általi befolyásolás) hatalmi analízisével. 3. Egy külpolitikai szereplő nagyhatalmi erőforrásainak és képességeinek köre bővebb a hagyományos megközelítésekben alkalmazottaknál. 3.1 A ’nagyhatalmiság mérőfokának’ kikerülhetetlen különálló eleme a technológia, mint nagyhatalmi képesség a 21. században. 3.2. Egy civilizációs kultúra történeti fejlődés során kialakult, ideológiai, filozófiai, vallási alapú érték- és eszmerendszere (’modell értékei’) globalizálódott korunkban is befolyásolhatja, más nagyhatalmi képességeihez hasonlóan, egy másik nemzetközi szereplő felé irányuló hatalmi befolyásolását, külpolitikai aktivitásait. 4. A soft power (a disszertáció értelmezésében együttműködő erő) a nemzetközi kapcsolatok szereplőinek azon képességén alapul, amely révén külpolitikai aktivitásaik során a másik szereplő preferenciáit vonzással vagy kooperáció révén formálják, így része minden vonzásra és kooperációra, együttműködésre késztető erőforrás valamint külpolitikai aktivitás, ami nélkülözi a kényszerítő befolyásoló szerepet. (Itt a mérce a befolyásolt aktivitásának önkéntességi foka.) Így nem csak mentális (intangible) eszközkészlete van. A vizsgált két meghatározó hatalom az Amerikai Egyesült Államok és Kína, mely országok külkapcsolati aktivitásainak prioritásait időben 1989-től, a hidegháború, a kétpólusú világrendszer felbomlásától 2018-ig vizsgálja az értekezés. E két ország puha hatalmi fókuszú külstratégiáit, külpolitikájuk soft power elemeit párhuzamosan, összehasonlító, benchmark igénnyel erre az időintervallumra vonatkoztatva korábban még nem analizálták.

A vasúti személyszállítási közszolgáltatás szerepe a gazdasági és társadalmi kontextuson túl környezeti szempontból egyre jelentősebb, a közérdek egyértelműen a részesedésének növekedése lenne, ugyanakkor egy ilyen változáshoz attraktív vasúti közszolgáltatásra van szükség, amelynek utasai nem kényszerből választják ezt a közlekedési formát. A disszertáció azt a kérdést vizsgálja nagy méretű és komplex adatbázison elemzésén keresztül, hogy milyen tényezők hatnak a vasúti szolgáltatásokra Magyarországon, és hogyan lehetne a minőségi fejlesztésekkel javítani a kötött pályás közlekedés kihasználtságát. A kutatás fontosabb eredményei: 1. A vasúti értékesítési adatokra és a kiegészítő adatforrásokra építve megfelelő magyarázóerejű modell építhető fel. 2. A minőségi tényezők jelentős hatással vannak a keresletre, azok hatása igazolódott a modellben. 3. A vasúti kínálat minőségi dimenziói esetében nem volt megfigyelhető a minimális szolgáltatási szint, vagy egyéb képzett mutató esetleges átlagnál erősebb szerepe, így ez az általános hipotézis nem igazolódott. Policy implikációk: 4. Több ponton is látható, hogy a vasúti szolgáltatások iránti kereslet rugalmatlan: ebből az következik hogy egy nagyon tudatos és komplex közlekedésfejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a kívánatos módváltás a vasút irányába megtörténjen. Számos faktor finom egyensúlyától függ a kereslet, és egy-egy önmagában álló beavatkozás nem feltétlenül lesz hatásos. Lényeges kérdés, hogy a vasút mennyire tekinthető ma inferior szolgáltatásnak. Az eredmények alapján a vasút már nincs abba az alacsonyabb minőségű, nem kívánatos szolgáltatási kategóriába zárva, ahova a rendszerváltás után eljutott, határozottan megfigyelhető egy minőségorientált része a keresletnek. Másrészt a rugalmatlanságra utaló jelek rámutatnak, hogy még mindig sokkal kevesebben választják a vasutat azok közül, akik számára más módok is könnyen elérhetőek. 5. A kutatás talán legfontosabb következtetése, hogy az összeállított adatbázis kifejezetten alkalmasnak mondható a vasúti szolgáltatások iránti kereslet és a szolgáltatás minőségének vizsgálatára. Érdemi kutatási erőforrásokra építve jóval pontosabb és részletesebb adatbázis lenne összeállítható, amely pontosabb elemzési eredményeket ad. A minőségi tényezők súlyának pontosabb kalibrálásához egy olyan empirikus kutatásra van szükség, amely a fogyasztói preferenciákat méri fel a szoft tényezőkre fókuszálva. Egy ilyen felmérés eredménye a keresleti adatokkal összekapcsolva jelentősen növelné tudásunkat a vasúti szolgáltatások iránti keresletről, amire építve mód nyílik a hatékony és eredményes közpolitikai beavatkozások megalapozására.

Az utóbbi évtizedben a strukturálatlan adatok (pl. szövegek) mennyisége sokkal nagyobb mértékben nőtt, mint a strukturált adatoké. Ez nem kis mértékben a közösségi médiának és az okos eszközök elterjedésének köszönhető. A nagy mennyiségű adat tárolása egyelőre nem okoz gondot, mivel a tároló eszközök ára az utóbbi időben jelentősen csökkent, kapacitásuk viszont közben növekedett. A strukturálatlan adatok feldolgozásával viszont más a helyzet. A nagy adatmennyiség miatt sokszor reménytelen, hogy hasonló feladatokat manuálisan végezzünk el. Ezért manapság különösen fontos, hogy olyan számítógépes eljárásokat dolgozzunk ki, amely lehetővé teszi a strukturálatlan – többnyire szöveges - adatok feldolgozását és elemzését. A strukturálatlan adatok feldolgozása, mint probléma sok részterületet érint, többek között a tudásreprezentáció, a szemantikus technológiák, az adat-, web-, és szövegbányászatot, a mesterséges intelligencia részterületeit ezen belül a tanuló algoritmusok témáját is. A struktúra alkotás fontos eszközei a szemantikus technológiák, ezek közül az ontológiák, amelyek egy adott terület fogalmi leírását adják meg. Segítségükkel egy adott területre jellemző fogalmak és a közöttük lévő kapcsolatok definiálhatók. Kutatási témám a szemantikus technológiák (elsősorban ontológiák) adattárházakban való felhasználásával kapcsolatos. Olyan megoldásokat vizsgálok, amelyek lehetővé teszik a strukturált és nem strukturált adatok együttes elemzését az adattárház/üzleti intelligencia rendszerekben. Az ilyen rendszereket a szakirodalomban exploratory OLAP rendszereknek is nevezik. Az exploratory OLAP rendszerek területe meglehetősen új, a legelső modellek a szakirodalomban alig több, mint tíz éve jelentek meg. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb ilyen modell megmaradt koncepcionális szinten. Néhány esetben készült ugyan prototípus, viszont azok általános alkalmazhatósága még nem igazolt. Kutatásom során a következő kérdések megválaszolását tűztem ki célul: • Hogyan tehető szemantikussá a hagyományos OLAP és az adattárház, vagyis hogyan lehet megtervezni a szemantikus réteg integrációját az adattárházba? • Hogyan lehet a megtervezett modellt a gyakorlatban megvalósítani egy prototípus segítségével? • Mi lehet egy hatékony validálási módszer az „exploratory OLAP” modell esetében? A kutatás elvégzéséhez többféle módszert is alkalmaztam. A módszerek közé tartozik a design science, az adatgyűjtés és adatelemzés, az ontológia fejlesztési és értékelési módszertan, valamint a prototípus készítése során alkalmazott fejlesztési módszertan. A kutatás fontosabb eredményei a következők: • A helpdesk/ticketing ontológia elkészítése. Erre nem találtam meglévő releváns példát a szakirodalomban. Az általam készített változat nem fedi le az egész ticketing területet, elsősorban a hibabejelentésekre (incidensek) fókuszál. A ticketing ontológiákból két verziót is készítettem. Az első verzió egy kétszintű taxonómia, amely elősegíti a szemantikus keresést az incidensekben. Az ontológia második (továbbfejlesztett) verziója jobban írja le a ticketing rendszer működését, azon belül is az incidensek kezelését. További jellemzője, hogy ebben az osztály-alosztály kapcsolaton kívül más kapcsolatok, illetve az osztály tulajdonságok is megjelenjenek. • Exploratory OLAP prototípusok elkészítése. Az exploratory OLAP prototípusok közül nagyon kevés működő változat van a gyakorlatban. A kutatás során általam létrehozott prototípusok felhasználnak meglévő modelleket (Prasad, Abello), de azokat átalakítva, és a szükséges mértékig leegyszerűsítve. A prototípusok értékelésére egy validálási rendszert is kidolgoztam és alkalmaztam.

A felügyelt gépi tanulás során célunk, hogy egy jól definiált eredményváltozóra minél nagyobb pontosságú becslést adjunk bizonyos magyarázóváltozók értékének ismeretében. Napjainkban a feladat számtalan összetett algoritmus segítségével megoldható. Pl. mélytanuló neurális hálózatok, véletlen erdők, támaszvektor – gépek stb. Azonban egyre több szerző, pl. Molnar (2020) és Du et al. (2019) hívja fel a figyelmet arra, hogy a legpontosabb becslést szolgáltató modellekben a használt magyarázóváltozók hatásai az eredményváltozóra nehezen, vagy egyáltalán nem visszafejthetők. Viszont, bizonyos gyakorlati szituációkban a gépi tanulás legfontosabb eredménye nem feltétlenül a minél pontosabb becslés elkészítése, hanem az egyes magyarázóváltozók hatásának megállapítása. Például, egy banknak egyértelműen meg kell indokolnia, hogy mi alapján utasít el egy hitelkérelmet. Ilyen esetekben nem előre jelző, hanem magyarázó modellek építése az elemző célja. Napjaink „big data” környezetében, amikor egy adott becslési feladathoz rengeteg potenciális magyarázóváltozó könnyen az elemző rendelkezésére áll, még egy egyszerű lineáris regressziós modell alkalmazása esetén is problémás lehet a magyarázóváltozók hatásainak megállapítása. Molnar (2020) és James et al. (2013) egyik javaslata a probléma áthidalására, és a különböző felügyelt tanulási modellek értelmezhetővé tételére a változószelekció. Hall (1999) szerint a változószelekció legfontosabb alapelve, hogy a kiválasztott magyarázóváltozók szorosan korreláljanak a becsülendő eredményváltozóval, de egymáshoz képest legyenek függetlenek. Hall (1999) javaslata (Correlation based Feature Selection, CFS) egy legjobb részhalmaz elvű algoritmus, ahol a célfüggvény, azokat a magyarázóváltozókat preferálja, amik szorosan korrelálnak az eredményváltozóval, de más magyarázóváltozókkal páronként nem korrelálnak káros mértékben. A CFS algoritmus elvét nem-lineáris esetekre kiterjesztő megoldásokat dolgozott ki Song et al. (2012) és Climente-González et al. (2019) is. Mindkét tanulmány javaslata azonban továbbra is csak a magyarázóváltozók páronkénti függetlenségét ellenőrzi a változószelekció során. Viszont, a magyarázóváltozók függetlenségét az is sértheti, ha egy változó kifejezhető a többi változó többváltozós függvényével. Korábbi munkáinkban (Láng et al. (2017) és Kovács (2019)) egy hibrid genetikus-harmónia kereső algoritmust (továbbiakban HGHK algoritmus) javaslunk a változószelekciós feladat megoldására lineáris modellekben. Az algoritmus a szelekciós folyamat során nem csak a változók közti páronkénti káros korrelációkra szűr. A HGHK algoritmus segítségével olyan regressziós modellek építhetők, amelyek becslési pontosságban nem maradnak el jelentősen az egyéb algoritmusok segítségével épített modellektől, ám azokhoz képest lényegesen kevesebb magyarázóváltozó használnak ennek eléréséhez. Az ilyen „extrém módon” takarékos modellek magukban hordozzák a kihagyott változók miatti torzítás veszélyét, de segíthetnek az elemzőnek azonosítani az eredményváltozót alakító legfontosabb független hatásokat. A módszer előnye a hagyományos dimenziócsökkentési eljárások alkalmazásával szemben, hogy a végső modellben konkrétan megnevezhető változók szerepelnek, adott esetben nehezen értelmezhető faktorok helyett. Jelen értekezésben kiterjesztjük a HGHK algoritmust a nem-lineáris modellek körében végzett változószelekcióra is. Ehhez az általánosított additív modellek (továbbiakban GAM a Generalized Additive Model angol kifejezésből) keretrendszerét alkalmazzuk. Ugyanis, James et al. (2013) szerint GAM-ok esetében magyarázóváltozók marginális hatásai az eredményváltozóra meghatározhatók (ellenben a mélytanuló neurális hálózatokkal és ensemble modellekkel), de nem köti az elemzőt egy előre definiált lineáris, logaritmikus, négyzetes vagy egyéb függvényforma (mint a klasszikus lineáris regresszióban).

A doktori disszertáció néhány igazságossággal kapcsolatos problémát tárgyal a közgazdaságtan és a sport területéről. Mindennapjaink egyik legfontosabb kérdése, hogy mit nevezünk igazságosnak. A 2. fejezetben a Brexit utáni lehetséges további kilépések hatását vizsgáljuk az Európai Unió Tanácsában két ismert hatalmi mértékkel, a Shapley--Shubik és a Banzhaf indexekkel. Ez a szavazási helyzet azért különleges, mert két különböző kvótának (tagállam és lakosság) is teljesülnie kell egy döntés meghozatalához. Bár a Brexit hatásait számos korábbi szakirodalom számszerűsítette, a további kilépésekkel eddig nem foglalkoztak. Az ideális az lenne, ha egy tag ki- vagy belépésének nem lennének egyértelmű nyertesei és vesztesei, az eredményeinkből azonban nem lehet ezt a következtetést levonni. Egy kilépés a nagy országok számára kedvező, ha a tagállam kvóta csökken, azonban a kis országok hatalmi indexét növeli, amikor nem változik a korlát. A 3. fejezetben egy fejezetben egy új országrangsorolási módszert javasoltunk. A különböző életminőség indexeket számos kritika éri, az önkényesen kiválasztott változók és a szakértői becslések alapján (vagy megfelelő magyarázat nélkül) meghatározott súlyok miatt. A módszertani bizonytalanságok sokszor valós gazdaságpolitikai következményekkel járnak, amikor egy állam célzottan javít néhány indikátoron, pusztán a rangsorban történő előrelépés érdekében. Az általunk választott, páros összehasonlításokból kiinduló sorrend viszont a kinyilvánított preferenciákat veszi figyelembe, azaz azt, melyik országot ítélik jobbnak az emberek a másiknál. Eljárásunk egyszerű számítása miatt a különféle összetett indexek alternatíváját jelentheti, bár teljes mértékben nem helyettesítheti azokat. A 4. fejezet jól illeszkedik a közvetítési- és reklámbevételek egy versenysorozat résztvevői közötti felosztásának egyre népszerűbb témakörébe. A Forma--1-ben használt rendszert leginkább az egyedi megállapodások jellemzik. A fejezetben páros összehasonlítások segítségével egy teljesítményen alapuló díjfelosztást vezetünk be. A megközelítés előnye a hivatalos pontozási rendszerrel szemben, hogy független a világos érvelés nélkül választott – és a múltban többször módosított – pontértékektől. Az 5. fejezetben a labdarúgásban a hosszabbítást követő esetleges büntetőpárbaj rúgási sorrendjét tárgyaljuk. Az azonos képességű csapatoknak ugyanolyan valószínűséggel kell(ene) győzniük, a tizenegyesrúgást meghatározó szabály azonban megsérti ezt a követelményt. Ezért hat alternatív mechanizmust hasonlítottunk össze egy matematikai modell segítségével, illetve empirikus alapokon.

Az értekezés tudományága a modern aktuáriustudomány (biztosításmatematika). A dolgozatban ismertetésre kerül a biztosítási kockázat fogalma, az élet- és nem-életbiztosítások definíciói, és röviden a biztosításmatematika hagyományos technikái. Az alapfogalmakból továbblépve bemutatásra kerülnek az utóbbi évtizedekben lezajlott változások, amelyek során gyökeres átalakuláson mentek keresztül a biztosítási konstrukciók mind az élet-, mind a nem-életbiztosítások esetében. A kockázatok felmérése egyre összetettebb modellek segítségével kezdett megvalósulni, aminek révén létrejöttek az újszerű biztosítások. A kockázati szemléletmód átalakulásához a módszertani és informatikai háttér fejlődése is elengedhetetlen volt, ami a modern aktuáriustudományok megszületését hozta magával. Ezek az eljárások magukba foglalják az összetett kockázatok árazását, de ezen túlmenően a biztosítási fedezetvállalással összefüggő bizonytalan jövőbeli pénzmozgások (cash flow-k) modellezését is, ami az újszerű szemléletet tükröző tartalékszámítás alapja. Több szabályozói rezsim is kialakításra került az utóbbi bő egy évtizedben, amik szorosan összekapcsolódnak az újabban használt szemléletmóddal, ilyen például a Szolvencia II, a kockázatok valós természetén alapuló tőkekövetelmény keretrendszere, avagy az IFRS 17 a biztosítási szerződések komplex szabványa. A dolgozat logikai fonalát végigkíséri a módszertan ismertetése és annak gépi megvalósítása, e két terület modern biztosításmatematikában összeérő szimbiózisának egyes szeleteit dolgozza fel az értekezés. Az értekezés az élet- és a nem-élet biztosítások vonatkozó kapcsolódási területei közül vonja vizsgálat alá az alábbi kutatási témákat. Az életbiztosítások esetén az elsődlegesen vizsgált téma a modern cash flow modellezés, annak alkalmazásai, továbbá bizonyos módszertani vonatkozásai (pl. a befektetési hozamok, a költségek, a halandóság, az ügyfélviselkedés modellezési technikái), mindezeknél szem előtt tartva az informatikai megvalósítást is. Monte Carlo szimulációk, idősorelemzési és többváltozós statisztikai eljárások, részletes érzékenységvizsgálati elemzések is alkalmazásra kerülnek. A nem-élet biztosítások esetén az újabban használt díjszámítás releváns kihívásai kerülnek górcső alá, különböző statisztikai és gépi tanulási algoritmusok (általánosított lineáris modell, döntési fák és véletlen erdők, neurális hálók) biztosítási károk modellezésére kerülnek alkalmazásra. Az értekezés esettanulmányok formájában dolgozza fel saját és társszerzős tanulmányok eredményeit, de emellett átfogó képet is ad az életbiztosítási cash flow modellezés és az újszerű nem-életbiztosítási árazás témáiról, azok részletes módszertani hátterével. A legfontosabb vizsgált kutatási hipotézisek az alábbiak: 1) Sztochasztikus módszerek révén számszerűsíthetővé válik a technikai kamatláb által nyújtott garancia értéke, amely különösen az alacsony hozamkörnyezetben jelentős hatással lehet a kötelezettségek értékére. 2) A veszteséges szerződéseknek jelentős kihatása van az IFRS 17-beli kezdeti megjelenítéskor a pénzügyi eredménnyel kapcsolatos mutatókra, ami optimalizálható a modell költségekre vonatkozó feltételezéseinek kalibrálásával vagy a díjkalkulációs és valóságbeli költségstruktúra hosszú távú konzisztenssé tételével. 3) Hagyományos folyamatos díjas életbiztosítások esetén releváns biztosítói adatokból nem kimutatható, hogy ha a referencia hozamok meghaladják a technikai kamatláb értékét, akkor megnő a törlési ráta. 4) Befektetési fókuszú egyszeri díjas életbiztosítási konstrukciók esetén viszont kimutatható releváns biztosítói adatokból a külső vagy belső kamatkörnyezettől való függés. Ha más befektetési formák magasabb hozamot kínálnak, vagy az adott szerződésen belül csökken az elérhető kamat szintje, akkor az adott szerződéscsoport tulajdonságaitól is függően megnőhetnek a törlési arányok. 5) Empirikus adatokon bizonyítható, hogy a gépi tanulási módszerek, illetve azok kombinálásai alkalmasak lehetnek rá, hogy felhasználásukkal az általános lineáris modellnél jobb előrejelző eszköz jöjjön létre a nem-életbiztosítási kármodellezésben, és bizonyos közelítésekkel formalizálhatók is ezek a modellek, a magyarázó erő egy részének elvesztése árán.